2014. július 29., kedd

Három mondatban

Amikor Zsolttal összekerültünk, és mentem volna megbeszélni vele a dolgokat, amiktől én mindig valami csodát, vagy a dolgoknak a szép elsimulását, nagy kiengesztelődést, kibékülést, egymás nyakába borulást, aztán szenvedélyes csókokat és szeretkezést vártam (a filmekben így történik), ő csak rámnézett, és annyit mondott: ha három mondatban el tudod mondani, jó, ha nem nem hallgatlak meg. Gyere vissza, amikor el tudod mondani három mondatban.

Erre kétféle reakcióm volt, vagy elkezdtem üvöltözni, hogy mit képzel magáról, és elmondtam háromszáz mondatban, mit képzelek én róla (mert azt, hogy ő milyen, azt nem láttam, de azt el tudtam ömlengeni, hogy mit KÉPZELEK RÓLA), ennek az lett a vége, hogy a két perces megbeszélés helyett, amit kértem, lett három óra, amíg csak szívtam és fecséreltem el mindkettőnk energiáit, és csak velem foglalkoztunk, az én nyavalyáimmal. Beletelt vagy öt évemben, míg megértettem, mi zajlik, vagy inkább, míg elkezdtem érteni valamit belőle.

A másik reakcióm az volt, hogy megkukultam. Mit képzel magáról, gondoltam, ül itt nagy arrogánsan, mint egy bulibasa, és parancsokat osztogat nekem. Feltételeket szab, hatalmi játszmázik, le akar dominálni. Persze, csak akkor lehet beszélgetni, ha ő akar, amikor én akarok, akkor nem lehet. Jól megsértődtem, és nemhogy három mondatot, de még három szót sem mondtam. Bevonultam én, a mártír, akinek tűrni és hallgatni kell, a fürdőszobába, és két hétig sírtam.

Aztán valami furcsa dolgok kezdtek történni világomban. Szerre megérkeztek az elmebajaim. Emberek képében, naná. Jöttek, és megeresztették a csapjaikat. És csak mondták, és mondták. Tenni valamit nem voltak hajlandóak, kívülről megnézni magukat detto nem, elcsendesedni? még mit nem, másikat meghallgatni? nem nem és nem. Csak mondani, járatni a lemezt, őrőlni, őrűlni. Volt, amikor teljesen kétségbeestem. Éreztem a tehetetlenséget, a dühöt, ami gyűl bennem, az erőm, amit fogyaszt, a hiábavalóságát, az életenergia elfecsérlését. Mert a szócséplés, az üres járatok viszik el a legtöbb energiát. És még egy hatalmas illúzióval le kellett számolnom. Régebb azt gondoltam, nincs is annál jobb, mint hogyha a másik is szeret arról beszélgetni, ami engem is érdekel. Most már ott tartok, hogy
inkább hallgassunk közösen arról, ami mindkettőnket érdekel. 

Sarkítva írom, persze. Ez talán azért, mert óhatatlanul találkozom a két lábon járó spiri kisokosokkal. Egy idő után mégiscsak elfogy a türelmem, és közbeszólok. Igen, én is olvastam millió könyvet, de úgy gondolom, nem azon van a lényeg. Megpróbálom belezökkenteni a jelenbe azt, aki nem is szuszogva a jelen(lét)ról tart kiselőadást. Néha a humor segít, van, amikor semmi sem. Ilyenkor leülök a reménytelenség fája alá. És arra gondolok, hogy Isten őrízzen meg a fecsegő asszonytól, de a fecsegő férfitól megőrzéshez még az ördögöket is be kell vonni. Aztán, szerencsére, jön a következő pillanat, ami már egy másik pillanat.

S miközben tanulom Zsolt segítségével az összeszedettséget, néha már extrémekbe hajlok. Volt már rá példa, hogy azt mondtam, három szóban mondja el a lényeget.

Ha így folytatom, eljutok a három hangig, három lélegzetvételig.
Három lélegzetvételből érezd meg a lényeget.

S ha ez túl jógi, vagy mittuodmén, akkor jusson eszedbe három szóból álló szólásunk:

Sok szó, szegénység.

© Gergely Edó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése