2014. július 29., kedd

Három mondatban

Amikor Zsolttal összekerültünk, és mentem volna megbeszélni vele a dolgokat, amiktől én mindig valami csodát, vagy a dolgoknak a szép elsimulását, nagy kiengesztelődést, kibékülést, egymás nyakába borulást, aztán szenvedélyes csókokat és szeretkezést vártam (a filmekben így történik), ő csak rámnézett, és annyit mondott: ha három mondatban el tudod mondani, jó, ha nem nem hallgatlak meg. Gyere vissza, amikor el tudod mondani három mondatban.

Erre kétféle reakcióm volt, vagy elkezdtem üvöltözni, hogy mit képzel magáról, és elmondtam háromszáz mondatban, mit képzelek én róla (mert azt, hogy ő milyen, azt nem láttam, de azt el tudtam ömlengeni, hogy mit KÉPZELEK RÓLA), ennek az lett a vége, hogy a két perces megbeszélés helyett, amit kértem, lett három óra, amíg csak szívtam és fecséreltem el mindkettőnk energiáit, és csak velem foglalkoztunk, az én nyavalyáimmal. Beletelt vagy öt évemben, míg megértettem, mi zajlik, vagy inkább, míg elkezdtem érteni valamit belőle.

A másik reakcióm az volt, hogy megkukultam. Mit képzel magáról, gondoltam, ül itt nagy arrogánsan, mint egy bulibasa, és parancsokat osztogat nekem. Feltételeket szab, hatalmi játszmázik, le akar dominálni. Persze, csak akkor lehet beszélgetni, ha ő akar, amikor én akarok, akkor nem lehet. Jól megsértődtem, és nemhogy három mondatot, de még három szót sem mondtam. Bevonultam én, a mártír, akinek tűrni és hallgatni kell, a fürdőszobába, és két hétig sírtam.

Aztán valami furcsa dolgok kezdtek történni világomban. Szerre megérkeztek az elmebajaim. Emberek képében, naná. Jöttek, és megeresztették a csapjaikat. És csak mondták, és mondták. Tenni valamit nem voltak hajlandóak, kívülről megnézni magukat detto nem, elcsendesedni? még mit nem, másikat meghallgatni? nem nem és nem. Csak mondani, járatni a lemezt, őrőlni, őrűlni. Volt, amikor teljesen kétségbeestem. Éreztem a tehetetlenséget, a dühöt, ami gyűl bennem, az erőm, amit fogyaszt, a hiábavalóságát, az életenergia elfecsérlését. Mert a szócséplés, az üres járatok viszik el a legtöbb energiát. És még egy hatalmas illúzióval le kellett számolnom. Régebb azt gondoltam, nincs is annál jobb, mint hogyha a másik is szeret arról beszélgetni, ami engem is érdekel. Most már ott tartok, hogy
inkább hallgassunk közösen arról, ami mindkettőnket érdekel. 

Sarkítva írom, persze. Ez talán azért, mert óhatatlanul találkozom a két lábon járó spiri kisokosokkal. Egy idő után mégiscsak elfogy a türelmem, és közbeszólok. Igen, én is olvastam millió könyvet, de úgy gondolom, nem azon van a lényeg. Megpróbálom belezökkenteni a jelenbe azt, aki nem is szuszogva a jelen(lét)ról tart kiselőadást. Néha a humor segít, van, amikor semmi sem. Ilyenkor leülök a reménytelenség fája alá. És arra gondolok, hogy Isten őrízzen meg a fecsegő asszonytól, de a fecsegő férfitól megőrzéshez még az ördögöket is be kell vonni. Aztán, szerencsére, jön a következő pillanat, ami már egy másik pillanat.

S miközben tanulom Zsolt segítségével az összeszedettséget, néha már extrémekbe hajlok. Volt már rá példa, hogy azt mondtam, három szóban mondja el a lényeget.

Ha így folytatom, eljutok a három hangig, három lélegzetvételig.
Három lélegzetvételből érezd meg a lényeget.

S ha ez túl jógi, vagy mittuodmén, akkor jusson eszedbe három szóból álló szólásunk:

Sok szó, szegénység.

© Gergely Edó

2014. július 22., kedd

Zsálya, zsálya barlang alja

A muskotályzsályáról akarok írni. Napok óta. Tudtam, hogy beérik, és megérkezik. Türelmesen vártam. Nem sürgettem. Gyere, mondtam magamban. Súgd meg a titkod. És jött. A cím hozta meg. Ahogy leírtam, zsálya, zsálya barlang alja, tudtam, megérkezett.

Egy sámán ének ez:
Zsálya, zsálya barlang alja,
bába, bába hívó hangja,
széllel száll a szél harangja,
csillag, csillag térjek arra.

Fordítsd le a születés pillanatára. A minden születések pillanatára.A gyökércsakrában gyökereket eresztünk. Ha megkaptuk az ősbizalmat az anyától, akkor annak a segítségével, ha nem, akkor az ősbizalom hiánya a mi segítségünk. Nincs olyan, hogy hiányok hiányossága, csak olyan, hogy a hiány, mint segítő erő. Pont, mint a mesében. Ahhoz, hogy elinduljon a mesehős, már az elején valami teljesség megbomlásnak kell bekövetkeznie. Elindulsz hát a gyökereken keresztül érkező tápláló erővel, vagy ennek hiányában, de mindenképp elindulsz. És mihelyt elindulsz észreveszed, hogy nem csak te vagy ezen a világon. Az első szerelem, az első megnyílás a föld középpontja állapotodból egy másik irányba, egy másik földnek a másik középpontja felé. A szakrális, vagy szexuális csakráról beszélek (svadhistana), amelynek kulcsszavai: víz, öröm, szexualitás, mozgás, változás, érzelmek, ellentétek, gondoskodás, vágyak, szenvedély. Víz, apály, dagály, örök változás. Ha nincs változás, nincs élet. 



Ha nincs ellentét és mozgás, és elmozdulás a pontból, ha belefagytál a gyökércsakrába, nincs szenvély, nem fogan meg benned az élet, nem születik újból és újból újjá. Ha gond van a szakrális csakrával, akkor a kurva, szoknyavadász (túl nyitott) és frigid, impotens, meddő (túl zárt) szélsőségeken mozogsz. Nem a középen, a változás, változtatás szüntelen áramában.
Nagyon sokan lefagyasztják az érzelmeiket, hogy túléljenek egy traumát. Attól félnek, ha ismét éreznek, ismét át kell élniük a veszteséget, bántást, csalódát. Ezáltal elzárják magukat az örömforrástól is, az öröm édes ízétől, élvezetétől is megfosztják magukat. 


A szakrális csakra női jellegű csakra, a Hold jegyében van. Eleme a víz, színe a narancssárga, helye az alhas, nemi szervek, méh. Hozzá kapcsolódó egyéb testrészek méh, nemi szervek, vese, hólyag, keringési rendszer. Rendellenes működéskor impotencia, frigiditás, méh-, hólyag- vagy vesepróblémák, merev derék figyelhető meg.

A muskotályzsályát szeretik a dúlák, bábák. A szülés utolsó fázisának az olajaként is ismert. Akkor kenik a szakrumra, hogy ezzel is segítsék az utolsó kitolást, az elengedését annak, ami piciben, a hasban, folyamatosan ért, változott, alakult, hogy most már kint, a még mindig láthatatlan köldökzsinórral összekötve, de már lazábban, tágasabban folytatódhassék ez az érés. Az új élet érése, ami abból lett, hogy folyamatosan kimozdult két ember önmaga középpontjából a másik fele, ezáltal részesévé és gerjesztőévé válva az élet hullámzásának, teremtésének.


A muskotályzsályát afrodiziákumként is szeretik, beindtja azt, amit magadban le- vagy elzártál. Ugyanakkor a menstruációs fájdalmakra is jó, no meg a menopauza által okozott hormoningadozásokra is. Ma, amikor minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy eltüntessük öregedésünk nyomait, ahelyett, hogy magunkhoz ölelnénk mindazt, amit a telő idő hoz, mélyen megvisel a menszesz, aztán annak elmaradása. A muskotályzsálya  egyszerre nyugtat meg, old, indít el és gerjeszt. Olyan, mint egy nagy lendület, mint amikor egy darabig toporogsz a patak partján, aztán felméred, mekkora is az a patak, és átugrod... vagy belegázolsz. A toporgásból mindenképp kiszed.

Illata elsőre talán nem kifejezetten jó. Lehet, mert az orvosi zsálya illatához vagyunk szokva. De egy idő után meglep, nyomodba szegődik és folyamatosan kizökkent jólismert medreidből. Hogy életedbe befújhasson a változás előszele, széllel szálljon a szél harangja :)

Külső, belső alkalmazásra egyaránt jó. Egy deci borban egy csepp muskotályzsálya pedig mennyei.
Táncoljatok, táncoljatok, táncoljatok :)



Fotók by Sütő Zsolt

© Gergely Edó

2014. július 16., szerda

Balance, avagy a földelő keverék

Szombaton kiegészítettem Máthé Kriszta előadását a Balance olajjal kapcsolatban. Aztán Kriszta arra kért, írjam meg neki, amit elmondtam, aztán, olyan krisztásan, ahogy szokta, azt is kérte, hogy írjam meg úgy mindenkinek, ahogy szoktam. Hát jó. Megírom. Teljesen szubjektív módon, ahogy szoktam.

A Balance fenyőtömjént tartalmaz. Úgy reklámozta a DoTERRA, mint földelő keveréket. Erre felkaptam a fejem. Hát ez a titka, mondtam magamnak, a földelés. Azt éreztem, hogy benne van a tömjén súlyossága. Egy gyökereztető, két lábbal a földre hozó hatás. Mivel a jóga kapcsán elég jól belemélyedtem a csakrák működésének a tanulmányozásába, az, hogy illatokkal kezdtem foglalkozni, már startból jelezte, dolgom van a gyökércsakrával. Mindegyik csakrához tartozik egy érzékszerv, a gyökércsakrához, avagy muladharához a szaglás. Azt hiszem, ez érthető is mindenki számára, hiszen itt vannak az ösztönös dolgaink, és, ha azt mondom, nyers föld szaga, frissen kaszált fű illata, tavasz illata, ősz illata, nem kell különösebb fantázia, sem képesség, hogy egyből odavarázsolódjunk.

A gyökércsakrához tartoznak, és most a teljesség igénye nélkül írom, a következő kulcsszavak: biztonság, lét, ősbizalom, annak a hite, hogy az élet, az univerzum, Isten megtart, életösztön: üss vagy fuss, félelmek, bizonytalanság, hitetlenség, pénz, mint az anyag leganyagibb formája, a pénzhez való viszony, jog arra, hogy itt legyünk, a birtoklás joga, gyökerek, születés, anyatej, csecsemőkor, vörös szín, föld elem, nyugalom. Helye a gát, a gerinc alsó része, a farokcsonti fonat. Testrészei: láb, lábfej, csontok, fogak, vastagbél. Rendellenes működéskor a következő tünetek keletkezhetnek: súlyproblémák, aranyér, székrekedés, isiász, izületi betegségek, térdproblémák.

Személyes életemből származó és tanácsadói tapasztalataimból kiindulva azt látom, hogy a térdproblémák az élettel szembeni tiszteletlenségből fakadnak, nagyon gyakran a szülőkkel és felmenőkkel szembeni tiszteletlenséggel párban. A túl nagy gőgből, abból az érzésből, hogy én jobb vagyok, mint ti, majd én megmutatom, bebizonyítom, stb. Az aranyér, hasonlóan a visszérhez, a merevségből, a székrekedés pedig az elengedni nem tudásból, a dolgokhoz való túlságos ragaszkodásból, amikor nem tudunk jól birtokolni, hanem görcsbe merevedett kezekkel, foggal-körömmel kapkodva, kapaszkodva.

Amikor volt nálunk a Gandhiban meseállítás, a résztvevők megrohanták a dobozkám. Az összes Balance-ot eladtam. Mert a meseállításhoz erőteljesen vissza kellett jönni az igazi valóság talajára, az elszállt illúziók és hamis énképek világából, vissza az egó arcaiból a lélek talajára.

Ha magadra ismersz a fentebb írt kulcsszavak valamelyikében, akkor lehet, hogy most már érted, miért is jött be neked a Balance vagy a tömjén.

Hellinger mondta, gyökerek nélkül nem lehet repülni
:)


© Gergely Edó

2014. július 11., péntek

gergelyedó bloggerpakkot kapott :D



Topánkatánc
Topánkatündér
Tündértánc

Díjat kaptam, A Topánkatánc blog írójától. Elszoktam a blogos dolgoktól, mert régóta nem blogfelület és nem blogfelületként kezelem a honlapom. Ezért aztán hatványozva örültem neki :) Köszönöm, te Drága :)



A díj kötelezettségekkel is jár, amelyeket az alábbi szabályokban foglaltak össze.
Szabályok
  1. Nevezd meg, akitől kaptad és köszönd meg neki!
  2. Ismertesd a szabályokat!
  3. Válaszolj az általa feltett kérdésekre!
  4. Jelöld meg azokat a blogokat (5-11 blogot), akiknek továbbadod a díjat!
  5. Tedd fel a kérdéseidet!
  6. Értesítsd a blogokat arról, hogy díjat kaptak tőled!
Adél kérdései:

Melyik mesehős lennél legszívesebben, és miért?

Az álomlátó fiú. Meseterápiákban, szimbólumokban, állításokban még teljesen zöldfülűen, amikor a második meseállításra elmentem és meg kellett nevezni a segítőt, őt neveztem meg. Még a mese címére sem emlékeztem, de a történet szüzséjére annál inkább. Úgy éreztem, olyan, mint én, csak valamivel állhatatosabb, és nekem ezt a kitartást, elhivatottságot, állhatatosságot kell megtanulnom tőle.

Meséld el röviden eddigi életed egyik legélményszerűbb történését.

Na, most mit nevezünk élménynek? Nem tudom. Ami mélyen meghatározta az életem, az az élet maga. A születés és halál. Édesanyám már nem akart engem, aztán mégis az életem mellett döntött, leszállott a műtőasztalról, amikor már előkészítették az abortuszra, Ceausescu idejében, éjjel, egy kisváros műtőtermében. Aztán én alig avatódtam be a szexualitásba, rögtön be is kaszáltam egy abortuszt. A zsengeségből direkt a késbe csúsztam. Én akkor a halál mellett döntöttem, vállalva döntésem következményeit, saját lelkemre, meg a kis, megfoganni vágyó lélekre nézve. Később azért imádkoztam a csíksomlyói Mária lábainál, hogy nővéremnek a két veszítés után lehessen gyereke. Akkor azt kértem, akár azon az áron is, hogy nekem nem lesz. Erre mondta egy akkor nagyon jó barátnőm, hogy szerinte az Isten nem vár el ilyet, és nem ilyen fukar. Aztán tíz évre a halálos döntés után megismertem azt az embert, akiről azt éreztem, elég rámgondolnia, és kisbabás leszek tőle. És megérkezett a kisfiúnk, akinek az élete mellett döntöttem. Hogy ezek élmények-e? Nem tudom, de mindenképp a lényegről szólnak, a kimondhatatlanról.

Írj egy üzenetet gyerekkori önmagadhoz.

Ne aggódj fölöslegesen, a világ tele van nálad sokkal furcsább és sehová be nem illő emberekkel, amikor találkozol majd velük, jó kis társaság lesztek :)

Válaszolj meg egy olyan kérdést, amire szívesen válaszoltál volna.

Kérdés: Mi a legnehezebb a hétköznapokban?

A hétköznapi dolgok, a hétköznapi, de fontos dolgok és a segítő, gyógyító, alkotó tevékenységeim összeegyeztetése, például az, hogy ma készültem életem első telefonos tanácsadására. Mielőtt elmentem, háromszor elmondtam magamban, jaj, csak úgy ne felejtsem a tüzet és oda ne égjen a drága tyúkocska, amit édesanyámtól kaptam és odatettem főni. És úgy felejtettem, és odaégett, s aztán bőgtem vagy két órát a jó kozmás lelkemmel. Nem akart kijönni a sírás, csak fojtogatott a gombóc, de aztán nekiveselkedtem egy jó gyímesi kesergőnek és megeredt szépen az eső.

Továbbadom a díjat Marikának, Kürti Andinak, Móninak, Puritán Szemétnek.

Kérdéseim:

1. Ha három szóban kellene bemutatnod magad, mi lenne az a három szó?

2. Hogyan tudod megtartani az érzékenységed? Mi tartja nyitva a szíved?

3. Mesélj el egy nehéz, de abszurd helyzetet, ahol pont a helyzet abszurdítása segített túl a poklon.

4. Említs három olyan embert, tanítót, akiknek sokat köszönhetsz, akikért hálás vagy. Miért?

Puszillak, meggyecskék :)


© Gergely Edó

2014. július 8., kedd

Véle megelégszem

Az Everness fesztiválon Márkussal voltam. Előadásokon, beszélgetéseken, koncerteken vettünk részt, de valahogy úgy alakult (?), hogy egy párkapcsolati témájú beszélgetésre, előadásra sem mentem el. Nem mintha ez nekem már nem lenne téma, hanem talán mert ez egy örök témám. Hogy ez nem paradoxon-e? De.

Aztán jött egy mondat, hol a mondat idézte fel a párom, hol a páromra gondolva jutott eszembe ez a mondat: véle megelégszem. Gyermekkoromban nagyon sok lakodalomban voltam. Az esküvői szöveg akarva-akaratlan beivódott az emlékezetembe. Nem a teljes szöveg, pár mondat csak. Többek közt ez is, vele megelégszem.

Röpke hét év alatt igencsak kemény szolgálatot hajtottunk végre a bennünk lévő boszorkányokat/bölcs öregeket szolgálva. Nem kevesebbet vártak el tőlünk, mint hogy menjünk le a poklokra, azoknak is a fenekére, hogy éljünk át olyan sötét, negatív érzelmeket, amelyeket korábban jóságosra sminkelt énképünről feltételezni sem mertünk volna soha. Hogy hagyjuk el egymást, hogy menjünk ki lelkünk pusztaságaiba és csupaszon, kettéhasadt szívvel, kisemmizetten, vadul álljunk lelkünk sötét éjszakájában, ott üvöltsük a szenvedéstől félig, vagy talán egészen meghibbanva, miért hagytál el! A bennem lakó isteni miért hagyta el a benned lakó Istent? Hogyan lehetséges ez? Lehetséges ez? És ott maradunk önnön ördögeinkkel, akik kajánul vigyorognak és örömtáncot járnak?

Amikor megismertem, volt egy minden sejtemben élő IGEN. Ezt akkor sem, és ma sem tudom másként leírni. Láttam őt tetőtől talpig. Teljes félelmetességében, sorsának magasságaival és mélységeivel. Mint amikor meglátsz egy hegyet, szakadékaival és csúcsaival együtt. A lelkem tudta, hogy mire vállalkozik. Nem a könnyűre, nem a harmónikusra, nem a szépre, nem a jóságosra, hanem a kiszámíthatatlanra, a folyton változóra, az elevenségre, a szenvedésre, a bolond táncára. Arra vállalkozott, hogy ehhez a félelmetes szépséghez, ehhez az őrülethez, amihez igazi, férfias bátorság kell, ami mindazt, ami bennem és világomban álságos és csonka, pillanatok alatt kíméletlenül leleplezi, újból és újból csatlakozni próbál, a hatalmas távolságot és különbözőséget, ami köztünk van, újból és újból megpróbálja legyőzni. Sokszor vallottam kudarcot, fásultam el, keseredtem el, gyűlöltem és dühöngtem és jött, hogy világgá menjek. De a sejteim magja hullámozta az IGENt. Ezt nem lehet megmagyarázni, ez egy bizonyosság, amit az elme nem ért. Egy bizonyosság, ami a szívből jön, még akkor is, amikor a szív éppen hasad ketté.

Amikor különváltunk, sokan mondták, aztán nehogy ismét visszabékülj vele. Hoppá, mondta magamban a mindent megkérdőjelező. Hogy is van ez? Van a világban mondjuk két milliárd férfi, aki potenciálisan mind a társam lehetne, férfiak, akik miatt szintén szenvedtek már nők (egyébként mindig önmagunk, soha nem a másik miatt szenvedünk, és ez akkor is így van, amikor éppen én magam sem tudok róla, mert éppen elborult az agyam), és akkor mindenki más esélyt kaphat, csak pont az, aki ilyen nagy hatással van az életemre, aki a gyermekem apja, akit úgy tudtam szeretni, hogy a poklok közepette is zengett bennem az IGEN, pont ő ne kapjon esélyt? S miután ezek a gondolatok párszor körbefutottak a fejemben, megszületett egy zsenge, újszerű, belátó érzés-gondolat:

szeretnék ismét vele lenni, de nem bármi áron.

Nem azon az áron, hogy belehalunk. Mert az élet fontosabb a rögeszméinknél. És ismét együtt lettünk. Lassan, de biztosan változik a kapcsolatunk dinamikája. Ott vannak a poklok, és ott vannak a mennyek is. Mikor melyik. Ott vannak a távolságok, és ott vannak a közelségek is. Tisztelem a távolságokat, mert ilyenkor esélyem van elindulni felé, a benne lévő isteni felé, hogy őáltala a bennem lévő istenire is ráismerhessek. Tisztelem a közelséget, amelyben megpihenünk, egy pillanatra megszusszanunk, egymás által önmagunkban.

Kifele gyakran az látszik, hogy én vagyok az, aki a csináló. Engem látnak, hallnak, mert én vagyok a kifele áradó női minőség, a termékeny, az anya, a tápláló, gyömülcsöző. De mindazoknak, akik azt hiszik, fa növekedhet az ég felé fény nélkül írom, mindezek fölött, mögött, a szellem láthatatlan fényével ott vibrálnak az ő energiái, a centrumában, önmaga középpontjában biztosan gyökerező, oda folyamatosan visszatérő energiái, ami nélkül a Gandhi Spirituális Központ lehet, hogy spirinek spiri lenne, de soha nem lenne igazi központ. Olyan hely, ahová járni szeretsz, annak ellenére, hogy az ő szemei átlátnak rajtad, járni szeretsz, mert olyan energiákat tapasztalsz, amelyek által áttörheted önmagad (vélt) korlátait.

Véle megelégszem, nem azért, mert nem jutna más, hanem mert egy másik ember ilyenszerű tükrét elviselni a legnagyobb önismeret, a leggazdagabb ajándék, a legtöbb, amit nőként élhetek meg.
Mindennapi esély hogy igazi, isteni önvalóm virágba borulhasson.


© Gergely Edó