2015. február 12., csütörtök

Kaptatók és buktatók a változások útján

A munkahelytől a szabad úszásig bejegyzésem sok mindenkit megérintett, meglepően sok visszajelzést kaptam. Ezért meg szeretném osztani veletek a folytatását is.

Úgy tartják, ha a tanítvány készen áll, a mester megérkezik. Sok mesterem érkezett már meg, és a legváratlanabb pillanatban sietnek a segítségemre. Nem úgy, hogy idejönnek és megfogják a kacsócskáimat, hanem úgy, amint azt a hagyomány tartja. Amikor határokat lépsz át, amikor ismeretlen terepre merészkedsz, mindig kell egy vezető. Most Bakos Attila volt a vezetőm. A képzésen nagyon sok hasznos információt adott, mégis, leginkább abban vezetőm, ahogyan a hétköznapjaimban visszaköszön egy-egy története. Történeteket mond, abban a formában adja tovább a tudását, amit az ember leginkább ért, a történetet. Amikor a buktatóiról mesélt, akkor is mindig, mint ahogy mindent, a saját élete példáival támasztotta alá. És meg fognak próbálni, mondta. Mindannyiszor, amikor úgy döntesz, felhagysz a régi mintáiddal, legyen az egy egyszerű tisztítókúra, vagy az, hogy feladsz egy lélekölő munkahelyet, próbára leszel téve, hogy valóban szilárd és megingathatlan vagy-e az elhatározásodban. A tisztítókúra előtt biztos, hogy elődbe pottyan egy csokitorta, ha pedig spirituálisabb útra lépsz, akkor ott fognak érni a kecsegtetőbbnél kecsegtetőbb ajánlatok, olyasmi, ami arra csábít, hogy visszatérj a régi kerékvágásba.

Múlt pénteken felhívott egy fejvadász cég. Startból az eddigi alapfizetésemnél jóval több nettó összeget ajánlotta, ezerszáz lejjel többet, plusz rövid időn belül 25-3o%- os fizetésemelést, plusz bónuszokat, ráadásul itthoni munkát, teljes- vagy részmunkaidőben, s mindennek a tetejébe finn honlapok szövegeinek a monitorizálása lett volna a dolgom. Hogy a tartalom helyesen, pontosan kerüljön fel. Ha fél éve ajánlották volna fel, belementem volna, "ideiglenesen", persze. Mert akkor még nem voltam kész a megújulásra. Ha egy éve, biztosan kapva kapok utána. Most ajánlották fel, amikor bennem már eldőlt a munkahely kérdése. Kértem három nap gondolkodási időt, ugyanis egy pillanatra elfogadtam. De épp csak lettem a telefont, és tudtam, nem fogadom el. Mégis, amire felkaptam a fejem, az volt, hogy egy pillanatra elfogadtam. Eljátszadoztam a gondolattal, hogy talán jó lenne. És hirtelen Bakos Attila hangja csengett vissza a fülemben, próbára tesznek, azonnal. És jött utána a dolgok tisztán látása, hogy hiszen én nem azért hagyom ott az egyik céget, hogy egy másiknál még többet keressek. Nem ez a fő mozgatórugóm. Hanem az, hogy mást és másként csináljak, mint eddig. Más minősége legyen az életemnek. Azt pedig nem lehet ugyabban a kerévágásban, még akkor sem, ha az új kerék kicsit nagyobbnak ígérkezik.

S bár csak egy pillanat volt, ameddig elfogadtam, és után pár nap alatt le is csengett bennem mindez, mégis súlya volt. Nagy súlya. Mert minden elszánt lépést megelőz egy döntés, amire románul úgy mondják, imi iau inima in dinti. Fogaim közé veszem a szívem. Fogaim közé veszem a szívem, hogy ne halljam ezt a fülsiketítő fogvacogást, ami néha az ismeretlen előtt utolér.

Fotó: zsolt.ro
© Gergely Edó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése