2014. november 25., kedd

A hideg-vér és az együtt-érzés melege

Pillanatok alatt jött össze a csoport. És ebben a pillanatok alattban erős üzenet csengett vissza a fülemben, Tőrös Ildi szavai, akinek, amikor ezt nagyban csodálkozó szemekkel elmeséltem, azt felelte, oda kell menni, ahol hívás van, ahová hívnak, mert ott van dolgod. Marosvásárhelyre mentem, a csoport fele félig-meddig szintén Ildin nőtt fel, család- és meseállításilag, mint ahogy én is. Tudtam, én kicsit másképp csinálom, hiszen azóta Szalachy Miklós tanítványa is lettem, és mindehhez hozzátevődik még az is, hogy én vezetem, a magam sajátos módján, a magam tapasztalatai által érlelődve, amiben az utóbbi időben nagyon sokat segített a jóga gyakorlása is. Ezért kicsit izgultam. Megméretettetek, gondoltam. Ezt nem kerülhetem el.

De amikor ott voltam, a tizenhárom nő között, már sokat nem gondolkodtam, egyszerűen csak voltam, az, aki, úgy, amilyen. Délelőtt tartottam egy kiselőadást a férfi és nő közötti különbségekről, a jóga szemszögéből. Arról, ami bennem már átszűrűdőtt, amiről én egyáltalán tudtam beszélni. És amiről nem tudtam beszélni, arról hallgattam, ugyanolyan buzgón, és ez a hallgatás talán még erősebben hatott, mint a szó. Igen, itthon vagyok. Itt és ebben is itthon vagyok, éreztem meg a tér és a lányok, asszonyok tartását. Itthon vagyunk egymásban, ahogy ülünk körben a földön, és úgy gyógyulunk, hogy szinte felmelegedik körülöttünk az őszi fény. Aztán beleereszkedünk az állításokba. Tudom, amennyit most tudok adni, az itt és most pont a helyén van.

 

 Hidegvéremet elég későre fedeztem fel, amivel, ha kell, "kíméletlenül" gyógyítok. Nem hat meg és tántorít el a másik fájdalma, ha egyszer meg kell csinálni, akkor meg kell csinálni. Ha fel kell vágni a gennyes fekélyt, hogy kitakarodhassék, akkor fel kell vágni. Édesanyám begyulladt körmét kezeltem sokáig ezzel a hidegvérrel. S bár örült neki, hogy nem kell orvoshoz mennie, azért néha megkérdezte, nagy jajgatásai közepette, hogy hát nem sajnálom őt? Nem, feleltem. És tényleg nem sajnáltam. Lassan annyira begyógyult, hogy most már maga rendezi magát. Egy-egy ilyen körömkivágás és gyógyítás után azonban volt egy perc, amikor felállt, és elindult, és azt mondta, mintha repülnék, Editke, mintha szárnyaim nőttek volna. Ez a perc volt az, amikor a boldogság engem is megmelegített. Már nem volt szükség a hideg-vérre. Az együtt-érzés nálam ebben a sorrendben, ilyen folyamatban jelentkezik. Ha előbb felfedezem fel ezt a fajta működésem, lehet, hogy sebész leszek, hiszen nagyon szerettem a biológiát is.

De nem lettem sebész. Hanem tanácsadó és családállító. És ez a hidegvér, ugyanakkor a felfokozott koncentráció, a másikra hangolódás, az arra figyelés, ami éppen van, és ennek a tiszteletben tartása, hagyása alakítja az én stílusomat, amivel, ahogyan én állítok, ahogyan én érzek együtt. Kiválóak a tanáraim, csodálatos az az alap, amit az Ildivel való kapcsolatom ad. És ehhez jön a Miklós által nyújtott keret és a kliensfókuszú hozzáállás. És csodálatok az emberek is, akik bizalommal fordulnak hozzám. Hiszen mindig, de mindig kettőn áll a vásár. Az, hogy én érlelődöm, fejlődöm, alakulok, nekik is köszönhető, sőt, még az is, ahogyan, hiszen bizonyára teljesen más menete lenne ennek a dolognak, ha nem azok az emberek jönnének el hozzám, akik, s nem azok hívnának meg magukhoz, akik.


Intuícióm, amit eddig csak az írásban és a jógában tapasztaltam meg úgy istenigazán, most a tanácsadásban és a családállításban is segítségemre van. Csak most látom igazán, mekkora ajándék, mekkora kincs, mekkora és milyen talentum. És mekkora felelősség. Szombat este, mintha csak a sors iróniájaként, egy régi ismerősöm feldühödve figyelmeztetett, hogy csak felelősséggel bánjak ezekkel a nagy, ismeretlen erőkkel, mert nem tudom, hogy mi van mögöttük. Ez így van. A misztérium önmagában áll. Felfejthetetlenül. De ki állíthatná, hogy van ember, aki nem lélekzik? LÉLEKzik. Mindannyiunkat éltet a Lélek, amely mozog és mindent áthat. A Lélek mozgására figyelünk, pont úgy, mint aki mélyen vallásos. Ez a figyelem, ez a kapcsolat, ez a mély LéleKzet tele van áhítattal és alázattal a misztérium iránt, az iránt, ami mindannyiunknál nagyobb, ami mindeneken túlmutat. Nem analizáljuk, nem fejtjük meg, nem próbáljuk birtokolni azt, ami VAN. Benne maradunk, és pillanatnyi felcsillanására figyelünk. Megmutatkozik, és visszasüllyed a megismerhetetlenbe. És amikor ismét megmutatkozik, már valami mást csillant fel.


Egyszer régen, amikor még csak ajánlottam valakinek a családállítást, azt kérdezte tőlem, honnan tudod, hogy ott nem valami más erő munkál? A játszótéren voltunk. Ledöbbentem ott, a hinta mellett. Ugyan mi? kérdeztem. Hát valami sötét erő, mondta ő. Az ördög? kérdeztem vissza. Igen. Én a teljességet élem, feleltem. Abban vagyok benne. És ebben a teljességben van fény, és van árnyék. Egyiket sem én találtam ki. A Teremtő így nyilvánul meg, legalábbis ez a mi tapasztalatunk Róla. Az élet hullámzása csak a polaritás miatt lehetséges. És igen, bennem van árnyék, Hamvas szavaival élve próbálom átvilágítani az életem. Integrálni mindazt, ami bennem árnyék, amit én, szenvedésből, fájdalomból, gőgből, amivel isteni pozicióból ítélkezem és állítom valamiről hogy jó vagy rossz, magamból kirekesztettem (de hová is? ha csak teljesség van?). Még nem találkoztam mással, csak a teljességgel. Bármerre is nézzek, azt látom, ember vagyok, része a teremtésnek, és amikor egységben vagyok, akkor teljes lényemmel ráfekszem az áramlásra, belefekszem. Én is teremtem az áramlást, persze, azzal, hogy része és részese vagyok. De nem tudok nem része lenni. Ha ellenkezem is részese vagyok, csak akkor elfáradok. Ha ráfekszem, és rábízom magam a számomra egyik legnagyobb tanításra, arra, hogy legyen meg a Te akaratod, akkor érzem, tetőtől talpig eleven vagyok. És akkor megélem az életem, nem menekülök el előle, sem spiri felhőtrónokra, sem nihilista gödrökbe.


Szóval azoknak, akik engem ettől féltenek, mert mi van HA, azt üzenem, forduljanak szeretettel a saját árnyékuk felé. A legnagyobb tanítónk, a megkerülhetetlen. Azoknak, akik azt hiszik, nem vagyok erre elég érett, ehhez elég tapasztalt, azt, hogy ha idejük van, keressenek rám a neten, az egész életem fent van. S amikor ők még anyácskáik lágy ölén ringottak fiatalkori ocsúdásaikban, én már versenyt keltem a nappal és olyan emberek között dolgoztam és úgy, amit ők esetleg művészfilmekben néznek meg néha. Hogy a spirituális tapasztalat mikor és hogyan érik meg vagy be, az senki más dolga, csakis azé, aki éppen benne, és a Jóistené. A többi el-REND-eződik akkor is, ha tetszik, akkor is, ha nem.

Akkor is, ha tetszik, akkor is, ha nem :)

Hogy a továbbiakban hogyan építem fel a workshopokat, egyelőre még nyitott. Sőt, biztos, hogy valamilyen szinten mindig is nyitott lesz. A Shakti ezentúl a jógára fog koncentrálódni, és a családállítás külön lesz. De mindkettőben valamiképpen jelen lesz Zsolt is, a hangtálakkal, vagy valami mással.

Találkozunk még, találkozzunk még, ha nem itt, akkor ott, vagy amott :D

Szeretettel, hálával.

Fotók: zsolt.ro
© Gergely Edó

1 megjegyzés:

  1. Drága-drága Edó, hála a Jóistennek, hogy léteztek!s hogy lélekztek:-) Eszter

    VálaszTörlés