2014. május 2., péntek

A kiskapu



Új helyre költöztünk. A házhoz kis udvar is tartozik, az udvar egyik sarkában egy kiskapu van. Amikor legszívesebben tépnénk a hajunkat, világgá rohannánk, vagy csak egyszerűen beleroskadnánk egy olyan mély szomorúságba, hogy még a mindenki hagyjon békén érzés se hatoljon le hozzánk, gyakran keressük a kiskapukat. 

Nem merünk minden idegszálunkkal benne lenni abban, ami éppen van. 

Leggyakrabban elhagyatottság van ilyenkor, még a stressz vagy hajsza sem hajt annyira a kiskapuk fele, mint amikor az ember azt érzi, hogy ő úgy, ahogy van, nem elég. Nem kell senkinek az, aki/ami ő a világban. Mélységes magányt, magárahagyatottságot él át ilyenkor mindenki, aki emberként él, kortól és nemtől függetlenül. És ilyenkor azt hisszük, segíthet rajtunk a kiskapu. Ez lehet a net, egy kommentre várás, egy lájk, vagy egy ital, valami drog, egy ábránd, akár egy szerelmes érzés is, és lehet sorolni, mindenki tegye hozzá azt, amiről úgy gondolja, kiskapu. Elmenekülünk, kislisszanunk azon a pici résen, ahonnan per pillanat enyhülést várunk. Az enyhülés jóformán meg sem érkezik, s máris még rosszabbul érezzük magunkat a bőrünkben, a kiskapu kinagyítja a nagy magányt, a nagy magunkra maradottságot. 

A mi kiskapunk a temetőbe visz, a Házsongárd mellett lakunk. Amikor először kimondtam, a kiskapunk a temetőbe visz, döbbentem rá arra, mit mondok. Hiszen, ha benne maradok abban, ami éppen van, ha nem menekülök előle, akkor elmegyek annak az érzésnek a szinte elviselhetetlenségéig. Amikor úgy érzem, tovább már nem lehet. És ott billen át a helyzet, önmaga ellentétébe, a sülyedés ereje felhajtó erővé válik, elkezd kivinni a túloldalon. Megérzem a fájdalom, szomorúság, magány, elhagyatottság átéléséből, az élésből származó erőt, ami az élni segítésem erejévé válik. Aki él, azzal történnek a dolgok, fájdalom és magány is történik, és ennek az ellentéte is. Aki fél élni, az a kiskapukat keresi, de azok oda visznek, ahol nem az élet van, hanem szomorúság a múlt miatt, aggódás a jövőért, és kábító-szerek, hogy könnyebben túléljük  a napokat. Pedig lehet más igekötőkkel is élni, például át, meg, bele.


 
(írtam a Cimborának, a képen az az utolsó búcsú a régi udvartól, háztól, diófától)
© Gergely Edó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése