2016. február 2., kedd

A felkötött gyatyámtól a kötött, piros ruhácskámig

Megyek Csíkba. Megyek Csíkba! Megyek Csíkba... Nagyjából így változtak a hangulataim, miközben készültem Csíkszeredába. Bicskás csíkiak, mondta apám, az udvarhelyszéki, kamaszodó fejemnek, aki, egy szerkesztői tévedés folytán leveleztem egy csíki fiúval. Nagyon tetszett ez a csíki fiú, és én is tetszettem neki, valószínűleg velem tanulta a sors fintorát. Azért kezdett levelezni velem, mert végre egy rendes lány. A sok hobbi közül, amit felsoroltam, a szerkesztő mindent kihagyott, s betette helyette a bélyeggyűjtést, ami miatt elég sok fiú akart levelezni velem. Végül maradt kettő, aztán egy, ez a csíki. Nem lett belőle nagy lámur, de azért a szívem dobogott, amikor azt a szót hallottam, Csíkszereda. Már nem leveleztünk, amikor Szentgyörgyről Udvarhelyre utaztomban, kicsit méginkább megkamaszodva, gondoltam egyet, s felkerestem. Nagyon örültek nekem, jól megetettek, beszélgettünk egyet, aztán én tovább, ő maradt, a címét pedig törölte a fejem, maradt a jó érzés, az első élményem a városban. 

Aztán bukarestben találkoztam az elmés bicskákkal, a sok közgázas csíki legény, aki mind nagyon kemény volt, nagyon ügyes, nagyon eszes, s amikor én még azon gondolkodtam, két buli között hogyan ne kopjon fel az állam, nekik már vállalkozásuk volt. Lenéztek minket, filós lányokat, a saját csíki lányaikat is lenézték, hacsak nem voltak közgázasok. Ezért nem is szerettem velük bulizni, valahogy tartottam tőlük, ahhoz pedig nem éreztem magam eléggé magabiztosnak, hogy "harcba" szálljak velük s kivívjam az elismerésüket. De valahogy ott motoszkált bennem valami. Folyton visszakerültem a környékükre. Összebarátkoztam egy fiatal papnövendékkel, még a felszentelésére is képes voltam elmenni Gyulafehérvárra. 

Ahogy telt az idő és kezdtem nem félni a saját egómtól, úgy kezdtem nem félni ettől a nyers, durva energiától, a sok legénytől a gáton. Aztán megismertem egy embert, elsőre nem találtam benne semmi székelyest, s csodálkoztam is eleget azon, hogy lehet ez, hiszen az anyja madarasi. Elsőre nem. Akkor még nem is tudtam, hogy lesz másodszorra is, sőt, harmadszor és sokévedszer is. Gyermekünk lett. Néztem ezt a kis lényt, s néha hajmeredezve fedeztem fel benne a lankás mezőségi és tiritarka szorvány mellett a bicskás csíkit, a bükkfafejű székelyt, anyósom vérét, apám vérét, s rendesen meg kellett vetnem a lábam a küszöbön, hogy robbanó tüzeit állni tudjam. 

Ilyen előzményeimmel hívtak meg jóga és családállítás workshopot tartani Csíkszeredába. S mivel a Gutenberg Könyvesbolttal már több éve is tárgyaltunk egy könyvbemutatóról, az is lett. Sőt, gyermekekkel foglalkozás is. A biztonság kedvéért felkötöttem a gatyámat, még itthon, hogy ne vethessem a szememre, miért nem készültem, hiszen tudtam, hová megyek. 

Szóval, felkötött gatyával leültem a könyvesboltban az apróságok közé, egy harmadik osztályt hoztak el. Sziasztok, szólítottam meg őket. Csókoloooom! felelték kórusban. Utána csend lett. Csend lett egyszer. Csend lett kétszer. Csend lett háromszor. Én pedig lenyűgözötten ültem ebben a fenntartott, sűrű csendben, amilyet itthon csoportban csak szándékosan előidézve tapasztaltam, amikor leülünk meditálni, vagy relaxálni, vagy családállítani. Felkötött gatyám kötött, piros ruhácskámmá enyhült ebben a csendben, aztán megszólaltam, tudjátok, minek a csendje volt ez? Az előbb éppen az egy tenyér tapsát hallottuk. Elképedt arcocskáiknak így vezettem be a monyók gyakran abszurd világát. És lett egy intenzív, hol nagyon csendes, hol nagyon eleven és hangos foglalkozás, ahol természetesen előkerült a félelem is. Elsőre az derült ki, hogy a teremben rajtam kívül senki nem fél semmitől. Hűha, mondtam, ilyen társaságban sem voltam még. De aztán kiderült, hogy azért csak félnek néha, ki a medvétől, ki a kígyóktól, ki a lányoktól, mert amikor velük kell beszélni, sosem tudja, mit mondjon, és csak motyog. Megnyugtattam, én is így voltam a fiúkkal, főleg szerelmesen. 

Estére már teljesen belazultam. Nagyon szerettem a Petőfi utcában a mindent. Úgy éreztem magam, mint otthon, és mégis külföldön. Este következett a könyvbemutató. Bejön egy fickó. Olyan komoly. Rezzenéstelen arccal bemutatkozik, mondja, ő lesz a beszélgetőtársam. Nézem, és nem tudom hová tenni. Mi lesz itt? gondolnám magamban, ha nem lennék annyira belazulva. Lesz, ami lesz. Leülök mellé a kanapéra, tele a terem, régi évfolyamtársaim gyermekeikkel, idegenek, mégis ismerősek, barátaim, sokan vagyunk, s mellettem ez a komoly férfi, aki, láthatóan, engem számba sem vesz. Aztán hirtelen felém fordul, s azt mondja, nagyon szerette mindkét kötetet, egy szusszra elolvasta. Őszintén mondja, szeme se rebben, komoly az arca, meghökkenek. A lesz, ami lesz egyre inkább mutogatja mosolyát. És a fiatalember elkezdi a könyvbemutatót, én pedig azon kapom magam, hogy fulladozva kacagok, meg is szégyellem magam, hogy azért talán mégiscsak én vagyok itt a vendég, a meghívott, talán nem illik olyan nagyon élvezni, amit hallok, de nem bírom visszafogni magam, végigkacagom a bemutatót, számomra teljesen ismeretlen fényből látva a kis monyókat, ismét felfedezem izgalmas világukat s annyira elfelejtem, hogy én írtam, hogy, amikor néha meg kell szólalnom, azt sem tudom, mit mondjak, mit mondok.  Aztán, mintha ez nem lenne elég bőségnek, felpakol a könyvesbolt, elhalmoznak könyv- és mindenféle ajándékokkal. Amikor hazaérek, Márkus egy órán keresztül extázisban nézegeti a csudaszépeket, és kiabál, anya, ez az egyik legszebb napom!

A jóga és családállítás workshopon már nagyon otthon vagyok. Szeretem ezt az energiát, ezt a nyers, tiszta, egyszerű és őszinte erőt. Nem tudnék egyenleget készíteni, hogy vajon többet sírtunk-e, vagy inkább többet nevettünk. Örülök a jelen levő férfiaknak, mindig örülök, és itt különösen örültem. Tudom, itt is van árnyék, nagy, sötét, merev, mint a fenyő árnyéka. És mégis, árnyékostól együtt jól esik itt lenni, összekapcsolódni, együtt-érezni lélek-jelenlétben. A lét milliónyi arcának ez az arca különösen kedves nekem. Talán mert valamiért folyton dolgom volt vele, kiskamasz korom óta valamilyen formában tanítóm, mesterem. 
Gazdagon jöttem haza. Szép és okos leányok, asszonyok közül, erős és őszinte férfiak tekintetével, humorával áldva. Megosztok két visszajelzést a családállításról és a LIP workshopról:

"Nagyon tetszett, ahogy segítettél mindenkinek megérezni azt, ami van, és csak annyit tárni fel, amit még elvisel. A kérdéseid is annyira rátapintottak a lényegre, de csak tapintottak, és soha nem tapostak el semmit. " (Lázár Mónika)

Azta hej! Azta hejj!! (Az egyik férfi résztvevő)

Tiszta szívemből köszönök mindent. Tőzsér Kingának a foglalkozást és a könyvbemutatót, Burus Botondnak a varázslatos bemutatót és azt a humort, amivel minden lélekben megérintette a huncutot, Gál Mónikának, hogy nagyszerűen megszervezte nekem a workshopot és elnézte nekem, hogy nem csak magamnál vagyok rendetlen vendég, hanem nála is, a Mozgástérnek az elegáns, mégis otthonos helyet, Lázár Móninak, hogy odacipelte a több kilós olajos dobozát, a barátaimnak, hogy együtt lakmároztuk a sok finom szót, mosolyt, falatot a Petőfi utcában, a résztvevőknek a bizalmat, a fényt, az árnyékkal való bátor szembenézést.

Találkoz(z)unk ismét március derekán :) 

Csíkszereda, workshop, családállítás, jóga, Gandhi Spiritual Center, mese, meseregény, utazás, csakrák, LIP

Kép: © zsolt.ro 
© Gergely Edó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése