2014. február 25., kedd

Életmód tanácsadás, avagy tükör az egész világ

Egyre többen keresenek meg életmód tanácsadásért. Ahhoz már hozzászoktam, hogy a jógacsoportokhoz szorgosan jegyzem fel a várólistásokat, az életmód tanácsadás várólistáját még szokom.

Tavaly, pont rosszkori időzítéssel, tartottunk egy nyílt napot. A jóga foglalkozásra egy lány jött el. De megtartottam neki is, pont úgy, mintha tele lett volna a kis nagytermünk. Utána teázgattunk, beszélgettünk, rákérdett az életmód tanácsadásra és rögtön rá is harapott. És ő lett az első hivatalos vendégem, aki életmód tanácsadásra jelentkezett. Nagyon szerettem, szinte magától ment, szinte magamtól tudtam, merre, éppen meddig, éppen mikor. Bár elsőre egy kicsit megijedtem, főleg a nevétől annak, amit, végül is, egész életemben műveltem, utána éreztem, jó helyen vagyok, jó úton járok. Jógán a fanatikusságra hajlamos embereknek már az elején mondok olyankat, hogy menjenek haza, szeretkezzenek, egyenek húst, igyanak bort. Csak hogy a spirihőzöngés meg ne ártson a jógás karriernek. Ha valaki ezen kiakad, nem jön többet. Ha kiakad, de túlteszi magát rajta, akkor, nagy valószínűséggel, találkozunk még.


Életmód tanácsadáson amit már az elején fontosnak tartok hangsúlyozni, hogy tőlem semmiféle választ nem fognak kapni. Ha válaszokért jött, akkor akár fordulhat is meg a kedves vendég, puccpaszta, sipirc.


Válasz nincs. Ami van, áramlás. 

Közös kigöngyölítése élete eddigi szövetének, megnéznése annak, hol húzódott meg a kelme, hol vannak a ráncok, esetleg a cérnaszakadások, rossz fércek, hingháng bogozások. Elvarrások, elsimítások, esetleg elvágások következnek, ha ezek adódnak, aztán újboli szövések, hímzések, a kelme két, saját kezébe vevése, szélben meglebegtetése, meztelen testre ráigazítása. S nem, ez nem szövési tanfolyam, ez csak az én nyelvem, amin szeretem mintegy magamnak újrafogalmazni azt, ami az első beszélgetéseken, s aztán a következő találkozásokon történik.


Körülbelül a második, harmadik találkozáskor már nagyjából körvonalazódik, hogy hány találkozásra is lehet szükség, de azt már az elején elmondom, hogy legtöbb tizenöt-húsz alkalommal találkozunk. Ez nagyon fontos. Szeretek határidőre dolgozni. Már az elején eldől az is, én vagyok-e a megfelelő ember, vagy sem. Ha úgy érzem, nem tudok segíteni neki, akkor más szakemberhez küldöm. Ha pedig vállaljuk a találkozásokat, akkor fontosnak tartom már az elején megbeszélni, hogy ez egy határidős találkozás. Azért, hogy elkerüljem a függőségi viszonyok kialakulását. Még csak ne is álmodozzon a vendégem arról, hogy belőlem táplálkozik majd. Nem bizony. Nekem fizet, de önmagából táplálkozik. Ha válaszra vár, talán fog valamilyet kapni, de ugyanúgy önmagától. Minden benne van, és minden egyes lépést neki magának kell megtennie. Ha ez nem így lenne, akkor közbe tudna kotnyeleskedni az okostojás egóm, kioktathatná, adhatna neki recepteket, válaszokat, tuti igazságokat, és hazamehetne még erőtlenebbül és elbizonytalanodottabban, mint ahogy hozzám jött.

Nem kap választ, 
nem kap megoldást, 
nem kap receptet, 
nem kap boldogságot, 
nem kap gyógyulást, 
még csak erőt sem, aki hozzám fordul. 

 

De lassan valami kezd változni, átalakulni, másképp áramolni, bizonyos válaszok felsejlenek, mások, válasznak hitt bizonyosságok szertefoszlanak, oldások, lazulások, elengedések következnek be, receptek böngészése és követése helyett spontán rögtönzések, helyzetekre, nem pedig szabályokra reagálások. Az egészség, betegség fogalma átalakul, így már nem is biztos, hogy gyógyulni akar, hanem inkább felismeri, megismerni önmagában azt, amit betegségnek hitt. A boldogság helyett megelégszik a teljesség élményével, az örömök hajszolása helyett talán egyszerűen csak örül, akár öntudatlanul. És mindazt az erőt, amit rám első találkozásunkkor szinte kivétel nélkül mindannyian kivetítenek, felfedezik magukban, és megelevenednek, ismét mernek élni, vállalni a legkockázatosabb vállalkozást, az életet.


Rég nem írtam, aki hiányolta az írásaimat, az most már értheti, miért. És elnézi nekem, hogy leírt soraim nélkül hagytam, mert egy bizonyos, az írás lételemem, s minden, ami rajtam átáramlik, előbb-utóbb sorjázó betűkben is kikacskaringózik belőlem.

Szeretettel, köszönettel.

© Gergely Edó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése