2014. január 27., hétfő

Első kolozsvári DoTERRA bemutató

Reggel a bal felemre lemerevedve ébredtem, olyan farkasnyakkal. Alíg bírtam megmozdítani a fejem. Ráadásul begyulladt a bal nagylábujjam, és a torkom is korosztolt. Jaaaj, jaaaj, hogy megyek én így bemutatóra? nyávogtam Márkusnak. Közben az agyam meg a szívem lázasan kutatta, hogy miért is robbant  így le a bal felem, mit vétettem már megint szegény női oldalam ellen. Hát, sántikáltam a lakásban, nincs más megoldás, te kell elmenj egyedül, mondtam Márkusnak. Felpakollak az olajkákkal, beraklak egy taxiba és elmész te egyedül, megtartod helyettem a bemutatót. Jó, nézett rám nagy komolyan. Aztán mégiscsak fontolgathatta magában a dolgot, mert egy kis idő múlva megszólalt, azért mégiscsak jobb lenne, ha te is jönnél. Hát persze, hogy jövök, csak vicceltem, kacagtam fel. Azzal szépen pizsomában nagy komótosan, mint valami igazi szaki, leültem válaszolni egy olajkás levélre. De, mivel én eredetileg hétkor akartam kelni és nyolckor keltünk, időérzékileg egy kicsit el voltam tolódva. Egyszer csak ráesett a pillantásom az órára, negyed tíz, még van egy csomó időm....NEGYED TÍZ!!!! tíztől van a bemutató! És elkezdtem kapkodni, siettetni Márkust, dobtam neki a ruháit, öltözzön. Erre ő elkezdte visszadobálni a ruhákat és egy az egyben az apja hangján kiabálni nekem, öltözz, naaaa, öltöööözz!!! Pont mint az apja, amikor arra figyelmeztet, hogy kapkodok. Leültem, kacagtam egy nagyot, elkészültünk szépen, és jó idejében, elsőknek megérkeztünk a Gandhi központunkba, az első igazi, beharangozott Kolozsvári DoTERRA olajkák bemutatóra.

Előtte való nap Máthé Krisztával konzultáltam. Mondtam neki, hogy nem nagyon vannak olajkáim, illetve mindegyik üveg alján csak egy kicsi. Kóstolni nyugodtan tudnak majd, venni nem. Ezen aztán kacagtunk egy csomót, hogy vicces bemutató lesz, bármiből szeretnének venni az emberek, azt válaszolom, nem adok, nincs, ami van, az az enyém! És ezzel is kezdtem a bemutatót, elmondtam, hogyan keveredtem én ebbe az olajfüggőségembe, aztán azt, hogy én igazából csak egy kicsit dicsekedni akartam. És végül is, bár valóban kaptam Krisztától jó tanácsokat, egyikhez sem tartottam magam. Azt mondta, hat olajnál többről ne beszéljek, mert kifáradnak az emberek, és már nem bírják befogadni. Na de állíts le egy mesélőt! Na, ez az.

Mindegyik olajhoz volt valami történetem is, mindegyiken lehetett kacagni, aztán az orr és a fül és szem mellé megérkezett nagy peckesen az ízlelőbimbó is, kóstolgattuk keresztül-kasul, kinek, ami bejött. Mivel már valóban szinte mindegyik olajkából csak annyi volt, hogy eladni már nem lehetett volna, de kóstolni pont elég, lehetett tobzódni, folyt a tea, cseppentgettük az olajat, pazarul és lazán szórtuk a mosolyokat.





Délután Júliával számoltuk, hogy vajon hányan is voltunk. Összesen tízen. Hát nagyon sokan voltunk, kiabáltam nagy boldogan, ahhoz képest, hogy úgy indultam neki, mi ott leszünk Márkussal, s aztán ha jön valaki, jön, ha nem, hát legfeljebb takarítunk.
És a tíz felnőttet elkísérte öt gyerek is, akik két órán keresztül játszodtak a jógateremben, kiterítették a jógamatracokat, berámolták a meditációs párnákat, pár könyvet is, és boldogan nyugtáztam, igazam lett, nem hiányzott nekik az anyagi, tárgyi játék, az üres tér a legmegfelelőbb volt arra, hogy úgy lakják be, ahogy nekik tetszik.





A végén még jógáztak is, miközben Márkus, mint aki már ezen túl van, tüntetőleg olvasott.

 Persze, ők is bekapcsolódtak az olajkázásba is, kenték magura ők is, balesetből még locsolták is, s cseppet se bánták.



Délre odahívtam valakit egy megbeszélésre. Mondtam neki, a bemutató legfeljebb egy órát ha tart, nyugodtan jöhet tizenkettőre. Errefel ő már jól megjött, és az emberek csak akkor kezdtek felcihelődni, hazafele szállíngózni. Azt hiszem, nincsenek is ennél nagyobb ajándékok, mint az olyan ráérős együttlétek, amikor nem akaródzik hazamenni, csak még egy kicsidég üldögélnénk csak, a csendes, időtlen pletykapadon, ahol ezúttal egy csepp pletyka sem folyt, csak a növények lelke táncolt, hol szelíden, hol vadabbul, mikor éppen milyen üvegcséről csavartuk le a kupakot.






Mert igen, azt hiszem, az olajok a növények lelkének a kódját tartalmazzák. Pont úgy, ahogy a mantrák, a hangtálak a hangok segítségével hangolják harmonikus rezgésszintre az összezavarodott, akár megbetegedett szerveket, testet, úgy az olajok is a növény rezgésszintjén gyógyítanak, harmonizálnak, káoszból mintát rendeznek. Összekapcsolnak azzal a minőséggel, amit az az illető növény képvisel, mégpedig úgy, hogy sürített formában megkapod a kódot, a kulcsot a zárhoz.



Gondolj arra, mi lenne, ha most valaki valami csodálatos módszerrel előállítaná a te legjavadat? Milyen lenne az, milyen lenne a színe, az állaga, az illata, az íze, a formája? A legjavadat. Azt a legjavadat, ahol te teljes vagy, ahol minden, aki/ami éppen vagy, függetlenül attól, hogy ki voltál, vagy ki szeretnél lenni, ha mernél, ha tudnál, a helyén van, önmaga közepében nyugszik. Azt a legjavadat, ahol te teljes vagy, ahol minden, aki/ami éppen vagy, függetlenül attól, hogy ki voltál, vagy ki szeretnél lenni, ha mernél, ha tudnál, a helyén van, a világ extázisát táncolja. És gyönyörködik benne az Isten.



Az olajkák javát előállítják, üvegecskékbe zárják, utána megvesszük, gyógyulunk, elajándékozzuk, szeretjük, csodálkozunk rajtuk. És te? Milyen üvegbe fojtottad le magad? Hová rejtetted el esszenciádat? Kinek adsz belőle? És kinek miért cserébe adsz belőle? Egyáltalán adsz-e valakinek, vagy őrizgeted magad magadnak szűkebb napokra? Add magad, add magad tovább, végy példát a növényekről, a virágokról, gyógyíts, szeress, nyisd meg magad, áramolj. Mert életed üvecséjébe, ha tele van, ha zárva van, még a Jóisten sem csurranthat semmi újat, frisset, változatosat, üdét bele.
Áramolj és gyógyíts, a többi nem a te dolgod.


No, jó kis vargabetűt kanyarítottam. De nem bánom. Az olajkák oda vezettek, ahol igencsak dolgom van önmagammal, a gyökércsakrámhoz, vagy az első energiaközpontomhoz. Kapásból fogalmak, amelyek ide kapcsolódnak: biztonság, egzisztenciális félelem, fegyelem, alapok, gyökerek, halálfélelem, bizonytalanság, ősbizalom, pénzhez és anyagiakhoz való viszonyulás, rend, túlélés, föld elem, stb. Azt hiszem, sokunknak van itt dolgunk. Nem tudunk nyugodtan a középpontunkba helyezkedni, elég csak az anyagiakhoz való viszonyulásunkat megnézni, ritka az, aki normálisan éli meg. Vagy halmoz, bebíztosít, retteg, nyüszít, vagy tobzódik benne és tékozolja, vagy pedig lenézni, mint akinek nincs dolga vele, mert ő már hyper-spiri ember.

A szaglás a gyökércsakrához kapcsolódik, s elég csak az anya illatára gondolni, amit gyermekkorunkban nem győztünk magunkba szívni. Vagy a tavasszal gőzőlgő föld nyers, erőteljes illatára. Oda visz a szaglásod a dolgok alapjához, a gyökerekhez, ha az orrod szereti azt, ami jön, rend(ben) van, de ha még a szagát sem állhatja, akkor menekülsz, hogy lobog bele a hajad. Nekem ilyenkor mindig beugrik Kosztolányi Édes Annája. Visszavisz az ösztönökhöz, amit, bárhogy is próbálunk nagy intellektus fejünkkel felülírni, ha megtagadunk, pillanatok alatt elvisz, mint valami jó kis betegség.

Nos, a szállingózó hópelyhek elvitték az embereket, bele a boldog, hideg, végre téli napba, mi pedig szintén boldogan és hálásan fogtunk neki takarítani.

Jó sok segítséggel, aminek a farkasnyakam most különösen örült. Hát ilyen szépre sikeredett a kolozsvári első igazi bemutató, ami sokkal igazibb lett, a jelenlevőknek köszönhetően, mint amit el tudtam volna képzelni magamnak.


Köszönöm még egyszer! Köszönjük még egyszer!

© Gergely Edó

1 megjegyzés:

  1. Köszönjük mi is, Edó! Szép, illatos, áradó, fehér napunk volt!

    VálaszTörlés