2016. december 13., kedd

Amikor a Jóisten gurgulázva kacag

A Monyómesék, Mese az élet virágáról, Macska bazsalikommal és a Monyónyár című kötetek szerzője. Ő az a nő, akivel ha egyszer találkoztál, nem fogod elfelejteni. Nemcsak bevállalós ruházkodása (igaz is, miért nem hordunk mi, többiek is gyakrabban és bátrabban pirosat?!) vagy kimagasló termete miatt, hanem leginkább derűtől sugárzó, jellegzetes arcvonásai és a világot látott ember bölcsességét hordozó szavai miatt.
Edó tehát olthévízi unitárius asszony-testvérünk, aki egy adott ponton úgy döntött, hogy azzal fog foglalkozni, amit igazán szeret. A következőkben őt faggatom eddigi életéről és terveiről.

- Mesélj, kérlek, származásodról, s arról az örökségről, amit otthonról hoztál!

Amit fentebb írtál rólam, az az igazi örökségem, édesanyám, édesapám bölcsessége, s főleg édesapám derűje. Édesapám gyepesi származású, tizenhárom éves korától magára maradt a világban, körbelakta Erdélyt, míg vissza nem tért édesanyámhoz, akit Fogarason ismert meg. Édesanyám is már nagyon korán szolgált a Regátban, aztán, miután édesapámmal összeházasodtak, úgy döntöttek, Olthévízen maradnak, édesanyám szülőfalujában. Két, Romániát látott és körbelakott, dolgozott ember harmadik lányaként érkeztem a családba. Mind a családunkban (beházasodás révén), mind a faluban voltak románok, zsidók, szászok, cigányok. A sokat erőltetett multikulturális eszme nálunk valóság volt. Téma is volt, természetesen. Nem tabu, hanem az asztal melletti, családi beszélgetéseinkkor gyakran előkerülő. Ugyanilyen változatos volt a vallási megoszlás is, bár zömében reformátusok és unitáriusok lakták, az ortodox és a katolikus vallás is képviselve volt, kaptam is ízelítőt mindegyikből. Mivel a szüleimmel meg más felnőttekkel (főleg stoppolásokkor, tizennégy éves koromtól kezdve nagyon sokat autóstoppoltam) sokat beszélgettem mindarról, ami érdekelt, elég korán kigyógyultam abból, hogy azt, amit a családi és kulturális háttér miatt sajátomnak tartok, többre tartsam annál, ami ettől különbözik, s az önmeghatározós cimkék helyett, amit ez a háttér ragaszt az emberre, vagy mi magunk ragasztunk magunkra (például olthévízi unitárius asszony), leginkább történetek által meséljek szüntelen változó magamról.

- Sokfelé jártál, tanultál és tanítottál. Milyen főbb élettapasztalatok tettek azzá, aki most vagy?

Igen, azt hiszem, én egy utazó tanítvány, anya, társ, barát, oktató, író stb. vagyok. Bár volt idő, amikor magamról kialakult illúzióm között a helyhezkötött életmód is szerepelt, leginkább az utazásaim érlelnek. Számomra az utazás nem teher, hanem az odaút a bennem már megkövesedettek tudatosítása, a visszaút az új szemszögek és impulzusok beépítése. Már kiskoromban jellemző volt rám, hogy kockáztatok. Édesapámnak voltak játékszabályai arra vonatkozóan, hogyan engedi ki a világba három lányát. Serdülőkorunkban mindannyian a magunk természete szerint igyekeztünk ezeket a játékszabályokat áthágni, kicselezni, próbálgatni saját erőinket. Én arra emlékszem, hogy egyszer, amikor a heti kimenőnket már elfogyasztottuk, elébe álltam és azt mondtam, táti, aki mer, az nyer. El szeretnék kérezni a ma esti bálba is. Édesapám rámnézett, egyet kacagott és azt felelte, menjetek. Azt hiszem, leginkább így tanultam, ezzel a hozzáállással. Ami megszólított, ami hívott, arra válaszoltam, afelé elindultam, annak ellenére, hogy semmi garancia nem volt rá, bármi is sikerül, és legtöbbször azért reszketett rendesen a szívem. Így jutottam el Finnországba akkor, amikor még nehéz és bonyolult volt üres zsebbel, vízummal kijutni, így is tértem haza, amikor már nehéz volt az ottani anyagi bizonságtól megválni, így vállaltam be a párkapcsolatomat, ami messze nem a klasszikus módon indult és soha nem is vált azzá, így találtam meg a mestereimet, így mentem el idén nyáron Perúba, egyedül, egy belső hang hívásának engedve.

- Hogy lettél meseíró? Nemcsak meséket írsz...

Mindig szerettem írni. Ha volt közönség, ha nem, írtam, mert jöttek a képek, szavak, történetek, felismerések és belátások. Egyszer lefordítottam egy finn meseregényt magyarra, akkor elmélyültem szavaink és anyanyelvem sokrétű bölcsességében. Még nem tudtam, ezek is az inaséveim részét képezik. Apám csavaros, székely válaszai, anyám meglátásai, Salamon András magyar tanárom kérdései, iránymutatásai mind, mind odavezettek, hogy ezeket az írói impulzusokat saját nyelven, saját hangon tudjam megnyilvánítani. Amikor leülök írni, soha nem tudom, mi lesz belőle. A kép, a történet, vagy az az egy szó vagy mondat, amiért leültem írni, hogyan fog elvezetni az ismeretlenbe. Azt hiszem, ezt hívják transzállapotnak, vagy módosult tudatállapotnak, amikor csak áramlik rajtam át az, amit kegyelemből megkapok. Az elmém ilyenkor nem kotnyeleskedik, nem cenzúráz. Hagyom, hogy legyen, ami általam, az írásom által lehet. Ez számomra a szakralitás, annak, ami által az élet a maximális potenciálomat kihozhatja belőlem, magam teljességgel odaadom. Van, hogy mesét adnak, akkor azt fogadom, van, hogy egyebet. Van, amikor tisztán tudom fogani az adást, ilyenkor olyan mesék születnek, amelyeket évek múlva újraolvasva újabb és újabb rétegeket és összefüggéseket fedezek fel én magam is. Ez a szimbólumoknak köszönhető, mivel a szimbólumok archaikus képekkel dolgoznak, azzal, ami egyetemes, tértől és időtől független.

- Jóga, tanácsadás és családállítás – három fő tevékenységed a Gandhi Spirituális Központban. Mesélnél egy kicsit ezekről a Nők Világa olvasóinak?

Azt hiszem, nem választhatom szét ezt a három fő tevékenységem. Sőt, a negyediket, a meseírót is ide kell sorolnom, mert van, hogy mesét vagy történetet mondok egy-egy alkalommal. Mindhárom tevékenységemnek egy a célja, tudatosítani azt, ami van. Tudatosítani mindazt, ami elzár az isteni örömtől, a lét örömétől. A jóga segít felismerni egós játszmáinkat, megismerni elménk működését, észrevenni testünk jelzéseit, amivel a mindenki számára teljesen egyéni középút felé terelget, afelé, ami az illető személy számára itt és most egyensúlyt teremthet. Mihelyt nincs harmónia a pszichében, megjelenik testi szinten a betegség. Nekem is van mindenféle bajom, hiszen én is szüntelen változom, újabb és újabb, régóta eltemetett önáltatásaim kerülnek a felszínre. A családállítás által felismerjük a lélek jelenlegi igazságát, főleg családtagjainkkal, szűk környezetünkkal való viszonyulásainkban. Ettől rettegnek leginkább az emberek, mivel a megmutatkozó kép smink nélkül mutatja meg lelkünk igazságát, szívünk vágyát. A család, a társadalmi konvenciók, előítéletek, erkölcsi minták, stb miatt azért, akik igazából vagyunk mindig bűntudatot érzünk, szégyenkezünk. Mutatjuk hát ország-világ előtt azt a maszkot, amit a társadalom legalább megtűr, de leginkább azt, amit nagyra tart. Közben meg a szakadék, aközött, akik vagyunk, és aközött, amit kifele mutatunk, egyre mélyül, míg végül összeomláshoz vezet. Mindig újjongva fogadom az ilyen összeomláskor hozzám fordulókat, hogy na, végre, most kaptál igazán esélyt arra, hogy szabaddá válj, felnőtté érj, azzá válj, aki a szíved mélyén vagy, örülj az isteni fénynek, az életnek. Nem az összeomlásnak örülök, hanem az esélynek, hiszen az összeomlás mindenkinél óhatatlanul bekövetkezik, s a válság nem csak betegséget, függőséget, megkeseredést, elidegenedést, hanem akár azonnali halált is okozhat. Örülök mindenkinek, aki mer. Aki mer őszinte lenni önmagához, aki meg meri kockáztani mindazt, ami-aki addig volt, egy hiteles élet megnyeréséért.
  
- Mit jelent számodra unitáriusnak lenni?

Manapság gondban vagyok, ha megkérdik, unitárius vagyok-e. Néha járok csak templomba, amikor úgy érzem, valami megszólít és odahív. Azt hiszem, most éppen csak annyira vagyok unitárius, mint bármilyen más vallású. Számomra minden vallás ugyanarról az isteni tenyérről beszél, ami mindannyiunkat hordoz, ugyanazzal a szeretettel, ugyanazt a napot és csillagos eget adva mindannyiunk fölé. De nagyon fontos volt számomra az unitárius szellemiség gyermek- és kamaszkoromban. Számomra unitáriusnak lenni felelős életet jelentett. Felelek az élet hívásaira, és nem hárítok egy harmadik személyre semmit. Ami köztem és az Isten, az Élet között van, az a mi dolgunk, közvetlenül. Számomra ezt jelenti felelősnek lenni. Ami van, az van, és ezért senki nem hibás, helyettem pedig senki nem oldhat meg semmit, tehet meg semmit. Ez jeleni azt, hogy az életbe mindenestől beleereszkedem. Ha nincs az unitárius vallás megengedő szellemisége gyermekkoromban, akkor lehet, hogy sokkal később jutok el a bűn és bűntudat kérdéséig. És nem történhet meg az, amit most elmesélek, és talán ez mutatja leginkább, mit jelentett számomra unitáriusnak lenni. Kisiskolás lehettem, amikor egy nap azzal a kérdéssel fordultam a szüleimhez, ha Isten tökéletes és az embert a saját képmására teremtette, akkor az ember hogyan lehet bűnös? Akkor Isten is bűnös? Vagy egy tökéletes Isten miért teremt olyan embert, aki tökéletlen vagy azzá tud válni? Egyszerű, gyermeki logika, ami megkérdőjelez minden dogmát, ami élet- és életöröm ellenes. Ha nincs az unitárius szellemiség, lehet, hogy egy ilyen kérdés el sem hangozhat, vagy, ha el is hangzik, kapok rá egy olyan abszúrd magyarázatot, amitől az én gyermeki fülem tapsol. Az én szüleim ennél bölcsebbek voltak, hallgattak, bevallották, hogy nem tudják. Én is gyakran bevallom, hogy a sok, látszólagos tudásom mögött a hatalmas nemtudás, a misztérium áll. Úgy, ahogy van, tökéletes és/ vagy nem tökéletes minden egységében.

- Mik a terveid a közeljövőben és hosszabb távon?

Erre leginkább önmagam ismételve tudok válaszolni, bevallom, hogy a sok, látszólagos tudásom mögött a hatalmas nemtudás, a misztérium áll. Most hallottam egy jó idézetet, amit Woody Allennek tulajdonítanak, ha meg akarod nevettetni Istent, mesélj neki a terveidről. Azt hiszem, ha én erre a kérdésre most válaszolni próbálnék, a Jóisten gurgulázna a kacagástól, s mondom ezt úgy, hogy eddigi életem során már párszor jól megmutatta nekem a humorérzékét.

interjú, Nők Világa, Rácz Mária, jóga, családállítás, unitárius, Erdély, könyv,


Az interjút Rácz Mária készítette, megjelent a Nők Világa, Az unitárius nők országos szövetségének a lapjában, az őszi kiadásban.
Fotó: zsolt.ro



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése