2016. április 29., péntek

Szinte

Volt egy nevelőnőm, akit nagyon szeretettem. Én tizenéves, ő harmincas. A nevelőnő a bentlakásban dolgozott, éjszakás és hétvégés volt, és ezért is vártam olyan nagyon a hétvégi haza nem menetelemet, hogy egy kicsit belőle is kortyinthassak. Olyan volt számomra, mint a friss forrás, mint egy gondoskodó anyaföld. Rajongva meséltem róla otthon édesanyámnak, s most, hogy erről írok, csodálattal gondolok vissza az akkori édesanyámra, hogy bölcsessége mélyebb volt féltékenységénél, hiszen akár féltékeny is lehetett volna erre a "pótanyára". Neki mondtam el mindazt, amit édesanyámnak nem tudtam. Szinte mindent megbeszéltem édesanyámmal is, szinte mindent megbeszéltem a barátnőimmel is, a szintét pedig ezzel a nevelőnővel. 

Hogyan zajlottak ezek a beszélgetések? Időtlen időkig ültünk a nevelői pici kuckóban a rezsó mellett, prirítottuk a kenyeret, ittuk a kávét, és amikor bennem elég mersz gyűlt össze, finoman csorgatni kezdtem a szintét - vagy legalábbis a szintének kilencvenkilenc százalékát, mert maradt ott egy százalék a mélyben, saját ki- és elmondhatatlan titokmagnak, amelyből majd később kivirágozhattak a váratlan csodák. De ezt a sok szintét ott, az ő köztem és édesanyám közötti korú, érett, mégis fiatalos szívének védett terében felszínre lehetett hozni. 
A barátságunk megmaradt. Mind a mai napig, ha abba a városba visz az utam, bejelentetlenül is bepottyanhatok, mintha csak hazaugornék a szüleimhez, és biztos lehetek benne, kapok szállást, kaját, jó szót, ölelést. A szerepek kicsit megváltoztak, most már inkább ő az, aki a finomságok mellé odacsempészi a kicsi, talán bevallatlan, talán addig el sem gondolt szintéit, s az én mindenféle tapasztalataim fényében megbogarásszuk, hümmgetünk felette egyet. 
Talán most felteszed magadnak a kérdést, és ezt az egész sztorit neked most miért volt érdemes elolvasnod? Egy lehetőség felvillantásának szántam, hogy bizalommal fordulj a körülötted levő felnőttekhez. Ha valakivel úgy érzed, együtt rezegsz, hogy őszinte lehetsz hozzá, hogy egy húron pendültök, ne zavarjon a korkülönbség. Lehet ez édesanyád vagy édesapád egy barátja, barátnője, egy felnőtt rokon, egy tanár, egy nevelő, egy edző. Fordulj bizalommal ehhez az emberhez főleg az érzelmi gubancaiddal. Lehet, nem fog tudni egy azonnal ható és használható receptet adni a kezedbe, de egy kicsit másképp tud meghallgatni, mint a te hasonló korú barátaid, mint az érzelmileg túlságosan érintett szüleid, és ez a meghallgatás legtöbbször pont elég is. 
Cimbora, Erdély, család, gyermek, iskola
Megjelent az áprilisi Cimborában.
Fotó © Sütő Zsolt
© Gergely Edó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése