2017. május 10., szerda

Az egypúpú fejek

Örömmel ültem be ismét az iskolapadba, újra németül tanulok. Egyszer csak azon kapom magam, hogy valakivel, valami megfoghatatlan ideológiával, vitatkozom magamban. Mert már kiskorában ráfogják a gyermekre, hogy inkább humán, vagy inkább reál beállítottságú. Hogy tudja, jó mérnökember lesz belőle, vagy jó művészember. Aztán, mintegy kivételként, tanítják neki a sok sokoldalú zsenit, aki mindenhez, de legalábbis valami "reál" és "humán" dologhoz ugyanolyan jól értett. Most sok lamentálgatás helyett megemlítem azokat, akik elsőre eszembe jutnak, Madách Imre ügyvéd és közgazdász létére az irodalomban vált naggyá, Ligeti György híres zeneszerző lett, de a fizika legalább olyan szenvedéllyel ragadta magával és legalább annyira értett hozzá, mint a zenéhez, hogy aztán Kós Károly csodálatosságát nem is tudom, melyik végéről kezdjem felsorolni.
Tizedikes koromban esett le egy kisebbfajta tantusz. Fájt. Egészségemre mutatott rá egy fél-kegyelmű társadalomban. Rájöttem annak az ellenkezőjére, amit, bizonyos mutatók, statisztikák, felmérők és jegyek mentén belémsúlykoltak, rájöttem arra, hogy kiváló matekos vagyok, nem rossz matekos, hogy imádom, legalább annyira, mint regényt olvasni s felfedezni a viszonyokban rejlő rejtett dinamikákat, imádom, legalább annyira, mint kisgyermekkoromban a keresztrejtvényeket fejteni, legalább annyira, mint térkékepet megtanulni s aztán pontosan, mintha csak az agyam lefényképezte volna, rajzban visszaadni, legalább annyira, mint az idegen nyelvek nyelvtanát szétszedni és nyelvvé összerakni, legalább annyira, mint amekkora kalandot jelentett a biológia, amikor magamra, a saját testemre vonatkoztattam, s nem magoltam valami elvont szöveget, legalább annyira, mint a fizika jelenségeit megérteni, mint a kémia alkímiáját. Azt monta az akkori matektanárnőm, aki figyelemmel és szeretettel foglalkozott velem, kár, hogy nem korábban fedeztem fel magamban ezt a matematika iránti szeretetet, mert lehettem volna egy nagyon jó matekes.  Keserűséget éreztem, és csalódást. Mivel addig folyton, mindenkitől azt hallottam, hogy én inkább humán beállítottságú vagyok.
Azóta minden folyamatosan visszaigazolja, hogy teljes, egész emberek vagyunk, ha ez nem így lenne, akkor a fejformánk is teljesen más lenne, egyeseknek a jobb, másoknak a bal fele lenne betojpadva, a másik pedig jól kidudorodva. De két agyféltekénk van, és sok páros szervünk, testrészünk. És nem állítanak minket be sehová, csak a középpontba, ahonnan a skatulyákhoz és a könnyű manipuláláshoz szokott társadalom mindenáron ki akar billenteni. Amit ma a világ ajnároz, az a racionális elme, ha reál beállítottságú, könnyebben boldogul, örülnek a szülők. Ha humán beállítottságú, lúzer lesz, aggódnak a szülők. Erősítsd magadban mindkettőt, fedezd fel magadnak mindkét oldalad, mert a két feledtől vagy egész. Ha nem megy a matematika, keresztrejtvényezz, oldj logikai feladatokat, legózz, mérj bútorokat, végezz bármit, ami segít megtalálni a matematika analóg megfelelőit és azt erősítsd magadban. Ha nem megy az költészet, hallgass zenét, ha jó matekos vagy, biztosan szereted a zenét is, rajzolj szabadon, hallgass meg másokat, ússz, az úszás öröméért, keresd meg a humán oldalad számtalan varázsát és azt erősítsd. Ahányszor kibillensz az egyensúlyból, hallgass a szívedre, a szív energetikai központja pontosan középen van, a jobb és a bal, a fent és a lent közöt. Innen ismét odakapcsolódhatsz, ahol mindig egész vagy, teljes vagy, amin keresztül árad rád a kegyelem.


Cimbora, gyermek, ifjúság, iskola,


Megjelent az áprilisi Cimborában.

© Gergely Edó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése