2016. augusztus 17., szerda

Kései plüss mese

Valószínűleg elromolhatott a gyár ablakán a redőny, mert egy pici rés támadt rajta, ezen a résen pedig belopakodott egy holdsugár, kúszott, kúszott, egészen addig, míg pár pici, lila, puha lábujjhoz nem ért. Felült rájuk, s szétterpeszkedett. A plüss csiklandozásra ébredt. Kinyitotta a szemét, s lám, ott virítottak előtte saját lábujjai, rajtuk a fickándozó holdsugárral. Körülnézett. A plüssjáték gyárban csend volt, és az ő lábujjai kivételével sötét. A polcokon több száz plüss sorakozott, mind testvérei, mind egyazon nap szülöttei. Mindannyian csendben aludtak, egy pissz sem volt. A plüssjáték megtáncoltatta a lábujjait a holdfényben. - Jaj, ne, még leesek, s a végén holdkoros fény leszek, vihorászott a holdfény, s azzal jól bele is csimpaszkodott a lila puhaságokba. A plüss hallgatott. Nem tudta, hogy tud beszélni, így eszébe sem jutott megszólalni. De a holdsugár folytatta. - Holnap mindannyiatokat dobozokba raknak és elvisznek a játékboltokba, ahol majd a szülők megvesznek a gyerekeiknek. Egy darabig játszanak veletek, aztán eldobnak. Mindig ezt csinálják. De az első napok nagyon vagányak, tette hozzá bátorítóan, amikor egy sötét árnyat látott megjelenni a plüss szemében. Engem bizony ne dobjon el senki, gondolta a plüss, azzal leugrott a polcról, s a holdsugár fényét követve megtalálta a redőnyön a rést. 
Nyáron nem csukták be a gyár ablakát, csak a redőnyt eresztették le, így a plüss egy-kettőre az utcán találta magát. Csendben mocorgott a város is. Lassú, tipegő léptekkel elindult a kis szökevény. Ám alighogy elindult, egy kanálisból hirtelen előugrott két patkány, egyikük megragadta az egyik karját, a másikuk a másikat, és rángatni kezdték kétfele, miközben rikácsolva kiabálták: - Én láttam meg előbb, az én új párnám lesz! - Nem, mert én láttam meg előbb! S különben is, az én kedvenc színem a kék! Ugyanis a plüssnek csak a keze, lába lila, a testét finom, világoskék szőr borítja. Ahogy így civakodtak, kicsúszott kezükből a zsákmányuk, és megtépászott bundájában begurult egy kocsi alá. Ott éppen egy macska laput, aki a civakodást figyelte. Két patkányt azért még ő sem mert megtámadni, de azért megörült a plüssnek. Jó lesz a kiscicáimnak játékszernek, gondolta, s azzal a szájába kapva elindult hazafele. Igen ám, de útközeben nyomába iramodott egy kóbor kutya, s nagy igyekezetében kiejtette a szájából friss szerzeményét. A plüss bánatosan, fáradtan bandukolt a falak árnyékában. Minden kapualjból mérges kutyák ugatták meg, minden utcasarkon valamilyen veszély leselkedett rá. Egy ház előtt ácsorgott tanácstalanul, amikor hirtelen fékezett egy autó, jól be is fröcskölte őt sárral. Egy család érkezett haza az éjszaka közepén. Amikor az apuka az ölébe vette alvó kislányát, a plüss észrevette, hogy a kislány egy ugyanolyan plüsst szorongat a mellkasán, mint amilyen ő is volt, amikor útnak indult. Lám, őt sem dobják el, gondolta. A kislány egy pillanatra kinyitotta a szemét, ránézett az ölében kuksoló kis plüssre, egy fényeset mosolygott, majd visszaaludt. Hm, egy ilyen mosolyért érdemes kockáztani, gondolta a Plüss. Azzal elindult visszfelé. Már nem félt a mérges kutyáktól, ha macskát látott behúzódott az árnyékba, a csatornafedőket pedig messziről elkerülte. Már tudott vigyázni magára. Szerencsésen visszaért a gyárhoz, bemászott a redőny résén, s mint aki jól végezte dolgát, felült a polcra. 
Reggel a munkások, amikor a plüssöket dobozokba pakolták, el nem tudták képzelni, hogy az egyikkel, egyetlen eggyel mi a csoda történhetet? Piszkos volt, szőrcsomói sárosan tapadtak össze, még egy kicsit meg is volt tépázva. Gyorsan megmosták és eligazították a szőrét, majd őt egy olyan dobozba tették, amit egy nem kifejezetten játékot, hanem mindenfélét árusító boltba küldtek. Oda jó lesz, gondolták, ott talán nem veszik észre a különbséget. A Plüss úgy is nézett ki, mint a többi. Mégis, egy kisfiú, aki az anyukájával csak papírzsebkendőt venni ment, nem bírt mozdulni előle. - Nem, nem és nem, hajtogatta az anyukája. - Nem veszem meg. Most vegyek neked plüsst, amikor végre kinőtted őket? Amikor végre lejárt ez a korszakod és sikerült elajándékozni majdnem valamennyit? - De anya! Nézd, hogy néz! Egyszerűen nem tudom itthagyni! Úgy néz, hogy nem tudom itthagyni. Inkább itt maradok estig a boltban, s aztán reggelig és örökre, de nem hagyhatom itt. Kéri, hogy vigyem haza. Nézd meg te is. Nézz a szemébe! felelte a kisfiú valami olyan eltökéltséggel, amivel még soha nem kért játékot. Tudta, a játékvásárlásnak megvan a maga ideje, és ez nem az volt. De valóban, amikor az anyuka a Plüss szemébe nézett, csodálkozva látta, hogy, bár látszólag pont olyan, mint a többi, mégis, van a tekintetében valami, amitől ő, csakis ő, más. - Jó, egyezett bele végül, - őt most hazavisszük, de csak őt, és aztán nekem nehogy ne játssz vele pár nap múlva! De kár volt aggódni, mert a Plüss azóta is együtt eszik, alszik, utazik, játszik, együtt él a kisfiúval nap mint nap. Még iskolába is jár néha. S minden plüsst, akivel csak találkozik, arra bátorít, hogy érdemes kockáztatni, akár többször is, mert ő is kockáztatott, először, amikor kiszökött a gyárból, s utána, amikor vissza. Ettől a kalandtól lett más, mint a többi, ezért választotta pont őt a kisfiú. Még nevet is adott neki. Hogy mit? Majd kérdezd meg a kisfiútól, ha meglátod őket az utcán, mert nekem éppen most nem jut az eszembe. Jó ismerkedést!

mese, gyermek, Gergely Edó, játék,
© Gergely Edó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése