2015. február 3., kedd

Mirha, te csuklóröpítő

Karácsony előtt itt is hisztiztem a mirha miatt. Megharagúdtam rá, mert volt pofája hasonlítani a vetíverre. De attól még kentem egy csomót Márkus mellkasára, a köhögése miatt. Magamra azért nem, hiszen haragban voltunk. Ma reggel egyéni jógára jött valaki. Megálltam a pici üveges edényke előtt, s találomra kivettem egyet. A mirhát. Na, gondoltam, jó, hogy te jöttél. Vissza is akartam tenni, de aztán eszembe jutott Kriszta, hogy ő amikor így csinál, rábízza magát a nem véletlen véletlenre. Hát jó, törődtem bele, és morcosan tettem mindkét csuklómra. Csodálatos óra lett. Nálam amúgy is minden óra más, de most még gördülékenyebb, még tisztább volt minden. S hogy mi volt leginkább tiszta? A kapcsolat a másik emberrel. Pontosan érzékeltem, hogy benne mi van, mire vágyik, mit kér a teste, lelke. Aztán a relaxációban úgy prédikáltam, mintha csak kint a hegyen, és egy gyönyörű képpel zártam: nyisd ki szíved kapuját, és akkor sokan be fognak térni hozzád. Olyanok is, akiket szeretsz, akiket vársz, és olyanok is, akiket nem szívesen fogadsz. És mindenki hoz valamit, és távoztakor mindenki elvisz valamit magával. Így leszel te magad az élet temploma.


© Gergely Edó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése