2017. március 7., kedd

Családi kapcsolatok sávjai és szélességei

Jó volt papóéknál, de nagyon sokat veszekedtek, kiabáltak, feleli kisfiam a kérdésemre, milyen volt a nagyszülőknél töltött idő. Igen, ők így kommunikálnak egymás között, felelem. De veled nem veszekedtek, igaz? Nem, velem nem. Innen a beszélgetésünk oda vezet, hogy mi hogyan kommunikálunk az édesapjával. De nem állunk meg, megyünk tovább, gondolatban, szóban bekukkantunk ismerős családokhoz, barátokhoz, s megbeszéljük azt, ami az ő kommunikációjukból kifele látszik. A kisfaim szívesen alszik barátainál, rokonoknál, s bár még kicsi, s főleg a játékon jár az esze, azért már nagyon jól látja a különbségeket, ami szerint a különböző családok felépülnek, a különféle házirendeket, házi játékszabályokat.

Van, ami nagyon tetszik neki, sőt, olyan is van, amit irigyel a barátaitól, de annak is látja az értékét, ami nálunk van, és máshol nem tapasztalja. Látod, mondom neki, egy csomó családról kapsz képet, egy csomó együttélési formát látsz. Van, aki így csinálja, van, aki úgy. Belekóstolhatsz, csipegethesz. Láthatod az elvált családok életét, hogy mások hogyan élik ezt meg, annyiféleképpen, ahányan vannak. Láthatsz még együtt élő családokat, ahol rossz a hangulat, olyat is, ahogy a felszíni problémák ellenére nagyon jó, és a mélyben erős az összetartás. Láthatsz olyat, ahol az apa szinte soha nincs otthon, mindig dolgozik, olyat is, ahol az anya gyakran szomorú. Amikor majd felnősz, a te életed is folyton változik, alakul. Akkor majd talán eszedbe jut a sok család élete, amelyekben résztvehettél, s akkor talán nem az a gondolat fog zaklatni, hogy jaj, pont úgy kell csinálnom, ahogy a szüleim, vagy, jaj, csak éppen úgy ne csináljam, mint a szüleim. Építkezhetsz mindabból, amit tapasztaltál, mert tudod, sokféleképpen lehet családban élni.


Miután megtartom fiamnak a hegyibeszédet, arra gondolok, bizony a család is, mint olyan, hihetetlen sávszélességű sebességgel változik. Ki tudja, mire ő felnő, milyen mintákat erősít fel az élet, melyeket bontja le, mert már nem szolgálják a fejlődésünket. Bárhogy legyen is, bármit hozzon is elébe az élet, bármilyen formális vagy nem formális emberi kapcsolatai legyenek, végül is talán az a legfontosabb, hogy ezek a kapcsolatok segítsék felnőni, aztán meg kiteljesedni. És ide bármelyikőtök eljuthat, mindegy, hogy ép, csonka vagy foltozott családból indul el a felnőtté válás útján.

Megjelent a januári Cimborában
© Gergely Edó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése