2014. december 22., hétfő

csak egy őszinte, egyszerű igen

Nem alakítottam, alakult. Megkaptuk, mert ajtót nyitottunk neki. Ezen a héten nem fogunk ászanázni. Nem kell kipipálnotok a listátokon, hogy, na ez is megvolt, ezt is megcsináltam, mármint a jógát. Hogy megveregesd a vállad, a sok minden csinálása közepette még erre is jutott időm, hogy beugorjak Edóhoz, kicsit megnyújtóztassam ezem, azom, hogy fitt és éber legyek az ünnepen, és a lelkiismeretem legyen tiszta, hogy én most már igazán ünnepelhetek. Hát nem. 

Nézzük meg, mi az ünnep. Igazából azt, hogy mivé vált az évszakok természetes váltakozásának, a nap járásának megünneplése. És ez nem ma vált azzá, ami, hanem csak most fokozódott fel. Vagy, mivel a mosthoz viszonyítunk, ez intenzív. A határidő. Határidőre, az ünnepek előttre fejezd be minden munkád a munkahelyeden, az otthonodban, pörgesd jól fel magad, aztán utána úgyis lesz időd pihenni. És amire az ünnepi hangulatban leroskadsz, épp csak elkezdesz lelassulni. Odáig nem jutsz el, hogy pihenj is, mert arra kezdődik az új év, ahol aztán mindenki feltételezi rólad, hogy hát hiszen pihentél, megújult energiákkal vetheted be magad a kizsákmányoltatásodba. 

A lelassulás novemberben kezdődik, az advent ennek már csak a tetőzése. Halottak napja körül, amikor látványosan elkezd nőni a sötét. Amikor a nehéz kétszer olyan nehéz, s a tehetlenség hűségesebb társad lesz, mint a saját halálod. Ha ebbe beleereszkedsz, akkor könnyűvé válik a nehéz, mert a természetet, a természetest éled, ráfekszel erre a folyamatba, bele ebbe az áramlásba, és azt éled meg, amit kér tőled, oda mész, ahová visz. És ezen az útadon meg vagy támogatva.

Önvizsgálathoz is vihet, de méginkább megéléshez. Még csak nem is elfogadáshoz. Abban is van valami szemernyi kis gőg. Én elfogadom ezt vagy azt. Mintha ehhez lenne hatalmunk. Mintha lenne választási lehetőségünk. De ha megélem azt, ami van, akkor belesimulok és beépítem, és akkor a félelmeim, a haragom, a kudarcom, az árnyékaim mind erővé, a fény üzemanyagává tudnak változni. És abban, hogy azt élem meg, ami van, benne van az erős igen, és az erős nem. A határozott nem igazából határozott igen. Csak a képmutató, határozatlan igenek és nemek nemek, mert elutasítanak, kizárnak, gyengítenek. Ha élesen benne maradsz abban, ami van, akkor hirtelen minden kitisztul, letisztul, és már nem akarsz sem megérteni, sem elfogadni, sem megmagyarázni semmit. Bőven elég az, ami van. És úgy hajtasz fejet ez előtt, az életed és a sorsod előtt, hogy már még önmagad előtt sem akarsz hősködni, nincs benne semmi lám, lám, csak egy őszinte, egyszerű igen.

És akkor megengeded magadnak, hogy az ünneped olyan legyen, amilyen. Ha szomorúságot hoz, akkor azt hoz, ha csalódást, akkor azt, ha magányt, akkor azt. Már nem akarsz a mások kedvéért ilyen-vagy olyan lenni. Vagy, aki vagy, és nem kérkedsz vele. Hogy lám, én megengedem magamnak, hogy szomorú legyek, hogy elrontsam az ünnepet, de te képmutatóan vigyorogsz a nagy mákos fogaiddal. Nincs benned magadat a másik fölé rendelés, hanem helyén van az érzés, ami benned van. Helyeden vagy és elég vagy magadnak úgy, amilyen vagy. És a másik is a helyén van, és elég neked úgy, amilyen. Ha ennek a tiszteletnek az alaphullámján rezegnek a többi érzések, akkor rendben leszel úgy, amilyen leszel, ahogyan leszel, a többiek számára is. És ha elmúlik a szomorúság, hagyod elmúlni, nem ragaszkodsz hozzá, de hogy hiszen mennyit dolgoztál ezért, hogy ezt most megengedhesd magadnak. Nem. Hagyod elmenni, és hangolod magad a következő érzésre, hogy az is átrezeghessen rajtad. Együtt haladtok, te, és az érzéseid. Hogy ezzel nem leszel lojális az előző pillanathoz? Az lehet, de az élet áramlásához igen :) És az élet áramlásához hozzátartozik minden, ami most van. A csinnadratta és a nagy vásárlások is. Lehet, hogy ez egy árnyékosabb rész, de hozzátartozik. És akkor már nem a mindentudó és mindenkinek kiosztó pozicióból látsz és élsz, hanem egyszerűen benne maradsz abban, ami van. Nagy erő van ebben. Nincs benne megváltás, segíteni akarás, a dolgok jóra fordításának csökönyös vágya. Nincs benne semmi erőlködés. Csak vagy, azzal, ami van, együtt haladsz vele. És tudod, a fény, ha csak egy mákszemnyit is, de elkezdett nőni. És erre a mákszemnyi változásra figyelve láthatod, ez a növekedés nem a te érdemed. Sem a kinti, sem a benti. 

És akkor tágra nyitott szemmel meg tudod csodálni mindazt, ami van. Ezt a hihetetlen rendezést. Amiben mindennek helye van, és amit tökéletesen megérteni soha nem fogsz tudni. De együtt táncolni táncolhatsz, és énekelhetsz, és foroghatsz. Élhetsz. Mindhalálig.


© Gergely Edó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése