2015. szeptember 28., hétfő

Despre constelaţii familiale cu cravata desfăcută

Cred că constelaţia familială a devenit în egală măsură o chestie admirată, observată de departe cu curiozitate şi temută. Şi bineînţeles pentru mulţi o chestie neutră. Ieri cineva a menţionat, că poate i se alătură o nuanţă aşa, mai cu cravată. Ţinută cu cravată terapeutică, ţinută cu cravată spirituală, ţinută cu cravată ezoterică, totuna. Ceva de genul că pun pe mine haina aceasta de sărbătoare.

Într-adevăr, poate să fie o treabă foarte serioasă, însă se şi râde în hohote în timpul unor constelaţii. Şi eu însămi m-am schimbat mult şi ceea ce priveşte schimbarea prin metodă, şi în atitudinea mea faţă de metodă. Mai ales la început, când am început să facilitez, a fost în mine un fel de pietate, ca atunci când intri în biserică în aşa fel, încăt Dumnezeu sigur fuge de acolo. Am avut noţiuni clare despre cât de mare trebuie să fie spaţiul şi cum trebuie să fie, sau măcar cum s-ar cuveni să fie. Mă găndesc la energie, ştii. Cât este minimul de persoane cu care se poate lucra. Trebuie să fie o grupă închisă, nu cumva să ne deranjeze cineva cu deschiderea uşii, pentru că acesta cine ştie ce efect va avea asupra câmpului, şi se duce constelaţia pe apa Sâmbetei. Şi am avut tot felul de idei şi despre cum ar trebui să fiu eu. Bineînţeles ceea ce sunt nu dă doi bani pe ce cred eu despre mine. Când sunt în situaţie, din fericire nu ceea ce cred eu despre mine e stăpânul în casă, ci prezenţa mea, sufletul meu treaz. 

Deci, cu aceste preconcepţii sau false credinţe de ale mele, care la rândul lor toate sunt corecte, numai agăţându-ne de ele devin false, m-am dus cu o grupă mixtă la retragerea din Valea Nerei. Mixt în cazul acesta înseamnă că au fost reprezentaţi amândouă sexe, o gamă largă de generaţii şi familia animalelor. Prima constelaţie s-a desfăşurat în aer liber, cu unicul copil făcând lucru manual la masa de alături. Mi-a zis acest copil unic, că el nu mai vrea să fie prezent la astfel de ocazii, nici măcar aşa, de departe, pentru că îi este milă de oamenii care plâng şi şi pe el îl apucă plânsul. Eu ştiam acest lucru din start, ştiam, că aşa va fi, dar atunci doar aşa am reuşit să rezolv situaţia şi acesta a fost consecinţa.

constelaţii familiale, coaching, lifecoaching, Gergely Edó, Bert Hellinger, terapie, retragere, comunitate, dezvoltare spirituala, Cluj-Napoca,
Am intrat deci în casa mică de trei metrii pătraţi, participanţii stăteau pe băncile cuptorului de lut, ca într-o poveste. Uşa nu am închis-o, aşa că am avut constelaţii, în care căţelul a dat buzna peste noi, sau doar a intrat, şi într-un mod clar a luat şi el parte în constelaţie. S-a întămplat să întredeschide uşa copilul doar pentru a ne întreba, dacă mai durează mult, sau a alergat înăuntru urlând, că s-a lovit la deget, i-am spus două cuvinte, s-a calmat şi a ieşit. Spaţiul îngust l-am lărgit prin cuvinte de genul "dacă te-ai putea distanţa, câţi paşi ai face în spate?" Am lucrat cu ce ne stătea la dispoziţie, exact cum am învăţat de la trainerul meu Miklós Szalachy.

constelaţii familiale, coaching, lifecoaching, Gergely Edó, Bert Hellinger, terapie, retragere, comunitate, dezvoltare spirituala, Cluj-Napoca,
Ceea ce ne stătea la dispoziţie deservea esenţa. Nu prea puteam să ne dispersăm în poveşti, în drame, în soluţiile când mulţi reprezentanţi caută facilitatorul. Astfel am avut parte de constelaţii minimaliste, cu nişte mişcări foarte fine, iar în ziua liniştii de constelaţii şi mai minimaliste.  Sâmbăta, ultima zi în care mai puteam lucra, şi cei care până atunci stăteau pe gânduri, dacă să lucreze sau nu cu propria temă, pentru că au venit în tabără cu ideea, că ei sigur nu o vor face, mi-au cerut să facem constelaţie. Toate fructele care s-au născut din florile deciziei de a lua parte la retragere, s-au copt.

 constelaţii familiale, coaching, lifecoaching, Gergely Edó, Bert Hellinger, terapie, retragere, comunitate, dezvoltare spirituala, Cluj-Napoca,

Cum anume şi de ce funcţionează constelaţia familială, nu ştiu exact. Precum nu ştiu nici de ce funţionează inima, rugăciunea, dragostea. Dar acesta este simţită mai ales de acela, pe care îl iubesc. Şi deasemenea simt şi eu când sunt în dragoste, la fel cum simt, când - aparent - nu mai sunt în starea aceasta, pentru că valurile dragostei sunt acoperite de plăcile de beton ale minţii mele. Funcţionează şi constelaţia familială, nu în aşa fel, că ne schimbăm trecutul, ci privind tot ceea ce a fost, şi rezistând. Rezistăm acestei imagini dintr-o stare de adult, indiferent dacă ceea ce se arată corespunde sau nu aşteptărilor şi amintirilor noastre. Dacă o singură dată vezi cu adevăratelea ceea ce a fost, îndrăzneşti să-l priveşti şi rezişti, fără să îţi fie milă sau să o admiri pe persoana care ai fost în trecutul tău, nu mai trebuie să o priveşti. Focusul tău poate sosi acolo, unde eşti tu acum, la persoana, care eşti acum. 

constelaţii familiale, coaching, lifecoaching, Gergely Edó, Bert Hellinger, terapie, retragere, comunitate, dezvoltare spirituala, Cluj-Napoca,

Următoarea constelaţie în limba română va avea loc în data de 2-3 octombrie. În data de 2 octombrie de la ora 6 va fi o prezentare gratuită a metodei deschisă către publicul larg. După prezentare continuăm cu temele individuale. Te poţi prezenta cu temă proprie sau ca reprezentant.

© Gergely Edó

2015. szeptember 26., szombat

Oldott nyakkendővel a családállításról

Azt hiszem, a családállítás egyfajta egyszerre rajongott, kíváncsian, távolból vigyilált (Geréb Marikától elsajátott szavam), és rettegett dolog lett. No meg sokak számára közömbös. Tegnap valaki azt mondta, lehet, hogy társul hozzá valami nyakkendősség. Terápiás nyakkendősség, spiri nyakkendősség, ezo nyakkendősség, mindegy. Valami olyan felveszem magamra ezt az ünnepi ruhát jelleg.

Valóban, nagyon komoly tud lenni, de ugyanakkor hatalmasakat is lehet kacagni közben. Én is sokat alakultam általa, irányában. Főleg, amikor elkezdtem én vezetni, volt bennem egyfajta áhítat, mint amikor az ember úgy lép be a templomba, hogy onnan az Isten tuti kimenekül. Volt egy elképzelésem arról, mekkora és milyen kell legyen a tér, vagy legalább milyennek illik lennie. Az energiára gondolok, tudod. Hány a minimum fő, amivel egyáltalán lehet dolgozni. Zárt csoportnak kell lennie, nehogy bekavarjon valaki egy ajtónyitással. Mert ki tudja, hogyan kavar be a mezőnek, s akkor lőttek az állításnak. És arról is volt elképzelésem, hogy nekem milyennek kell lennem. Persze, az, amilyen vagyok, magasból pottyant arra, hogy miket képzelek magamról. Helyzetben szerencsére nem az önmagamról elképzléseim, hanem az igazi lélek-jelenlétem az úr.

Nos, ezekkel a tévhiteimmel, amelyek a maguk módján mind a helyénvalók, csak éppen hozzájuk ragaszkodva válnak tévesekké, mentem el a Néra-völgyi elvonulásra, vegyes csoporttal. A vegyes itt azt jelenti, hogy képviselve volt mindkét nem, egy bőséges korosztály és az állatok familíája. Az első állítás szabad téren zajlott úgy, hogy az egyszem gyermek az asztalnál kézműveskedett. Mondta nekem ez az egyszem gyermek, hogy ő többet nem akar jelen lenni ilyenkor, még így, távolról sem, mert sajnálja a síró embereket és neki is kell sírnia. Én ezt tudtam, előre tudtam, hogy így lesz, de akkor így tudtam megodalni s ez lett a következménye.

 Hellinger féle családállítás, családállítás, elvonulás, csend, tanácsadás, életmód-tanácsadás, Gergely Edó, Wilfried Nelles, belső munka, Gandhi Spirituális Központ, terápia, workshop, Szalachy Miklós,

Bevonultunk hát a három négyzetméteres kicsi házba, kemencepadkán ültek a résztvevők, mint valami mesében. Az ajtót nem zártuk kulcsra, így volt olyan állítás, amibe berohant a kutya, vagy csak besétált és egyértelműen részt vett az állításban. Volt olyan állítás, amibe bekukkantott a gyermek, kész vagyunk-e már, vagy berohant sírva, szóltam hozzá két szót, megnyugodott, kiment. A tér szűkösségét megtoldottuk szavakkal, pl. ha távolabb mehetnél, hány lépést hátrálnál? Azzal dolgoztunk, ami volt, pontosan, ahogyan Szalachy Miklóstól tanultam.

Hellinger féle családállítás, családállítás, elvonulás, csend, tanácsadás, életmód-tanácsadás, Gergely Edó, Wilfried Nelles, belső munka, Gandhi Spirituális Központ, terápia, workshop, Szalachy Miklós,

Ami volt, az pedig a lényeget szolgálta. Nem nagyon lehetett szétszóródni a sztorizásban, a drámában, a sok szereplő állítót kereső (meg)oldásokban. Minimalista, nagyon finom mozgású állítások lettek így. A csendnapon pedig még minimalistábbak. Szombaton, az utolsó napon, amikor még dolgozni tudtunk, mindazok, akik addig gondolkodtak, hogy állítsanak-e vagy sem, mert startból úgy jöttek a táborba, hogy ők biztosan nem fognak, az egyéni beszélgetések után kérték, állítsunk. Beérett minden gyümölcs, ami annak az elhatározásnak a virágából érett, hogy egyáltalán résztvesznek az elvonuláson.

Hogy pontosan hogyan és miért működik a családállítás, nem tudom. Mint ahogy azt sem tudom, mitől működik a szív, az ima, a fohász. Nem tudom, mitől működik a szeretet. De működik, ezt főleg az érzi, akit éppen szeretek. És én is érzem, amikor szeretek és benne vagyok, és azt is, amikor  - látszólag - éppen kiesek belőle, mert a szeretethullámot elfedik elmém betonlapjai. Működik a családállítás is, nem úgy, hogy megváltoztatjuk a múltat, hanem úgy, hogy ránézünk mindarra, ami volt, és ezt kibírjuk. Kibírjuk egy felnőtt állapotból, attól függetlenül, hogy emlékeinktől és elvárásainktól függetlenül mi mutatkozik meg. Ha egyszer úgy igazából meglátod, ami volt, rá mersz nézni és kiállod, anélkül, hogy rajonganál érte vagy sajnálnád azt a múltbeli önmagad, többé nem kell nézned. A fókuszod megérkezhet oda, ahol most tartasz, aki most vagy.

Hellinger féle családállítás, családállítás, elvonulás, csend, tanácsadás, életmód-tanácsadás, Gergely Edó, Wilfried Nelles, belső munka, Gandhi Spirituális Központ, terápia, workshop, Szalachy Miklós,

A következő magyar nyelvű családállítás október 4-én lesz. Ha csak egy bemutatón vennél rész, akkor várunk 2-án este 6-tól egy ingyenes előadásra. Ha vasárnap nem tudsz jönni, de a szombatod szabad, akkor csatlakozhatsz a 3-ai román nyelvű csoporthoz. A nyelv az állításban nem akadály. © Gergely Edó

2015. szeptember 16., szerda

De la strabunica mea la uleiurile esentiale DōTERRA

Am scris acest post pe pagina facebook DōTERRA - Consultanti Independenti din Romania, ca sa o fac putin mai personala, umana. O postez si aici, cateva detalii, care poate va ajuta sa va conectati cu mine mai usor, mai lejer :D
~ ~ ~
Incepem sa ne inmultim si pe pagina aceasta. Asa ca va povestesc putin despre mine, ca sa vedeti, de ce va recomand sa ne tutuim si sa evitam formele de politete, pastrand politetea care vine din libertatea sufletului si din dragostea inimii. Respectul este o atitudine de baza fata de viata in sine, fata de o intelepciune mai mare decat viata noastra individuala. Asa ca din partea mea puteti sa ma tutuiti si sa imi spuneti Edó, este ok :D

Stau la Cluj de cinci ani, inainte de a ne muta la Cluj cu partenerul meu, am stat la Targu Mures, dar din cauza studiilor am locuit in diferite orase, cum ar fi Sfantu-Gheorghe, Bucuresti, Helsinki. Toate aceste orase m-au marcat, m-au format. In secuime m-am reconectat cu radicinile mele secuiesti. Fiind nascuta la Hoghiz, in judetul Brasov, unde in copilaria mea inca co-existam cu sasi, cativa evrei ramasi si tigani, la Sfantu-Gheorghe am fost socata de nationalism, despre care pana atunci am crezut, ca este doar la televizor, este politica ce o fac niste romani, niste necunoscuti, oricum, in nici un caz neamul meu. La paisprezece ani a trebuit sa imi dau seama de umbra, care exista in fiecare om si natie. Socul ce am avut, pe cat a fost de dureros, pe atat de mult mi-a fost de folos in anii care urmau. Am invatat sa vad un lucru din unsprezece mii de perspective. Sa vad, cum adevarul are multe fete, ca fiecare om are dreptul la adevarul lui, si pana la urma oricum doar acele clipe conteaza, in care iubim. Putem sa ne luptam prin parerile si argumentele noastre, dar dupa luptele acestea exista doar infranti. Si cel care castiga, pierde. Impacarea cu ceea ce a fost e primul pas spre viata aici si de acum.

Frageda, cu experientele acestea dureroase, am plecat la Bucuresti, unde Balcanul m-a invatat magia cuvintelor, "lasa, ca se rezolva". Egoul meu mare, care pana atunci traia prin dovedirea faptului, ca EU pot, EU fac, daca nu eu, atunci cine altcineva, deodata a ramas fara alimentare. Aici, in Balcan, exista un alt timp, un alt flux si demers al lucrurilor. Dupa primele eforturi de a impune stilul meu prin care eu rezolv lucrurile, am inceput sa invat sa ma las pe cum vrea spiritul orasului ca eu sa traiesc. Am invatat sa am contact cu oamenii, si nu sa ma orientez dupa afise. Am invatat sa apreciez omul, sa vorbesc cu omul, si sa vad omul in locul administratiei impersonale. Si am vazut, ca lucrurile functioneaza, ca nu se darama nimic, in nici un caz nu lumea, daca nu functionez perfect, ca un robot, daca nu sunt ca mereu bagata in priza. Si de inca ceva am avut parte, de inima mare si de dragostea neconditionata a bucurestenilor. Mii de gesturi m-au facut sa imi iubesc viata in timpul petrecut acolo.

Pe urma la Helsinki, unde mi-am dorit tare mult sa ajung, am inteles, ca locul meu nu e acolo. Desi respectul lor pentru natura si punctualitatea lor mi-a placut, nu cantarau asa de mult, incat sa ma tina acolo. De fapt acolo mi-am dat seama, ca capcana financiara cat de adanca este. Cat de usor e sa caz in frica, ca daca plec de aici, daca ma intorc acasa, voi muri de foame. A fost deci bine sa plec, ca sa inteleg, ca nu am ce cauta acolo, acest acolo reprezentand Occidentul. Merg in continuare sa invat, sa calatoresc, dar tot ce ma invata Occidentul aduc acasa, si adaptez la forma noastra de viata, asa cum stiu eu, in felul meu.
M-am intors deci, mai intai in Bucuresti, pe urma inapoi in Transilvania. Aici ma simt cel mai bine acum. Avem un mic centru spiritual la Cluj, unde fac life coaching si constelatii familiare, coordonez grupe de yoga. Am si grupe mixte, in care vin si maghiari si romani deodata. Si intr-o astfel de grupa mi-am dat data seama, cum grupa intruchipeaza invatatura mea preferata de yoga, care e condensata intr-o singura propozitie: yoga e ca o coarda, daca o intinzi prea mult, se rupe, daca o lasi prea moale, nu suna. Si asta putem invata unul de la celalalt, maghiarii lejeritate de la romani, iar romanii o tinuta pe care o remarca la maghiari.

Si pe langa toate acestea scriu. O perioada destul de lunga am crezut, ca voi deveni translator, insa am inceput sa scriu, si se pare, ca scriu mai bine, decat traduc. Sau asa ceva, cred ... :) Mi-au aparut doua carti pentru copii si una pentru adulti. Sper sa fie traduse si publicate si in limba romana.

Si am inceput sa ma ocup si de uleiurile esentiale DōTERRA. Cand Kriszta, prietena mea, care e primul reprezentant Doterra din Romania, m-a intrebat, daca vreau sa ma ocup de uleiuri, inima a zis da, pe urma mintea a preluat controlul si a zis nu. La fel a fost si cu administrarea acestei pagini. Ceea ce s-a intamplat, si felul in care s-a intamplat tot ceea ce priveste uleiurile de fapt nu ma mira deloc. Inima e in legatura directa cu ce vrea viata de la mine. Rezoneaza perfect cu dinamica vietii, cu felul in care viata stoarce din mine nectarul cel mai dulce pentru bautura zeilor, si daca ma las pe aceasta dinamica, lucrurile intr-adevar SE REZOLVA, parca de la sine, si pe deasupra intr-un fel mult mai armonios, decat prin vreaurile mele.

Nu sunt un expert ceea ce priveste uleiurile esentiale, invat in fiecare zi cate ceva despre ele, dar daca cineva atotstiutor incerca sa ma descurajeze, ma gandesc la strabunica mea, care a fost femeie vindecatoare. Cunostea ierburile, si multe alte practici de vindecare, din care cate ceva mai aplica si tatal meu. Redescoperind energia fina prin care actioneaza, dupa parerea mea, sufletul plantelor prinsa in sticlute, nu fac de fapt altceva, decat port de grija mostenirii stramosilor. Uleiurile nu exclud medicamentele, in unele cazuri consider, ca e bine, sa luam medicamente. Dar de cele mai multe ori ne descurcam cu ceaiuri, cu uleiruri si cu alte produse de la mama natura.

Va doresc o toamna minunata, in care sa va puteti indeletnicii si privirea, nu doar simtul olfactiv, admirand frumusetile naturii si a vietii mereu shimbatoare.

Cu drag,
Edó, ghidul vostru pe aceasta pagina

constelaţii familiale, conştienţă, DōTERRA uleiuri esenţiale, Gandhi Spiritual Center, life coaching, română, sănătate, terapie

© Gergely Edó

2015. szeptember 15., kedd

Nyaralás a Változások országában

Merre jártál a vakációban? kérdi mögöttem a lépcsőn egy tanár a diáktól.
Törökországban, Görögországban, Hajdúszoboszlón...
Akkor te nem is voltál itthon.

Tudom, most van a mesélések ideje. Mindenki elmondja, hol járt, melyik tengerparton, milyen kalandparkban. Ahogy arra gondolok, hogy vajon Márkus most hogy érzi magát, kicsit megsajdul a szívem, mert, bár bízom benne, hogy az önértékelése rendben van, azért mégiscsak gyermek, mégiscsak ebben a világban, s magaból kiindulva tudom, nem mindig könnyű nem beleesni nyakig a kísértésbe és az irigységbe, s mások beszámolóit hallgatva nem bekapni a horgot, egy pillanat, vagy több pillanat erejéig lenullázva azt, ami igazán éltetett, a szomszéd zöldebb, ragasztott négylevelű heréjéért.

Vajon még emlékszik-e, s ha igen, el meri-e, tudja-e mondani, hogy idén nyáron Bugacon, ahová a nagynénje vitte el, tiszta egyedül, saját szíve bátoritására hagyatkozva legyőzte a lovaktól való félelmét és lovagolt, többször is. Hogy tüzet ugrott, hogy megmutatták a napnak, hogy felnőttekkel dobolt a sámándobján, hogy egész nap idegen helyen, idegen emberek, gyermekek között élvezte a szabadságot, hogy éjszaka jurtában aludt, s mire kinyögte, hogy hiányzik anya, már rég nem is hiányoztam, mert Fáradtságtündér és Álomtündér közösen elvitte összecsippentett pokrócában.

Vajon emlékszik-e még, hogy úsztunk a Drăgan-tóban, s bár hőguta volt, hogy még egy fürdőruha sem állt meg az emberen, a tó hűvös és mélységesen szakadékzöld. Vajon elhiszik-e neki, hogy több, mint egy hétig a homoki vipera északi országában sátoroztunk, és hogy az első nap után inkább úgy döntött, megtanul együtt élni a félelmével, és egyedül masírozgatott anyaszült meztelen a sásban, le a folyóhoz, Néra hívogató hullámaiba. Hogy pár nap után legyőzte félelmét a folyótól és úgy úszkált, mint valami halacska, hogy egy délután alatt gyalogolt húsz kilométert, és este azt mondta, fárasztó volt, de megérte, mert látott szalamandrát a szabadban, a saját élőhelyén. Hogy megtanult együtt utazni egy Buksikutyával, el a világ végéig és vissza. Hogy szerzett új, román, felnőtt barátokat és velük gyakorolta az egyik vakációs házi feladatát, a román nyelv tanulását.

Vajon emlékszik-e még, hogy nyári utazásaink során a kérdéseire gyakran volt az a válaszom, nem tudom, de megnézzük, megkeressük, megkérdezzük, megtaláljuk, megtudjuk, megéljük. Vajon elmondja-e, hogy félései és félelemlegyőzései közben mi is beszélünk neki arról, hogy mi mitől félünk, vagy irtózunk. Hogy látja, nekünk is gyakran nehéz a saját szüleinkkel együtt lenni, így talán ő is könnyebben viseli el azt, hogy van, amikor meg neki nehéz velünk együtt lennie.

Hogy látta közelről a betegséget, látta, amint a Halál kedves barátnőm ágyának fejénél áll, hogy gyöngéd és finom volt a barátnőm áttetszővé vált létében. Hogy látta közelről az Életet, amint plüssösdobozában megújult, négy kiscicát ajándékozva nekünk. Látta, a boldogság nem felhőtlen, mert bőrbetegségük lett, és kezelni kell őket. Látta az udvart, amit tündérkertté varázsolt a nagyapja, és látta nagyanyáit a szeretetnyelvükön beszélni, miközben dagasztották a kőttest.

Vajon el lehet-e mondani a félelmet, hogy apa elment valahová, és az örömet, hogy apa visszajött. A félelmet, hogy anya és apa már nem pár, s a megnyugvást, hogy barátok, és szeretetben dolgoznak tovább együtt. El lehet-e őszíntébben mondani, mint ahogy ő mondta, amikor végre találtunk olyan fogorvosnőt, akitől nem fél, aki majd el fogja tudni távolítani a táltosfogát, "Olyan boldog vagyok anya, és könnyű, mert nem félek! Tudod, a félelem már egy darabot kiharapott a szívemből, de most már kezdett visszanőni a helye". El lehet-e mondani tisztábban, mint ő mondta az elvonulás végén a visszajelző körben, "az első nap éreztem magam a legjobban, mert minden új volt, és én rájöttem, hogy a változás jó".

A változás jó, ezt az alapállást kívánom mindenkinek, aki most csak fél, vagy már retteg.





© Gergely Edó

2015. szeptember 1., kedd

Vegyétek, és egyétek... avagy hogy is vagyunk ezzel mi, a jézusi európaiak?

Tizenhat éves koromtól kezdve négy nyáron dolgoztam Magyarországon pár heteket cigányokkal, szellemi vagy fizikai fogyatékosokkal, a társadalom szélére csúszott alkoholistákkal, szegény, végüket járó rákbetegekkel egy kisgazda tanyáján. Reggel 5-kor keltem, 6-tók kint dolgoztunk a tűző napon, néha csak este tízig, de olyan is volt, hogy éjfélig, mert hajnalban a Lehel piacon kellett lennie a friss uborkának, vagy hajnali háromkor keltünk, mert reggel a piacon kellett lennie a friss csemege kukoricának, ami, amúgy is, hajnalban törik a legjobban. Meggyőződésem, hogy senki kenyerét nem vettem el, mert alig akadt, aki ezt a munkát el akarja végezni. Ettől függetlenül, volt, aki úgy nézett rám, mintha elvenném a kenyerét.

Voltam Finnországban bébiszitter név alatt házvezetőnő, de a budipucolás is az én tisztem volt. No meg a minden keddi négy órányi vasalás. Annyi férfiinget és ágyneműt kevesen vasaltak életükben, mint én két év alatt. Ugyancsak ott voltam segédtanító is semmi pénzért, ott sem dobálóznak a tanűgyis fizetésemelésekkel. Asperger-szindrómás gyermek mellé vettek fel, nagyon hamar mindenessé váltam, a végén a finn tancit helyettesítettem az összevont osztályban, első-másodikosokkal, ugyanis a tanci folyton gyűlésezett. Meggyőződésem, hogy senki kenyerét nem vettem el, mert alig akadt, aki ezeket a munkákat el akarta volna végezni. Ettől függetlenül, volt, aki úgy nézett rám, mintha elvenném a kenyerét.

Dolgoztam tíz évig egy multinál. Amikor megnyílt a bukaresti központ, a különféle országbeli kollegák hisztirohamot kaptak és minden tőlük telhetőt megtettek, hogy akadályozzák a munkánkat, mivel szerintük mi elvettük a kenyerüket. Aztán láthattuk, legtöbbükkel rövid ideig voltunk virtuális kollegák, önszántukból elmentek. Ehették nyugodtan a kenyerüket.

Találkoztam egy máltai férfival, aki szerelemből nősült, így kötött ki egy másik országban, a felesége országában. Hajógyári munkás lett, mivel a nyelvet nem beszélte. Pillanatok alatt elkészítette az aktuális sorozatdarabot, amit a csoportvezető egy darabig tűrt, aztán megsemmisített és kezdhette elölről, mivelhogy nem veheti el egy máltai egy nyugati hajógyári munkás kenyerét.

Pár hétig ültem nagyon magas, minisztériummal fémjelezett székben. Úgy otthagytam, mint a pintty. Ki a francnak kell az a hatalmas kenyér, ha egyszer penészes. Rágja, aki szereti. Ettől függetlenül rövid kárrierem alatt is volt olyan megyei főtanfelügyelő, aki képes volt lejönni Bukarestbe csak azért, hogy megnézze, ki a franc "kaparintotta" el orra elől már megint A Széket! Aminek a segítségével többé nem kellett volna "keresenie a kiflicskéjét".

Tanítottam finnt az egyetemen, amikor még valóban jól tudtam finnül. Az első évfolyamot huszonhárman végezték el, közülük páran ma is ebből élnek. Amikor egy finnes ismerősöm meghallotta, hogy mit csinálok, rámförmedt, miért vágom magam alatt a fát, minél kevesebben tudnak finnül Bukarestben, annál nagyobb lesz a mi piaci értékünk. Azóta már rég nem ott és nem abból keresi a kenyerét, sőt, én sem. De nekem volt négy csodálatos bukaresti évem úgy, hogy még a sörözések ára is kijött az órabéremből.

Aki a leghangosabban jajong, mert mások elveszik a kenyerét, az az igazi "menekült". Aki otthon van önmagában, az Van.

(Hogy a keresztes háborúról ne is beszéljek, se a többi helyről, ahová betettük a lábunk, mi, a tisztes "kenyérkereső" polgárok.)

© Gergely Edó