2017. április 3., hétfő

Karórák, cicók, szomorok



Addig nem gyógyulsz meg, míg azt hiszed, jó ember vagy, mondtam ma valakinek, amikor arra a kérdésemre, hogy ma mivel dolgozzunk, azt válaszolta, hogy a sértettségével, azt szeretné elengedni. Kicsit hallgattam, aztán azt válaszoltam, ha úgy érzed, megsértettek, akkor sértődj meg. Jól sértődj meg és sértődd ki magad, ezután elmúlik. De ha azt hiszed, te jobb vagy annál, minthogy megsértődj, a magadról alkotott képed nem engedi meg, hogy megéld és, hogy magától elmúljék.
Pár napja arra gondoltam, milyen nagyon szeretem a picike karórámat. Hogy minden nap fel kell húzni, hogy törődni kell vele, hogy huszonnégy óra alatt pontosan öt perc késésre tanít. Lelassít. Errefel tegnap elhagytam. Pedig nagyon jó szíjat készítettem neki. Olyan kicsi volt, hogy nem lehetett vásárolni hozzá szíjat, csak rendelni. És az utcán leesett a karomról. Jól elkeseredtem. Visszasétáltam az útvonalon, hogy hátha megtalálom, s közben végig keseregtem, szomorogtam. De, mivel ez egy eleven óra volt, valahogy természetes, hogy így váljanak el útjaink. Attól még mindenkinek elpanaszoltam, hogy tudják, bánt.
De miután a tegnap éjjel Cicó elhált, s én arra gondoltam, lehet, ő is elhagyott, s miután ma reggel nagy álmosan előjött, százszorta jobban tudtam örülni neki (ha lehet ilyet), mint mielőtt az órám elhagytam volna. Így tanít az órám, hiányával, a jelenlétre :)
Mert nagyon úgy néz ki, hogy élet egyszerűen nem az, amit szeretnénk, hanem az, ami van.

jóga, életmód tanácsadás, life coaching, tudatosság

© Gergely Edó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése