2016. december 12., hétfő

Az öreg patkány karácsonyi meséje

Volt egyszer egy város, ebben a városban éldegélt egy öreg, öreg patkány. Hosszú, hosszú idők óta élt egy csatorna egy sötét, elhagyatott zugában, amikor egy nap ismerős illat csiklandozta meg az orrát. Mi lehet ez az illat? kérdezte magától. Olyan ismerős, olyan ínycsiklandó! Na, ennek utánajárok! mondta magának az öreg patkányúr. Az utánajáráshoz fel is öltözött rendesen, mert sose lehessen tudni, mivel jár egy utánajárás. Felvette a majóját, rá egy rövidujjú blúzt, rá egy hosszúujjút, rá egy jó meleg gyapjú pulóvert, rá egy mellényt, a végén pedig a kabátját. Elindult hát a csatornában, de olyan öreg volt, hogy egy óra alatt tett meg egy lépést. Azért mégiscsak haladt, haladgatott. Egy nap alatt meg is tett huszonnégy lépést. Elfáradt, megpihent, aludt egy nagyot, aztán folytatta. 

Egy idő után patkánygyerekekkel találkozott, akik vidáman kiáltották, áldott karácsonyt, kedves patkányapó, pár nap múlva itt is van! és megkínálták egy kis szaloncukorral. Karácsony, igen, karácsony, dünnyögte az öreg patkány, miközben a cukrot nyalogatta, ismerős valahonnan ez a karácsony, megyek, és megnézem. Biztosan onnan ered az illat is. De jobb, ha gyorsabban szedem a lábam, mert, ha pár nap múlva itt is van, a végén még lemaradok róla. Úgy, de úgy igyekezett, hogy sikerült is ötvenkilenc másodperc alatt megtennie egy lépést. Pár nap múlva karácsonyi énekeket éneklő fiatal patkányokkal találkozott, megkínálták mindenféle jóval, összeölelgették, és boldog karácsonyt kívántak neki. Itt is van a karácsony, mondták, fent a városban igazán gyönyörűek csak a fényei. Az öreg patkány folytatta az útját, kimelegedett, levetette a kabátját. Pár hét elteltével sílécekkel felszerelt családokkal, baráti társaságokkal találkozott, akik finom szendvicsekkel kínálták meg és jó vakációt kívántak neki. Nem ismerte fel, mik azok a hosszú valamik a patkányok vállán, de arra gondolt, lehet, ez is a karácsony tartozéka. 

Ment, mendegélt tovább, és szerre levetette magáról a mellényét, aztán le a pulóverét is. Végre odaért a létrához, ami kivezetett a csatornából. Itt már a hosszúujjú blúzát is le kellett vetnie. Amikor kidugta a fejét a csatornanyílásból, ragyogó napsütés fogadta. Egy kis térre nyílt a csatorna, ami telides-tele volt tarka virágokkal, pillangókkal, méhekkel, mindenféle röpködő bogarakkal. Csodálkozva nézett körül az öreg patkány. Soha, de soha nem gondoltam volna, hogy ilyen csodálatos tud lenni a karácsony, suttogta. Ezért tényleg érdemes volt útnak indulni. Azzal levetette a rövidujjú blúzát is, egy szál majócskában leheveredett egy nárciszbokor aljába, és elégedett mosollyal elaludt.


mese, karácsony, gyermek, játék, Kolozsvár, iskola, család


Így lett ez a mese: 

Ma este megkerestük a központ egyetlen nyugis terét, a román opera mögötti kis parkot, a játszótérrel, odavezérelt minket a csinnadratta előli menekülés. Hazafele Márkus azt találta ki, hogy ha hazaértünk, bújjunk be az ágyba, csak mi ketten, és mondjunk meséket egymásnak. Nagyon csiklandozhatta a mese, mert már útközben elmondta a meséjét. Csodák csodája, engem is megcsiklandozott egy mese, pedig már régóta nem, és én is elkezdtem mondani. Márkus egyre jobban fogta a kezem s egyre jobban ragyogott. Egy kis patkányról szólt, holnap leírom. Egy idő után félbeszakított. Anya, ez hogy lehet, hogy te is pont a patkányról mesélsz, aki félrehúzódik a csatorna egyik sötét, elhagyatott zugába? Hallottad az én mesémet? Nem, milyen mesédet? Hát mi is ezt játszodtuk a barátaimmal, hogy katonapatkányok vagyunk, és mi is ott ültünk a csatorna egyik sötét, elhagyatott zugában. Nem, semmit nem hallottam, felelem. De akkor hogy tudtad kitalálni? Nem tudom, felelem, benne van a levegőben, azt hiszem, ez is olyan, mint a családállítás, vagy mint jógán, amikor egyszerűen tudom, mire gondolnak, és kimondom. Ugyanezt kérdik tőlem, hogy tudom kitalálni, de nem tudom, csak annyit, hogy ez így működik. És most te is megtapasztaltad. De ezt mindenki tudhatja, igaz? Nem csak te? Igen, mindenki. Ehhez kell a harmadik szem látása, az intuició. Aztán befejezem a mesét. Szorítjuk egymás kezét, meleg körülöttünk a hideg este, ahogy a ködfények közt kaptatunk fel a dombon.

Szeretlek, anya, regél a gyermek. Szeretlek, mert az anyukám vagy, szeretlek, mert szeretlek, és aztán szeretlek, mert ilyen szép meséket mondasz. De leginkább azért szeretlek, mert szeretlek.

Igen, ez egy igazi mese: leginkább azért szeretünk, mert szeretünk.

mese, karácsony, gyermek, játék, Kolozsvár, iskola, család

© Gergely Edó
fotó: © zsolt.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése