2015. november 4., szerda

Akkor is, ha senki nem tapsol

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy leányka. Írt egy gyermeklapba verset, amit kielemeztek valakik. Lehetett kérni, hogy névtelenül jelenjen meg a vers. Ő azt kérte, mert nagyon félt a kudarctól és a nevetségessé válástól. Ki is elemezték neki, de úgy, hogy amikor megkapta az újságot, és elolvasta azt a pár lesújtó szót, elbújt szégyenében, vagy a fürdőbe, vagy a szénába, már nem emlékszik pontosan, és jól kibőgte magát. És többet nem írt. Pár évig. Mert, véletlenül, levelezni kezdett fiúkkal. Azt hitte, lányokkal fog, de a gyermeklap a felsorolt hobbikat lerövidítette egyetlen dologra, bélyeggyűjtés, így a sétálás, olvasás, rajzolás, és egyéb ügyeslányos dolgok helyett lett egy tömör, szikár bélyeggyűjtés, s ő, aki soha nem volt gyűjtő, a fiúk szemében egy roppant céltudatos, komoly lánynak tűnt, aki tudja mit akar, aki szinte már fiú, nem olyan, mint a többi hebrencs lány, csak sétál, és rajzol és olvas egész nap. És így lettek fiú levelező társai, akiken sok éven keresztül pallérozta az eszét, akik az első megrökönyödés után, hogy nem is bélyeggyűjtő, de még csak nem is gyűjtő, mégis leveleztek vele. Fiú-lány, én így, te úgy, az én gondolatom ez, a tied az, és így mentek a levéláradatok, postalesések, remegő kézzel levélbontogatások. Aztán az ég fele nyúló testek megfűszerezték a levelezéseket szerelemmel is. És a szerelem nem törődött a hajdani kielemzéssel, csak nyújtogatta buja kacsóit az ölből az ég felé, és lettek csipetnyi sziporkák, verskezdemények, prózatöredékek. Lettek műalkotás levelek, csak akkor a leánykából lett leány ezt még nem tudta. Szerelemből szerelembe, versből versbe, varázslatból szómágiába, vágyból teremtésbe fogott. Akadt egy idős bátorítója is, aki publikálta első verseit. Menj ehhez és ehhez, mondta neki, amikor azt szerette volna, hogy ismerjék meg őt szélesebb körökben is. De hiába volt a jóindulatú pártfogás, csúnyábbnál csúnyább visszautasításokban volt része. Győzzél meg, hogy jó vagy, jött az egyik válasz! Nekem tetszenek, de nem tudom átverekedni magam velük a többi kollegán, jött a másik válasz. Nem elég magyar, ahogy írsz, nem hangzik magyarosan, jött a harmadik. Nincs rád keretünk, jött a negyedik. Nem vágsz a profilunkba, az ötödik, és így tovább, és így tovább, éveken keresztül. És a leány lassan elhitte, hogy ő értéktelen, nem kell senkinek, ő egy dilettáns, egy semmire-kelő semmire-kell-ő. De írt, mert nem tudott nem írni. Akkor mutatták meg neki a blogot. Riasztotta, félt tőle. Pillangós gyomorral mégis elindított egyet. Majd szívbajt kapott az első kommenttől. Ráakadtak, olvasták. Olvasták Ők is, a nagyok. Akik tudják. Akik tanultak. Akik látják. Főleg a hibát. Főleg a helyesírásit. Akiknek hibalátó szemük szerkeszt, ezért szívlátó szemük nem ír. A leány csak írt, írt, írt szakadatlanul. Úgy, ahogy jött, nem szerkesztett. Nyersen írt, őszintén, nem volt tétje, mit veszíthet? Nem akart ő már bekerülni sehová, semmilyen körbe vagy iskolába. Csak írt, mert, amikor írt, akkor is boldog volt, ha éppen nem. Egy nap, amikor ismét éppen írt pár sort, csak úgy, olyan libegős-létezőset, az egyik ifjú író-szerkesztő titán bekommentelt, hogy milyen jól esett neki felüdülni a lány blogján, ahol friss a levegő és tág a tér, ahol nincs agyonfilózva és bonyolítva a világ, nincs elme-baj és elméskedések egymást leigázó harca, és főleg az a jó, hogy ez a lány nem gondolja magáról azt, hogy ő író, és nem is akar az lenni, mert nem is az. Ekkor vetett a lány szemében írói lelke talán életében először akkora szikrát, hogy fényénél ő maga is megláthatta, most születik meg az eddig és netovább. Egy felnőtt ember nem vár mástól elismerést és jóváhagyást, sem dr prof akadémiai cucli-muclitól, sem az apjától, sem az anyjától, sem a gyermekétől, sem a társától. Egy felnőtt ember cselekszik, vállalja a cselekvései következményeit, nem vádol és nem hárít felelősséget. És kellett ez is, ez a durva, megalázó komment, amit az írója teljes naívsággal kedvességnek szánt. Kellett ahhoz, hogy komolyan vegye magát, hogy vállalja, lehet, tele van helyesírási és szerkesztési hibákkal, de ez is ő, és valami miatt, mindezek ellenére, olyan ereje van a szavaiból származó soroknak, hogy hatással van az emberekre, gyógyító, ébresztő, gyönyörködtető, fekélyfakasztó hatással. És itt kezdte komolyan venni az olvasóit. Nem megengedni, hogy bárki jobban tudja, hogy ő hol tart. Hogy bárki lebecsmérlően beszéljen róla. Itt kezdett önbecsülése lenni, és tudatosan fejlődni az írás irányában.

Ha van benned egy alkotói impulzus, alkoss. Ha egyedül vagy ebben a világban, olyan egyedül, hogy néha süvít füled mellett a szél, akkor is alkoss. Neked írtam ezt a kis történetem. Neked, aki, lehet, arra gondolsz, na, Edó is befutott, ez már a negyedik könyve. Neki könnyű. Mi a könnyű? És mi a nehéz? Ma a siker? És mi a kudarc? Mi a boldogság? És mi a szenvedés? Kérdések, kérdések, kérdések. Amikre van minimum hét milliárd válasz. Te csak kövesd az impulzusaidat, a szíved hívását, mert a szíved a teremtés legfőbb adóvevő szerve. Pontosan tudja azt, amit, ha racionálisra akarsz magadnak tolmácsolni, csak egy zavaros hablaty lesz belőle. Kövesd a szíved hangját. Bolondságokat, sőt, őrültségeket mond. De láttam már sok tekintetben azt a szikrát, azt a furcsa fényt, ami ilyenkor, amikor egy kis bátorítás hatására meg meri hallgatni, fellobban. Igen, arra van a fény, arra van az élet, arra, a bolondságok felé. Akkor is, ha most egyedül vagy és süvít füled mellett a szél. Akkor is, ha senki nem tapsol. Akkor is, ha nincs, aki diplomával vagy tanusítvánnyal igazolja, hogy igen, te egy "fényes" író, költő, festő, zenész, terapeuta, jógi, akármicsoda vagy. Kövesd a szíved hívását, mert arra ragyog szíved napja. A legyen meg az én akaratomat pedig ajánld fel a legyen meg a Te akaratodnak. A többi nem a te dolgod. Engedd meg magadnak a boldogság örömét, az extatikus alkotás időtlen csodáját.

Szeretettel, tőlem, Neked  :D

anyanyelv, coaching, könyv, mese, tudatosság, írások, életmód tanácsadás, anyanyelv, coaching, könyv, mese, tudatosság, írások, életmód tanácsadás,


fotó: zsolt.ro

© Gergely Edó

3 megjegyzés: