2013. december 31., kedd

óóóó, ééééévvv

Próbálom magyarázni Márkusnak, hogy ma van szilveszter. Nem érti. Ma van az óév utolsó napja, holnaptól új év van és megint ünnepelhetjük a születésnapunkat. Ezt már mintha értené, de egyszer csak elkeseredetten felkiált, ilyen rövid volt a tél? Nem, az még folytatódik.

Rájövök, azért nem tudom elmondani neki, hogy mi is az az óév, újév, mert én sem így érzem az évet, januártól decemberig, hanem, mint a pásztorok, kondások, akiket Szent Mihály napján fogadnak fel következő Szent Mihály napig. Igen, számomra az év leginkább ősztől őszig tart, vagy néha júniustúl júniusig, legalábbis ami az eseményeket, sorsfordulóimat illeti. Lélek évem tavasztól tavaszig tart. Nehezen bukdácsolok a télutókban, hogy aztán erőim bedurranjanak az áprilisi széllel, májusi nappal.

Az utóbbi években ismerőseim minden év vége felé elnehezülő hanggal mondják, nehéz volt ez az év, különösen nehéz. Vigasztalásképpen azt szoktam mondani, ez még csak a kezdet. Ezzel nem elkeseríteni akarok senkit, hanem inkább ráébreszteni a jóhírt várókat, hogy nincs vakáció. Ha egyszer elkezdtél magadon dolgozni, nem úgy van, hogy akkor még egy kicsit lemerülök a mélybe, felszínre hozok még pár gizgazt, még egy kicsit terápiázok, meditálok, orvoshoz járok, kirándulok, iszogatok, táncolgatok, ki-mivel gyógyítgatja illúziófüggő lelkét, s aztán pá, jön a vakáció, a jól megérdemelt pihenés. Nem így látszanak a dolgok lenni, hanem sőt, túl vagy az egyik komoly megpróbáltatáson? Na, akkor jöhet a következő. S akkor mit tegyünk? Semmit, fogadjuk a soron következőt. Úgy, ahogy jön, szőröstől, bőröstől. Egy idő után kezd kicsit változni a szemszög, ahonnan látjuk a velünk történőket, aztán kezdenek változni az érzéseink, az emberek, a körülmények, sőt, a soron következők is.

Tehát nem hiszem, hogy 2014 könnyebb lesz (könnyebb, nehezebb, végül is nem más, mint hogy a bennünk lakó kis pocakos birtokos mennyire könnyen vagy nehezen hajlandó kiengedni a markából a szorongatni véltet), miért lenne könnyebb? Hogy esetleg kicsit másabb lesz, az lehet. Ha megnézem, hogy a 2013-as év milyen volt, sok mindent előrevetíthet a következő évre. Láthatom, hogy milyen régi álmaim vannak beérőfélben, hová és mire koncentrálódik energiám, hol és mi kezd anyagi sűrűségű, látható, kézzelfogható dologként manifesztálódni.

2o13-ban
megértettem, nem tudom és nem is akarom elkötelezni magam a Waldof mellett, és talán azt is, hogy nem kell nekem mindenképp tanárnak lennem, hogy a csak ekkor érzem teljesnek magam egy régi emlék reminiszcenciája, a 2ooo-2oo1-es tanévi, olthévízi csodálatos tanári évemé

júniusig még kéthetente, minden második szombaton jártam ki a jóga pszichoterápia és életmód tanácsadás tanfolyamra, megtehettem volna, hogy lógok néha, de végre olyan oktatásban volt részem, amilyenre mindig is vágytam, élveztem minden percét

júniusban életem legborzasztóbb vakációját töltöttem a világ egyik legszebb szigetén, ahol megértettem, a világ legszebb és a világ legrondább helyének egyaránt büszke tulajdonosa vagyok, és ez nem kint van, hanem odabent, saját kis fejemben

megértettem sok mindent abból, amit a képzésen elméleti szinten tanítottak nekünk, amikor azt láttam, spiri karierem még jóformán el sem kezdődött, máris rámegy a párkapcsolatom, s miközben gyermekem a karjaimban négy-öt órás köhögési rohamoktól sipolt, reszketett, a fejünk fölött lakók pedig szartak rá, hogy vékonyak a falak és mi pihenni szeretnénk, mi pedig sokadszorra gondoltuk és mondtuk úgy, hogy akkor eddig és ne tovább, a pokol kellős közepén láttam, mekkora nagy cirkusz ez, mekkora nagy színpad, mekkora rendezés, egymásba nyíló mintázatok tánca

aztán egy másik régi szál is elszegődött, bő tíz éve finn szépirodalmat szerettem volna fordítani, idén volt a Finnagorának egy képzése, pályáztam, bejutottam, az első alkalom pont a jóga vizsgám napján volt, és azonnal megértettem, egy ember miatt kellett nekem oda elmenni, de a finn korszak befejeződött, már nincs benne erő, az erőm már máshol van, s dolgom szintúgy, így, amilyen szépen jött, olyan szépen hagytam is, hadd menjen tovább tőlem

aztán nyáron megismertem Istvánt, aki hangjával, szavával olyan elfeledett régi sérelmeket, bánatokat hozott a felszínre, hogy majdnem kibőgtem a köldököm, és miután a sok sírás között, ott, a pincében, a gyógyító hangok és szerető szavak között ültem többedmagammal, találkoztam a másikat folyamatosan fogva tartani és megkaparintani, bekebelezni vágyó edóval, brutális találkozás volt, István tükrében igencsak kínzó, mert ő a feltétel nélküli, bekalickázhatatlan szeretet követe, ezért aztán, miután ezzel a kibírhatatlan edóval találkoztam és jól szembenéztem, még egyszer visszamentem az Öreghegyre, most már elvárások nélkül, és talán életemben először mentem csak úgy, elvárások nélkül, és talán életemben először volt igazán könnyű a léptem, tanítványi léptem, ami mesteremhez vitt, és vissza ahhoz a magamhoz, aki talán nincs annyira, de annyira beszarva

ősszel aztán a nyáron megnyitott Gandhinkban szinte fulltime-os lettem. csak úgy kapkodtam a fejem, s örültem erősen az ottani életnek, egy csendes hely létrehozásának közös vágya körülbelül Márkussal egyidőben született meg bennünk, ennyi idő kellett ahhoz, hogy anyagi szinte is létrejöhessen, aztán, szinte meg is szűnjön, hiszen novemberben már tudtuk, külön válunk társainktól, és ezt is felfogni, megérteni, feldolgozni, elengedni, szembesülni önmagunkkal, és nem megutálni, ostorozni magunkat azért, mert nem az lett, amit elképzeltünk, hanem megnézni, mi is történt, s aztán fogadni a következő megpróbáltatást, ha lehet, mosolyogva

decemberben megszületett a második meséskönyvem, szép, finomka könyv lett, az első könyv, első könyv, nincs előzménye, nincs mihez mérni, de a második már mutathatja, az első jólsikerülése, pozitív fogadása csak egy véletlen volt, vagy valóban jó helyre jönnek, kerülnek most ezek a mesék, így, könyvekbe foglalva, de azt, hogy siker vagy kudarc vár-e rám, rájuk, majd talán a jövő év dönti el, és, végül is, a siker és kudarc is csak ugyanannak a dolognak a két arca, a lényeg, hogy valamiért csak, meg kellett lenniük

nos, sikeres/kudarcos, boldog/boldogtalan, vidám/szomorú, egészséges/beteg és még sorolhatnám, milyenes volt ez az elmúlt év is, de leginkább azt hiszem, Mindenséggel teljes
Mindenséggel teljes legyen a következő lélegzetvételünk is, a következő pillanat, órák, napok, évek.

1 megjegyzés:

  1. [micsinájjak, ha folyton ezt-azt ébreszt bennem, amit írsz :)]
    nekem tavasztól tavaszig tart az év (az ismétlődő újraszületéstől az ismétlődő tetszhalálig), illetve októbertől októberig, mert a másik időszámításom szerint ekkor kívánok magamnak BOLDOG új évet (születésnaptól születésnapig) :)

    A nehézségekről az egyik kedvenc tanmesém jutott az eszembe: a Mestert fölkeresi egy ember azzal, hogy nem tud megszabadulni a gondjaitól. A Mester erre fölpattan, odarohan egy oszlophoz, átöleli, és azt ordítja: szedjétek le rólam ezt az oszlopot! szedjétek le rólam ezt az oszlopot! Az ember tátott szájjal nézi, magában azt gondolja: úristen, ez nem is mester! ez hülye! fennhangon meg azt mondja: megbolondultál? hát engedd el! A Mester elengedi az oszlopot, rámosolyog az emberre: látod, ezt kell tenned neked is.

    VálaszTörlés