2014. november 28., péntek

Megjelent az új könyvem: Macska bazsalikommal

"Tanulom a csendet. Nem jön magától. Nem pottyan az ölembe. Fájdalmasan veszem tudomásul, hogy a legnagyobb zajszennyezést a saját gondolataimmal okozom.

Mert én a másik gondolataival szemben tehetetlen vagyok, a sajátaimmal azonban, ha észnél vagyok, tudok kezdeni valamit. Ilyenkor az is segíthet, ha belegondolunk az okos enged, a szamár szenved egyszerű bölcsességébe. Észnél lenni! Nem játszmáknál, nem reagálni a provokációkra, nem versenyezni, egyszerűen csak észnél lenni. 

Ki lehet próbálni, vicces lesz látni, kik azok, akik attól fogva, hogy nem vagy hajlandó a közös panaszkodásban, szapulásban, ócsárolásban, más munkájának a szabotálásában, pletykálkodásban részt venni, lassan visszahúzódnak az életedből. Az ő számukra egyszerűen megbízhatatlanná válsz. De aki marad, azzal már lehet kezdeni valamit." 


Gergely Edó, Edó, könyv, Macska bazsalikommal, Kolozsvár, írások, Zsolt, Ábel Kiadó,

Megjelent az új könyvem, a Macska bazsalikommal! :)

a jobb könyvesboltokban,
és természetesen nálunk is, a kolozsvári Gandhi Központban!


© Gergely Edó

2014. november 27., csütörtök

A másik ember szentélye

Megkerestek egy nagyobb fesztiválnak a szervezői. Ismerkedni akartak. Számomra az ismerkedés ott kezdődik, hogy

ha átlépem egy ember küszöbét, akkor mint egy szentélyt lépem át. 

És rá vagyok kíváncsi, mert elvezethet önmagamhoz, nem pedig azt zúdítom rá, hogy én ki vagyok. Ha belépek valakihez, nem állok fejre és úgy táncolok, csak mert jól érzem magam. Hogy a házigazdám érezze magát furcsán, a saját házában. Bevillant egy gyermekkori emlékem. Nagynéném a szomszédban lakott, szinte minden nap átmentünk hozzá. Istenien sütött. Egy alkalommal is ott volt a sok süti, és egy osztálytársam is az anyjával, én is az édesanyámmal. Az osztálytársam nekirohant a tányérnak, és falatozni kezdett. Én megkérdeztem édesanyámat, ehetek-e én is. Csak annyit mondott halkan, még nem kínáltak meg.

Várd meg, hogy kínáljanak meg. 

Mély nyomot hagyott ez bennem. Várd meg, hogy kínáljanak meg. Akkor is, ha közben elfogy, mert valaki más felfalja? Igen. Ez a sorrend. Hogy ez élhetetlenséghez vezet? Nem hiszem, hiszen még mindig élek és jól élek. Kivéve az egyetemista éveket, amikor akár egy hétig is variáltuk a margarinoskenyeret, mindig jutott a bőségből.

Várd meg, hogy kínáljanak meg. Főleg, ha nem hívtak meg, hanem betoppansz. Örülj, hogy beengedtek. Utána pedig várd meg, hogy kínáljanak meg. Csak mert a hely adja magát a jógához, ne kezdj el egyedül gyakorolni, mert ezzel csak azt mutatot meg, hogy ki vagy te. De esetleg pendítsd meg, hogy szívesen gyakorolnál együtt, így is elősegítve egy igazi találkozást. Óriási a különbség a kettő között. És csak azután mondd el, hogy mit szeretnél, ha már szeretnél tőlük valamit, miután láttad, kik ők. Ha nem, akkor te sem vagy egyéb, bármilyen spirituális is légy, vagy annak képzeld magad, mint egy ügynök, mint egy agresszív ügyfélszolgálatos. Csak mert azt hiszed, hogy nálad van valami nagy, és ezt a nagyot felajánlod annak a kicsinek, nem biztos, hogy ez így van. És ha tiszteletlen vagy, akkor azt a naaagy ajánlatot az a kicsi úgy fogja leszarni, ahogy van. És ahelyett, hogy hasra esne tőle, elfordul tőle, és végzi a dolgát továbbra is, kicsiben, ahogy eddig is. Mert neki ez elég. Mert a szabadságát és az önérzetét nem adja oda a nagyobb hírnévért, sikerért, világmegváltó tisztségekért. Mert nem akarja megváltani a világot, hanem végezni a dolgát, nap mint nap, gyakorolni, a maga módján.


Nagy tanítás volt számomra ez a látogatás. Rájöttem, én vagyok a gyenge láncszem. Ugyanakkor jobban, mint bármikor éreztem, hogy mennyire együtt vagyunk Zsolttal, mennyire együtt alkotjuk az egész Gandhi központot. Mindegy, hogy kifele ebből mi látszik. Néha az, hogy ő visz bele többet, máskor, hogy én. Ez teljesen mindegy, fele-fele vagyunk benne ebben a történetben, ugyanakkor teljes szívvel-lélekkel. S aki ezt nem látja, vagy nem akarja látni, az tiszteletlen velünk szemben. Aki engem szólít meg, azt remélve, hogy Zsoltot, aki a mi közös történetünk minőségi szűrője, kikerülheti, az csalódni fog, mert én nélküle egy lépést sem teszek. Konzultálok vele, és mérlegre teszek mindent, mielőtt egyéni döntést hozok, vagy közös döntést hozunk. Hogy ez a mai világban furcsa? Mert mindenütt van egy góré, akié a hatalom vagy a pénz és az irányítás? Hogy főleg a férfi-női felállás furcsa, hogy egy pár végzi ezt együtt? Az lehet. De ez van, és aki ezt megpróbálja figyelmen kívül hagyni, engem puhítgatva, az azt a férfi minőséget próbálja kirekeszteni, amitől ez az egész Gandhi történet úgy áll össze, ahogy.


Szívesen együttműködünk, de nem érdekel sem a siker, sem a világmegváltás, sem a hasraesés. Ha nincs igazi érdeklődés a másik iránt, akkor az egész nem ér semmit. Akkor inkább az Oracle, a zsír biznisz, mert ott legalább nem ködösítenek, s tesznek úgy, hogy hogy, közben dehogy. Tehát, nem vágyom biznisztársakra, mert van nekem abból bőven elég. Tudom a helyüket az életemben, értékelem is mindazt, amit nyújt, és tisztában vagyok azzal, hogy mit kér cserébe. Spirituális kapcsolódásokra más központokkal vagy szervezetekkel vágyom, ha szívtől szívig. Ha meg nem szívtől szívig, hanem zsír biznisz, akkor arra is kapható vagyok, de tisztán és röviden mondják el az ajánlatukat, mit mennyiért. És akkor én is tudom, hogy mihez tartsam magam, ők is tudják, hogy mihez tartsák magukat.

Szóval, a hasraesés nem szokásom, sem miniszterektől, sem a doktor professzoroktól nem szoktam hasraesni, miért esnék hasra a spiri világban bárki előtt? De szívesen és tiszta szívből és alázattal leborulok az isteni élet előtt, és hálásan odaülök mestereim lába elé, és szeretettel meghajolok embertársaim felé.


Namaste.


Fotók: Zsolt és Edó
© Gergely Edó

2014. november 25., kedd

A hideg-vér és az együtt-érzés melege

Pillanatok alatt jött össze a csoport. És ebben a pillanatok alattban erős üzenet csengett vissza a fülemben, Tőrös Ildi szavai, akinek, amikor ezt nagyban csodálkozó szemekkel elmeséltem, azt felelte, oda kell menni, ahol hívás van, ahová hívnak, mert ott van dolgod. Marosvásárhelyre mentem, a csoport fele félig-meddig szintén Ildin nőtt fel, család- és meseállításilag, mint ahogy én is. Tudtam, én kicsit másképp csinálom, hiszen azóta Szalachy Miklós tanítványa is lettem, és mindehhez hozzátevődik még az is, hogy én vezetem, a magam sajátos módján, a magam tapasztalatai által érlelődve, amiben az utóbbi időben nagyon sokat segített a jóga gyakorlása is. Ezért kicsit izgultam. Megméretettetek, gondoltam. Ezt nem kerülhetem el.

De amikor ott voltam, a tizenhárom nő között, már sokat nem gondolkodtam, egyszerűen csak voltam, az, aki, úgy, amilyen. Délelőtt tartottam egy kiselőadást a férfi és nő közötti különbségekről, a jóga szemszögéből. Arról, ami bennem már átszűrűdőtt, amiről én egyáltalán tudtam beszélni. És amiről nem tudtam beszélni, arról hallgattam, ugyanolyan buzgón, és ez a hallgatás talán még erősebben hatott, mint a szó. Igen, itthon vagyok. Itt és ebben is itthon vagyok, éreztem meg a tér és a lányok, asszonyok tartását. Itthon vagyunk egymásban, ahogy ülünk körben a földön, és úgy gyógyulunk, hogy szinte felmelegedik körülöttünk az őszi fény. Aztán beleereszkedünk az állításokba. Tudom, amennyit most tudok adni, az itt és most pont a helyén van.

 

 Hidegvéremet elég későre fedeztem fel, amivel, ha kell, "kíméletlenül" gyógyítok. Nem hat meg és tántorít el a másik fájdalma, ha egyszer meg kell csinálni, akkor meg kell csinálni. Ha fel kell vágni a gennyes fekélyt, hogy kitakarodhassék, akkor fel kell vágni. Édesanyám begyulladt körmét kezeltem sokáig ezzel a hidegvérrel. S bár örült neki, hogy nem kell orvoshoz mennie, azért néha megkérdezte, nagy jajgatásai közepette, hogy hát nem sajnálom őt? Nem, feleltem. És tényleg nem sajnáltam. Lassan annyira begyógyult, hogy most már maga rendezi magát. Egy-egy ilyen körömkivágás és gyógyítás után azonban volt egy perc, amikor felállt, és elindult, és azt mondta, mintha repülnék, Editke, mintha szárnyaim nőttek volna. Ez a perc volt az, amikor a boldogság engem is megmelegített. Már nem volt szükség a hideg-vérre. Az együtt-érzés nálam ebben a sorrendben, ilyen folyamatban jelentkezik. Ha előbb felfedezem fel ezt a fajta működésem, lehet, hogy sebész leszek, hiszen nagyon szerettem a biológiát is.

De nem lettem sebész. Hanem tanácsadó és családállító. És ez a hidegvér, ugyanakkor a felfokozott koncentráció, a másikra hangolódás, az arra figyelés, ami éppen van, és ennek a tiszteletben tartása, hagyása alakítja az én stílusomat, amivel, ahogyan én állítok, ahogyan én érzek együtt. Kiválóak a tanáraim, csodálatos az az alap, amit az Ildivel való kapcsolatom ad. És ehhez jön a Miklós által nyújtott keret és a kliensfókuszú hozzáállás. És csodálatok az emberek is, akik bizalommal fordulnak hozzám. Hiszen mindig, de mindig kettőn áll a vásár. Az, hogy én érlelődöm, fejlődöm, alakulok, nekik is köszönhető, sőt, még az is, ahogyan, hiszen bizonyára teljesen más menete lenne ennek a dolognak, ha nem azok az emberek jönnének el hozzám, akik, s nem azok hívnának meg magukhoz, akik.


Intuícióm, amit eddig csak az írásban és a jógában tapasztaltam meg úgy istenigazán, most a tanácsadásban és a családállításban is segítségemre van. Csak most látom igazán, mekkora ajándék, mekkora kincs, mekkora és milyen talentum. És mekkora felelősség. Szombat este, mintha csak a sors iróniájaként, egy régi ismerősöm feldühödve figyelmeztetett, hogy csak felelősséggel bánjak ezekkel a nagy, ismeretlen erőkkel, mert nem tudom, hogy mi van mögöttük. Ez így van. A misztérium önmagában áll. Felfejthetetlenül. De ki állíthatná, hogy van ember, aki nem lélekzik? LÉLEKzik. Mindannyiunkat éltet a Lélek, amely mozog és mindent áthat. A Lélek mozgására figyelünk, pont úgy, mint aki mélyen vallásos. Ez a figyelem, ez a kapcsolat, ez a mély LéleKzet tele van áhítattal és alázattal a misztérium iránt, az iránt, ami mindannyiunknál nagyobb, ami mindeneken túlmutat. Nem analizáljuk, nem fejtjük meg, nem próbáljuk birtokolni azt, ami VAN. Benne maradunk, és pillanatnyi felcsillanására figyelünk. Megmutatkozik, és visszasüllyed a megismerhetetlenbe. És amikor ismét megmutatkozik, már valami mást csillant fel.


Egyszer régen, amikor még csak ajánlottam valakinek a családállítást, azt kérdezte tőlem, honnan tudod, hogy ott nem valami más erő munkál? A játszótéren voltunk. Ledöbbentem ott, a hinta mellett. Ugyan mi? kérdeztem. Hát valami sötét erő, mondta ő. Az ördög? kérdeztem vissza. Igen. Én a teljességet élem, feleltem. Abban vagyok benne. És ebben a teljességben van fény, és van árnyék. Egyiket sem én találtam ki. A Teremtő így nyilvánul meg, legalábbis ez a mi tapasztalatunk Róla. Az élet hullámzása csak a polaritás miatt lehetséges. És igen, bennem van árnyék, Hamvas szavaival élve próbálom átvilágítani az életem. Integrálni mindazt, ami bennem árnyék, amit én, szenvedésből, fájdalomból, gőgből, amivel isteni pozicióból ítélkezem és állítom valamiről hogy jó vagy rossz, magamból kirekesztettem (de hová is? ha csak teljesség van?). Még nem találkoztam mással, csak a teljességgel. Bármerre is nézzek, azt látom, ember vagyok, része a teremtésnek, és amikor egységben vagyok, akkor teljes lényemmel ráfekszem az áramlásra, belefekszem. Én is teremtem az áramlást, persze, azzal, hogy része és részese vagyok. De nem tudok nem része lenni. Ha ellenkezem is részese vagyok, csak akkor elfáradok. Ha ráfekszem, és rábízom magam a számomra egyik legnagyobb tanításra, arra, hogy legyen meg a Te akaratod, akkor érzem, tetőtől talpig eleven vagyok. És akkor megélem az életem, nem menekülök el előle, sem spiri felhőtrónokra, sem nihilista gödrökbe.


Szóval azoknak, akik engem ettől féltenek, mert mi van HA, azt üzenem, forduljanak szeretettel a saját árnyékuk felé. A legnagyobb tanítónk, a megkerülhetetlen. Azoknak, akik azt hiszik, nem vagyok erre elég érett, ehhez elég tapasztalt, azt, hogy ha idejük van, keressenek rám a neten, az egész életem fent van. S amikor ők még anyácskáik lágy ölén ringottak fiatalkori ocsúdásaikban, én már versenyt keltem a nappal és olyan emberek között dolgoztam és úgy, amit ők esetleg művészfilmekben néznek meg néha. Hogy a spirituális tapasztalat mikor és hogyan érik meg vagy be, az senki más dolga, csakis azé, aki éppen benne, és a Jóistené. A többi el-REND-eződik akkor is, ha tetszik, akkor is, ha nem.

Akkor is, ha tetszik, akkor is, ha nem :)

Hogy a továbbiakban hogyan építem fel a workshopokat, egyelőre még nyitott. Sőt, biztos, hogy valamilyen szinten mindig is nyitott lesz. A Shakti ezentúl a jógára fog koncentrálódni, és a családállítás külön lesz. De mindkettőben valamiképpen jelen lesz Zsolt is, a hangtálakkal, vagy valami mással.

Találkozunk még, találkozzunk még, ha nem itt, akkor ott, vagy amott :D

Szeretettel, hálával.

Fotók: zsolt.ro
© Gergely Edó

2014. november 24., hétfő

Családállítás visszajelzés

"Edó! Ahogy ránézel, megérintesz, belebújsz egy emberbe, vagy nem tudom mit csinálsz az egyszerűen varázslat. Nekem más szó nem jut eszembe. Néha a sámán szó is eszembe jutott ahogy figyeltél és ott voltál valahol bent, amit mi csak kintről néztünk. De a sámán önkívületben van, te nem, de mégis valami olyan szálat fogsz, amit szerintem kevesen tudnak megfogni. Ezt őrizd, vidd és tedd ami erődből telik!" (Marika)


Kedveseim, ez egy visszajelzés a hétvégi, marosvásárhelyi workshopról, ahol családállítás is volt. Amennyiben valaki mégis venné a bátorságot, és eljönne, nagyon szívesen látom. Csak tudjátok, hogy csak szombaton lesz, mivel kevés a jelentkező. Nem muszáj témával gyere. Várlak szeretettel szombaton 9:től. Kérlek jelezz privátban, amennyiben jössz.

© Gergely Edó

2014. november 21., péntek

Rövid facebook-terápia történet egy ismeretlennel, tegnap és ma


Ő: Szia Edó, Rég készülök írni neked és tanácsot kérni de sosincs elég időm. Tetszik amiket írsz. Nem vagyok aktív olajozó,de szeretnék én is olajat és ebben kérnék segítséget. Nem tudom hol kezdjem, az olajak árai nekem egy picit borsosnak tűnnek, de gondolom ha bizonyítanak akkor jobb lesz. Kellene nyugtató, lazító valami,tetszik a vadnarancs már kimondva is, hull a hajam évek óta, elvileg szervi bajom nincs,pajzsmirigy krónikus gyulladás ami nem okoz eltérést a vérnél így nem szedek hormon gyógyszert. Anyóssal egy kapun belül lakok, talán tizenvalahány év után még most sem tudom valamilyen szinten elfogadni ezt az egészet teljesen, de ez más kérdés. A nagy lányom kiskamasz, a fiam még ovis, de a lányom még most sem tudta elfogadni hogy tesója született, agresszív mindenkivel a családban, a fiamnak most volt mandula műtétje.Na jó sok mindent írtam,ha infó kell, még kérdezz, és várom véleményed, és azt is, hogy honnan tudok rendelni. Köszi szépen előre is.

Én: Megprobalok holnap valaszolni, amennyiben tudok, amire tudok.
Ő: Ok köszi

Én: Ok, akkor szerre: rozmaring olaj, neked. hajra és életerőre külsőleg, belsőleg, mindenképp jó

Anyósodnak, magadban, belső mantraként, addig, amig tiszta szivből megérkezik hozzád: neked köszönhetem a férjem felét, te vagy a férjem női gyökere, női forrása. Köszönöm neked, hogy férjet neveltél nekem. Te vagy az én anyósom, és én vagyok a te menyed. Köszönöm neked a gyermekeimet, hogy te vagy életük egyik gyökere. Rendben van az, ha a nagylányom rád hasonlit. És most mindazt, ami a tied, tisztelettel meghagyom neked, és mindazt, ami a férjemmel rám és ránk, és csakis ránk tartozik, visszaveszem tőled, és vállalom érte a felelősséget.

Férjednek, magadban, belső mantraként, addig, amig tiszta szivből megérkezik hozzád: rendben vagy úgy, ahogy vagy, és én is rendben vagyok úgy, amilyen vagyok. Rendben van az, hogy a fiúnk rád hasonlit. Mindazt, ami közöttünk van, vállalom. A lelkem tudta, mit választ, a nehézséget és a szenvedést is, amikor téged választottalak. Amit nekem kell elmondanod, nyugodtan elmondhatod nekem, a lelkem felkészült rá, hogy be tudja fogadni. Te vagy az én férjem, és én vagyok a te feleséged. A gyermekeink a kicsik, és mi vagyunk a nagyok. Az, ami közöttünk van, csak a mi dolgunk, senki másé. A fiam csak a fiam, és nem a cinkosom. Köszönöm, hogy a férjem vagy, köszönöm, hogy te vagy gyermekeim apja.

ennyi

ne mondd ezeket hangosan, vagy, ha igen, akkor, amikor egyedül vagy, ne nekik direktbe, hagyd, hogy a lélek mozduljon rá, érezd meg, hogy tiszta szívedből jön-e, s ha igen, akkor lesz benne elég erő, hogy kibírd :) nyugodtan lehet sírni közben nagyokat.

szeretettel, edó

Ő: Amit írtál az gyönyörű, még senki nem fogalmazta meg ezt így ilyen szépen nekem, értem. KÖSZÖNÖM. Pedig nem is ismersz és telibe találtál, és igen sírtam és sírok és gyógyulok. Üdv.


Családállitás Kolozsváron és a virtuális térben

© Gergely Edó

2014. november 20., csütörtök

Kozmetikus kertészem

Örök életemben pattanásos voltam. Apám sűrű vére, próbáltam nyugtatgatni magam, de igazából egy picit sem nyugodtam meg, sőt, ugyanis nyavalygásaimra anyám, a porcelánbőrű ugyanezt ismételte, és nagyokat pislogott mellé. Majd, ha lesz szeretőd, elmúlik, nyugtattak meg még jobban, s kamasz énem ettől még idegesebb lett. Miért múlna attól el? Aztán lett szeretőm, s egy cseppet sem múltak el. No, legalább nem fölöslegesen nyugtalankodtam, igazam lett, gondoltam magamban. Majd, ha lesz gyermeked, jött a már sokkal bizonytalanabb vigasz, de már senki nem hitt benne, csak úgy mondták, azt hiszem.




Meg is jött a baba, és ahogy akkora lett bennem, mint egy mákszem, az arcom úgy kirittyegett, mintha paradicsomkert akart volna nőni rám. Ilyen csúnya kismama leszek? nézegettem magam ijedten a tükörben. Egyél szőlőt, mondta anyám, az tisztítja a vért. S a sok szőlőtől, amit megettem, s ami egyébként egyik kedvenc gyümölcsöm, ki is nőtt rám a paradicsomkert. Versenyezhettem volna egy pattanás szépségversenyen.

Akkoriban Bukarestben laktam, s a cégnél, ahol dolgoztam, volt egy kolleganőm. Nem tudtam róla, hogy a felső tízezerhez tartozik, a férje által. Felső tízezer ide vagy oda, neki is volt paradicsomkertje, ami azonban egyszer csak kezdett eltünedezni, és virágoskert nőtt helyére, kivirult, kitisztult az arca. Hogy csinálod? kérdeztem bőségesen irigykedve. Egy kozmetikusnő csinálja, nagyon kemény, menj el hozzá. Bejelentkeztem, fogadott, és egyből látta a paradicsomkertemet, no meg azt is, hogy ruhatáram nem tízezer méter magasból vettem. Valamiért mégis elfogadott. Csak akkor fogadlak el, ha betartod, amire kérlek, mondta, fölöslegesen nem dolgozom. Rendben, álltam rá az alkura. Tudd meg, ezt a munkát más nem végezné el, figyelmeztetett, és nekem állott. Egy órán keresztül csak nyomkodott, a végén, amikor végre ránéztem, úgy nézett ki, mint egy mészáros.

Eleinte gyakran találkoztunk, én pedig mindent úgy csináltam, ahogyan ő kérte. Vigyáztam magamra, nem sajnáltam a tükör előtt, s nem a könyveim előtt tölteni azt a plusz öt percet, nem matattam állandóan az arcom. Lassan kezdtük leszüretelni a paradicsomot, s ahogy szüretben lenni szokott, összeért a tekintetünk, a lelkünk. Mesélt magáról, arról, hogyan lett román tanárból bőrgyógyász azért, hogy a saját paradicsomkertjét tudja megérteni, hogyan menekült el  a Moldvai Köztársaságból egy tönkrement házasságból két gyermekkel, odahagyva vagyont, karriert, s kezdett mindent elölről Bukarestben, a felső tízezer egyik legkiválóbb bőrgyógyász kozmetikusává válva, hogyan dolgozik szüntelen, mert a jég hátán, a sivárság hátán is meg kell élnie.

Én is meséltem neki a párkapcsolatomról, a babáról a hasamban, aki az ő asztalán mozdult meg először, amikor már a simigéléseknél tartottunk, és, amikor az írást említettem neki, nekem ajándékozott egy dedikált verseskötetet. Ő írta. Nagyon sokat tanultam tőle, amint ott feküdtem az asztalán, és hallgattam nyugodt, ugyanakkor határozott hangját. Elsősorban azt, hogy nem szabad feladni, elkeseredni, még akkor sem, ha úgy nézünk ki, mint egy érett paradicsomkert. Hogy a test és lélek ápolása nem valami önző hóbort, hanem az, hogy vigyázok magamra, arról is szólhat, hogy tisztelem magam, és tisztelem azt is, akinek megmutatom az arcomat. Vagy arcaimat, ha arról van szó, hogy kialakul az a mélyebb kapcsolat, amit nem is értünk miért, hogyan, egyszerre csak van, és az ember elidőz benne, időtlenül, mint ahogy én is azon a régi télen, kozmetikus kertészem keze alatt. Azóta is, amikor a külsőmet ápolom, gyakran eszembe jut. Hangját magamévá tettem, és most már az én belső hangomon szól hozzám, sose add fel, tartsd be a fokozatosság elvét, légy kitartó, és mosolyogj, a versek bennünk élnek s ragyogásunkban tükröződnek.



(Cimborának)

© Gergely Edó

2014. november 6., csütörtök

Constelaţia familială din perspectiva dezvoltării spirituale



Când prima oara am auzit despre constelaţia familială, am crezut, că e un fel de teatru. E terapie, m-a avertizat amicul meu, care mi-a recomandat-o. Da, da, mă găndeam eu, cu gândul înţepenit tot la teatru, şi singurul lucru, ce mi-a bătut cuiul în cap era, ce căuta oare prietenul meu acesta la workshop, că doar nu pare să fie foarte talentat în a juca roluri. 

În sfârşit am ajuns acolo, stăteam în cerc, eram mulţi, ne-am prezentat şi încercam să memorizăm numele celorlalţi participanţi. Pe urma terapeutul ne-a prezentat în căteva propoziţii terapia. A spus el nişte chestii ciudate, dar totul părea încă ok. Stăteam calmă, sigură pe mine, şi pregătită de joc. Şi jocul a început. Am fost ales reprezentant, în mai multe rânduri. Reprezentam şi o victimă de război, şi sora cuiva, chiar şi pe unul dintre clienţi, care a venit cu o temă. Deodată eram în câmpul morfogenetic, în memoria şi dinamica altor familii. Aveam senzaţii corporale şi sentimente care nu îmi aparţineau. Mă comportam ca persoana pe care o reprezentam, fără să ştiu nimic de ea. M-am şi speriat puţin. Nu ştiam, dacă e normal, ce mi se întămplă. E normal, m-a asigurat terapeutul. După fiecare constelaţie eram scoşi din reprezentanţă, iar după o vreme nu mi se mai părea înfricoşător. Dimpotrivă, mi se părea din ce în ce mai veritabil. Cel mai direct şi intens mod de ieşi din perspectiva îngustă a egoului şi de a vedea în ansamblu, de a experimenta COmpasiunea. Accentul fiind pe acest CO. 

 
Am învăţat multe din constelaţiile celorlalţi, să respect viaţa fiecărui om în parte, cu soarta lui, aşa cum este. Şi prin acest respect mi-am mai retras din nevoile arzătoare de a-i ajuta pe ceilalţi. Constelaţia m-a ajutat să privesc în ochi ceea ce este, să văd întregul, să nu judec, să văd, cum la rădăcina tuturor relaţiilor şi mişcărilor ale sufletului stă iubirea, şi în final să accept ceea ce este. Dacă se produce vreo schimbare, puterea necesară schimbării este în acceptarea totală a ceea ce este şi a ceea ce a fost. Acceptarea părinţilor şi prin acesta acceptarea vieţii din amândouă rădăcini, atât din cea masculină, cât şi din cea feminină. Că fiecare are drepturi egale de aparţinere, indiferent de ce cred eu sau ceilalţi membri ai familiei despre o persoană, care nu pare să fie, precum ne-am dori noi. Şi dacă nu se respectă acest lucru, sistemul va re-echilibra dreptul refuzat de a aparţine. Am învăţat să fac loc în inima mea persoanelor, pe care i-am exlus din familia noastră. 


Şi am mai învăţat să accept un lucru foarte dureros, dragostea merge mână în mână cu suferinţa. Furia, ura, supărarea sunt pentru a ne feri inima de suferinţă. Ne e teamă de suferinţă, dar până când ne închidem inima în faţa ei, nu avem acces nici la dragoste. Am văzut şi am experimentat în primul rând prin propria constelaţie, ce se întămplă, când nu se respectă ierarchia din sistemul familial. Când cel mai mic vrea să devină cel mai mare. Fiind cea mai mică, mi-am dorit să fiu mai mare decât părinţii mei, decât suroriile mele, şi asftel am plătit un preţ extraordinar de mare, am preluat roluri, responsabilităţi şi greutăţi, care nu erau ale mele. Eu, care mă lăudam de independenţa mea foarte emanci-cosmopolitană, m-am trezit într-o legătură mult mai stânsă cu familia mea de origine, decât îmi inchipuiam, îmi doream. Cu cât am încercat mai mult să scap de ea, mai ales, că deja aveam şi o nouă familie, cu atât acesta mă strângea mai puternic. 


Cu timpul, pentru că sufletul se mişcă încet, din rolul de părinte al părinţilor mei am ajuns înapoi cu smerenie în locul meu de cel mai mic copil al familiei, şi cu părinţii în spatele meu, am putut creşte din nou liberă să devin cea mare în noua mea familie, mama copilului meu, partenera partenerului meu.




(Scurt rezumat al prezentării mele ţinute la ZenFest)

Despre următorul workshop de constelaţii familiale din data de 14-15 noiembrie mai multe informaţii aici.

© Gergely Edó