2014. április 17., csütörtök

Ne pánikolj!



Könnyű ezt mondani valaki olyannak, hogy ne pánikolj, amikor a másik mellette izzad és fulladozik, de nem ő az, aki izzad és fulladozik. 

Metróztam. Egyik megállóban kopogó cipők hangja, utolsó slisszanással beugrik egy lány, a hangokból rájövök, társa kint maradt. Mellettem felhangzik a vastag röhögés, fiatalemberek teszik hangos megjegyzéseiket, ez egy jel volt, hogy nem szeret igazán, nem a te párod, ne búsulj utána, majd kerül más. Erre a kopogó cipők tulajdonosa hátrafordul, a kapucni alatt látom, fiatal lány, megszólal angolul, ne kacagjatok, turista vagyok, ez nem vicces. Visszafordul, rátapad az ablakra. Hallom, sír. Odamegyek hozzá. Az emberek néznek. Felteszem a kérdést, egyáltalán emberek ezek? Teljesen kétségbe van esve. Hüpögések közepette elnyögi, hogy két órája érkezett Budapestre, szlovák turista, pénztárcája, telefonja a pasijánál maradt, aki már nem tudott beszállni. Teljesen kétségbe van este. Mondom neki, a pasid az első vonattal utánad jön. Leszállok veled az első állomáson, bevárjuk. Közben kiderül, hogy emlékszik a szálloda címére. Rendben, gondolom magamban, ez még segítségünkre lehet. Folyton azt hangoztatja, hogy a telefonja is a barátjánál maradt. Nem árulom el neki, hogy egy hétre jöttem Budapestre, de nem töltöttem fel a telefonom, így az egész itt tartózkodásom más vonalakon bonyolítom, élem. Nem akarom még inkább kétségbe ejteni. Aztán feltűnik a másik vonat, ablakára tapadt fiatalemberrel, aki kémlel kifele. Rögtön tudom, ő az. Fuss oda hozzá, mondom. Fut is, aztán egy nagyot sír a fiú vállán. 

Ne pánikolj, nézz a szemembe, mondtam neki folyamatosan, míg együtt várakoztunk. Ilyen rövid idő alatt ha szerettem volna se tudtam volna elmesélni neki mindazokat a helyzeteket, amikor telefon nélkül, egy-egy címmel a zsebemben, vagy anélkül mozogtam a világban. Mivel nem volt egy ilyen ramaty kis kötelék, sokkal nagyobb léptékű segítséget kaptam, egy sokkal láthatatlanabb vezetéken keresztül, mint a mobiltelefonoké.  És mindeddig megtartott ez a háló. 

Szóval, relax, don’t panic.

(Írtam a Cimborának)

 


© Gergely Edó

2 megjegyzés:

  1. Telefon: meg a buszrol felhivtam, hogy 5 percet kesek, aztan lemerult. A cimere kb emlekeztem, meg is talaltam a hazat, de nem tudtam bemenni. A hazepitok kisporoljak a felcsongetot meg a kaputelefont, mert ma mindenkinek van mobil telefonja. Hideg volt, faztam nagyon. Fel ora varas utan elindultam a buszhoz, mert feladtam. A sarokrol meg visszaneztem: valaki felkapcsolta a villanyt a lepcsohazban. Vegul konyorgesre beengedett valaki, aki kifele jott. Keso este volt. A lemerult telefonra hivatkozni nem segit. A bent levonek eszebe nem jutott volna kinezni az albakon, hogy mar fel oraja itt kellene lennem. Jo ha tudsz elni telefon nelkul. Sajnos a tobbiek nem tudnak es elvarjak toled is. /Betond

    VálaszTörlés