2016. január 22., péntek

Lélekvirágok Isten kertjében

- Azt hittem, csak a lányoknak viszünk virágot. - A fiúknak is viszünk, mert a fiúknak is van lelkük. S a virágot mindig az ember lelkének visszük. Látod a virág közepét? Na, ilyen a boldogság is az emberben. A szívben az öröm a virág közepe, s amikor örülönk, akkor a lélekben kibomlik és szerteárad a sok boldogság szirom.
Ez a beszélgetés ma reggel zajlott le köztem és a kisfiam között, akit születésnapi zsúrra vittem, de előtte bevargabetűztünk egy virágboltba. Hogy ebből ő mit fogott fel, nem tudom, talán csak elgondolkodott azon, hogy mi milyenek vagyunk, fiúknak is viszünk virágot. De én felfogtam, kinyújtottam két karomat, összetett két tenyeremben ringattam a virágok, a helyzet, s a kérdés nyomán ajándékként érkező képet. Az élet misztériumát sokféleképpen próbáljuk megragadni, magyarázni, modellezni, s mivel a psziché leginkább a szimbólumok és történetek nyelvét érti, a legmélyebb változások elősegítésére ezek nagyon alkalmasak. Egy ilyen szimbólum, amit nagyon szeretek, a mandala. Ruediger Dahlke orvos és pszichoterapeuta a Sorsfordulók című könyvében ír arról, hogy a mandala középpontja az, ahonnak kiárad a testet öltő lélek, életünk delelőig folyton kifele áradunk, tapasztalunk, megismerünk, cselekvően létezünk és hatunk a környezetünkre, a társadalomra. Amikor elérjük a kiáradás maximumát, a mandala szélét, kellene bekövetkeznie a metanoiának, a megtérésnek a hazafele indulásnak. Mindazt, ami világi és az anyagi világhoz köt magunk mögött hagyni, fokozatosan a világinak a szellemi átlényegítőjévé válni. A készülődésben is hatunk környezetünkre és társadalmunkra, de ez már egy passzív állapot, hiszen nem a dolgok szaporítása a lényeg, hanem az elengedése, mivel a mandala közepébe csak az érkezhet meg velünk, ami lobogó lelkünkből az isteni szikrába visszahúzódhat.
Amikor nyitott szemmel járunk-kelünk a világban, akkor az élet misztériuma minden pillanatban kitárulkozik, tálcán kínálja magát. Minden ember, élmény, gesztus, látvány és tárgy egy figyelmeztető jel, egy üzenet az isteni életvirág kozmikus mindenségéből a bennünk lévő kicsiny kis másának. Ha az évi ciklust tekintjük, akkor karácsonykor vagyunk az év mandalájának közepén. A fény elkezd nőni, kiáradni, fontossá válik egyre többet és egyre hosszabb ideig megmutatni a látható világból. A lélek együtt léleKzik ezzel a mozgással, mert a természet szavunk nem véletlenül jelöli egyszerre a kintit és a bentit. Lásd meg ezt a mandalát, ez az életvirágot mindazokban, akikkel most kapcsolatba kerülsz, az ünnepre készülő hajszoltságban megfáradt tekintetek mögött fedezd fel az ő mandalájuk közepét. Lásd, ők is ugyanott tartanak, ahol te, ugyanazok az élet-halál törvények befolyásolják mindennapjaikat, mint a tiedet, ugyanazt a levegőt szívják, mint te. Vedd észre az alkotóelemek azonosságát, és vedd észre a belőlük összeálló egyedi, csodálatos formát is. Hogy te is egy vagy, és mindenki más is egy Isten virágoskertjéből.

tudatosság, írások, Unitárius Közlöny, Kolozsvár, gyermek, ünnep

Megjelent a decemberi Unitárius Közlönyben. 

© Gergely Edó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése