2014. január 19., vasárnap

Izgemozga mese



Részlet a lefrissebb mesémből. Ez egy meseregény, egy éjszaka alatt jött meg, mint valami kegyelemsugár. Fogadjátok szeretettel.

Izge királykisasszony felkapaszkodott a lépcsőn, minden egyes lépés egyre nehezebben és nehezebben ment, nem úgy, mint fiatal testtel.
Bekopogtatott az ajtón. Várt, úgy tűnt neki, hogy időtlen időkig várt ott, amikor végre kinyílt az ajtó és egy magas, tetőtől talpig fehér ruhába öltözött tündér jelent meg előtte. Nem lehetett megállapítani, hogy nőtündér vagy férfitündér, arca szépséges volt, ragyogó, bőre aranyló, hangja selymes, kedves.
-          - Kerülj beljebb, kedves Izge királykisasszony. Látom, nagyon szereted Mozga lovagot, ha képes voltál feláldozni érte a fiatalságodat.
-          - Igen. Szeretem Mozga lovagot, azóta szeretem, hogy egyszer találkozott a tekintetünk, amikor apám egy vadászatán a vára elé tévedtem.
-         -  És mi van akkor, ha sikerül megmentened, de ő elhagy téged, hiszen ő még fiatal, te pedig ilyen öreg maradsz most már életed végéig, amíg ismét találkozunk majd.
Izge királykisasszony szívébe mintha tüzes kardot döftek volna.
-        -   Még vissza lehet fordítani mindent. Egy szavamba kerül és Időtündér húgom visszaadja
neked a fiatalságodat. De akkor ma éjszaka Mozga lovagot el kell vinnem, soha többé nem találkozhattok.
-         -  Nem! Azt nem lehet! Az ő élete sokkal fontosabb! Ha elhagy, hát elhagy. Majd csak
kitalálok magamnak valamit. Legfeljebb nem izgelődök annyit, hanem leülök valahová valami erdő mélyén s megvárom csendesen, amíg értem jössz. Most már nem félek tőled, nyugodtan fogok várni rád.
-          - Jól van, lányom, jól van, mondta Haláltündér. Van egy módja annak, hogy jóvátedd a hibádat s visszaadd Mozga lovagnak az életét. Szolgálatomba fogadlak, te pedig kitakarítod a szobámat. Látod ott azt a sok polcot? És a polcon azt a sok vázát?
-         -  Látom, felelte Izge királykisasszony, hangja tisztán, nyugodtan, mégis elszántan csengett, olyan szépen, mint eddig soha.
-         -  Mindegyik váza valamelyik rokonod, szeretted, barátod életét őrzi. Le kell takarítanod az
összes polcot, ki kell pucolnod az összes vázát. De vigyázz, mert attól fogva, hogy a szolgálatomba állsz és megegyeztünk, amíg nem kérdezlek, egy hangot sem hallathatsz többé. Teljes némaságban kell letöltened a szolgálatod. Ha csak egy hangot hallatsz, ha csak egy szót szólsz, oda az egész.
-          - Kezet rá, felelte bátran Izge királykisasszony, és a Haláltündér felé nyújtotta öreg, reszkető kezét. Kezet fogtak, aztán Haláltündér kilibbent az ajtón, Izge királykisasszony pedig nekifogott a takarításnak. De jaj, mindegyik vázában ott találta valamelyik rokona, barátja, atyai palotája valamelyik kedves lakójának az életét. Látta az örömeiket, de látta azt is, mennyi szenvedés vár még rájuk, látta azt is, hogyan fognak meghalni. Hej, hogy peregtek a könnyei. Hogy zokogott magában szegény, csak úgy fuldokolt a fel-feltörő, teljes bensejét megrázó sírásban. De összeszorította fogát, egy sóhaj, egy jajszó el nem hagyta az ajkát.

-         -  Kár, hogy nem írod bele a mesébe azt is, hogy meghal a Haláltündér! kiáltottál közbe hevesen.
-          - De hát a Haláltündér nem halhat meg. És látod, nem akar rosszat. Segíteni akar Izge
királykisasszonyon.
-          - - Akkor is kár! Miért nem írhatod bele?!
-          Mert Haláltündér nem halhat meg. Addig, amíg van élet, van halál is. Mindenki, aki
egyszer megszületett, egyszer meghal. Amit te kérsz, még én sem írhatom bele a mesébe. Van, amit bele lehet írni, és van, amit nem. Megijesztett ez a rész?
-          - Igen.
-      - Félelmetesnek találod Haláltündért?
-          - Igen. És jobban szerettem volna, ha mégiscsak beleírod, hogy ő is meghal.
-        -   De hiszen tudod, hogy csak a test hal meg, csak azt viszi el Haláltündér, a lelkünk örök, olyan örök, mint Isten, tudod.
-          - Igen... Hát jó. Akkor folytasd.
-          - Folytatom. És ne légy úgy elkeseredve, jó? Meg fogod látni, hogy milyen kedves ez a Haláltündér, és hogy milyen sokat fog segíteni Izge királykisasszonyon.

Amikor Izge királykisasszony már az utolsó vázát is éppen kipucolta, belépett Haláltündér. Ránézett az összetöpörödött, öreg arcra, amelyben úgy ragyogtak a könnyes szemek, mint két tiszta tó tükre.
-        -   Leányom, mondta kedvesen, szép munkát végeztél. Köszönöm a szolgálatodat. Az fel
sem tűnt neked, hogy két kancsó hiányzik?
-         -  Nem, nem tűnt fel, felelte Izge királykisasszony. – De most, hogy kérded, igazad van, a Mozga lovagéról és az enyémről van szó, igaz?
-         -  Igaz. Íme, itt vannak.
Azzal egy arany- és egy ezüsvázát nyújtott át a gyenge kis kezeknek. Izge királykisasszony óvatosan pillantott beléjük. Látta a múltjukat egészen addig, amíg a fekete ajtón belépett, azonkívül semmit nem látott, semmit a jövőjükből. Amint figyelmesebben fürkészte a vázákat, valahonnan a messzeségből felsejlett Haláltündér mosolygó arca, de ezenkívül semmi. Zavartan pillantott fel a vázákból. Haláltündér visszavette a becses tárgyakat s szinte huncutul mosolygott közben.
-          - Nem érted, igaz?
-         -  Nem igazán...
-         -  Nos, engem nem kerülhettek meg, de azonkívül rajtatok áll, mivel töltitek meg a vázát.
Érted? Azért nem látod a jövődet, mert éppen most alakítod.
-          . És a többiek, a rokonok, barátok, akiknek élete vázáját leporoltam, kisíkáltam, ők nem
alakítják a sajátjukat?
-         -  Legtöbbször nem. Megadják magukat a Sorsuknak. Ez egyfelől érthető, hiszen a Sorstündér hatalmas, erős tündér. De játékos is, és ezt, sajnos, sokan elfelejtik. Vannak pillanatok, amikor játszani, táncolni akar, ilyenkor a bátraké a szerencse. Mert ilyenkor a Sorstündér kegyes és nagylelkű. Ha ekkor mersz másképp cselekedni, mint ahogy megszoktad, mint ahogy mindenki gondolná, elvárná, akkor nyílik egy rés életed kerítésén, és innentől fogva a Sorstündér a játszótársad lesz. Más szemmel néz rád. Bújócskázni, kergetőzni hív.
Izge királykisasszony akkora szemeket meresztett, hogy Haláltündér hangosan felkacagott. – Mint már mondtam az imént, azért nem látod a jövődet, mert éppen most alakítod.
-          - És az én Sorstündérem is itt van most valahol?
-          - Valahol itt, igen. De hogy hol, azt még én sem tudom. Lehet, hogy éppen leselkedik a kulcslyukon, vagy kucorog a vázád mélyén és hallgatózik. Tudod, mi tündérek, sok mindent tudhatunk egymásról, de nem mindent. És ezt tiszteletben is tartjuk. Azonban még valamit elárulhatok neked, mielőtt elbúcsúzom tőled a következő viszontlátásig. Még Időtündér húgomat is kicselezheted.
-          - Hogyan? ámult el Izge királykisasszony. – Visszaválthatom a fiatalságomat?
-          - Természetes módon öregedtél meg?
-          - Nem.
-          - Akkor nem természetes módon a fiatalságodat is visszaválthatod. A módját neked kell
kitalálnod. De igyekezz, úgy látom, Időtündér testvérünk éppen ismét elindította az idő kerekét.
Ekkor a nap utolsó sugarai kialudtak, Izge királykisasszony pedig meghallotta Mozga lovag hangját, ahogy a palota folyosóin az ő nevét kiáltozza.
-          - Köszönöm, kedves Haláltündér, mindent köszönök, suttogta könnyes szemmel, azzal már
szaladt is ki a szobából, már amennyire öregsége engedte.
 


© Gergely Edó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése