2017. március 15., szerda

Gyermektelenül is áldottan

Többé ne mondja, hogy kinek lett ismét gyermeke, mert nem akarom hallani, mondtam édesanyámnak, ahányszor a falu híreit sorolta. Lassan oda jutottam, hogy jobban estek a halálhírek, legalább nem kellett hazugságot színlelnem, szomorkodhattam nyugodtan kedvemre, főleg, ha kedves volt számomra, aki eltávozott. Sörhasam nőtt, szemöldököm közé komolyanveszem magam ráncok, a hátam lassan, de biztosan görbült. Eltékozlom az életem, nem vagyok elég jó, nem azt teszem, amit tennem kellene, nem, nem, nem. És még alig voltam huszonhét. Aztán kétségbeesésemben egy évben már december elején várni kezdtem az angyalt. Éreztem, kell egy felső erő, valami, ami abból, amibe belekeseredtem, fiatal életemből, amiben magam folyton másokhoz hasonlítottam és híjával találtattam, kiemel, átemel valamibe, ahonnan értelmét látom ennek a mérhetetlen ajándéknak, amit akkor teherként éltem meg. Egy üzenetet kaptam, mint egy sugallatot, nagyon, nagyon messziről, távolból jött üzenetet, ahogy álltam az ablakban, s néztem a hetedik emeletről belátható összes szürkét. Tisztítsd meg mostani életed, mindazt, ami eddig volt, ami hazugság volt, számolj fel, hogy legyen helyed fogadni azt, ami most elindult feléd, és radikálisan meg fog változni tőle egész eddigi életed. Mivel sugallat volt, egy pillanatra nyilvánult meg a kinti világban, annyira, hogy nagy csodálkozva elmondtam egy barátnőmnek, s aztán vissza is merült feledésországba. De hatására felszámoltam mindent, ami addig volt, kimondtam hangosan mindazt a Nemet, ami bennem volt, s pár hónap leforgása alatt radikálisan megváltozott minden. Megérkezett az életembe az apa, röviddel azután a fia. A gyermekünk. Velük együtt lassan felszámolódott mindaz, amiről azt hittem, tudom. Új ciklus vette kezdetét, s a nem vagyok elég jó egyre cifrább és cifrább változatait éltem meg. Életem nem lett könnyebb, a pokol folyton tartogatott számomra újabb és újabb kínokat. De megtanultam látni, ezek részei az életünknek. Nem elmenekülni akartam már belőlük, hanem megtanulni együtt élni velük. Jól össze is ismerkedtünk, időközben. Hármas történetünk számtalan ciklust megélt. Minden pillanatban kiszámíthatatlan. Ahány együtt vagy külön-külön töltött nap, annyiféleképpen írhatnák meg ők is közös történetünket. Most éppen új ciklusba léptünk, figyelem, mi mindent tanulok általa is mai magamról. 

Nem tudom, mi történt volna, ha nem így történik. Ha ők nem jelennek meg az életemben. Nem tudom, képes lettem volna-e megtanulni az élet értékét. Nem tudom, képes lettem volna-e elviselni a poklokat anélkül, hogy belekeseredjek. A mi lett volna ha kérdésekre nincs válasz. Tisztelettel és együttérzéssel nézek mindenkire, aki nem részesült a gyermekáldásban. Tisztelem a fájdalmukat, a gyászukat. Egyfajta gyász ez is, aminek meglehet a maga ideje. És bízom benne, hogy van erejük megélni a gyászt, elgyászolni elvárásaikat, elképzeléseiket, reményeiket, illuziójukat és megtapasztalni, hogy az élet valóban ajándék. Hogy univerzális anyákká és apákká válhatnak, hogy táplálhatnak másokat, úgy, mint anya a gyermekét. A szülő továbbadja az életet a gyermeke révén, kap egy áldást az élettől ilyen formában. Hogy egyikhez miért így kerül az áldás, a másikhoz pedig másik formában, nem tudhatjuk. De mindannyian, szüntelen, áldott állapotban vagyunk. A teremtés részei, az isteni lélek megnyilvánulásai emberi testben. Csodálattal nézem azokat, akik megtanultak együtt élni gyermektelenségükkel, és képesek kiáradni. Szívesen engedem hozzájuk "az én" gyermekem is. Örülök az örömüknek. És fejet hajtok azok fájdalma előtt, akik még nem jutottak el idáig, akik gyötrődnek, akiknek most nehéz. Mert én nem tudom, hogy képes lettem volna-e elviselni, képes lettem volna-e mindannyiszor, amikor a kétségbeesés hullámai elborítanak, kidugni a fejem egy újabb lélegzetvételért. Szorítok nekik, hogy sikerüljön tudatosítaniuk, életvirág szívük van. És az életvirágok élni akarnak, mindegyik egyformán értékes az élet nagy virágos mezején.

tudatosság, barátság, arhetípusok, életmód tanácsadás, család, gyermek,

© Gergely Edó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése