2013. december 20., péntek

Két olajkás mese

Mese a levendula váratlan hatásáról

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember. Ennek az embernek asszonya es volt, így már nem csak úgy egy ember volt valahol a világban, hanem valakinek az embere. S az asszony sem csak úgy láblógándozósan szertelenkedett a világban, mert ennek az embernek volt az asszonya. Ezért es mondta az asszony az emberének egy szép este, gyere, markolásszalak meg egy cseppecskét. Tudod, olyan finomkásan, illatos-szippantós olajokkal. Hrmmm, morcolta essze a szemöldökit az ember, s bár az asszonyának volt az embere, nem ált se kötélnek, se olajnak, hanem szépen visszavonult férfi morckorcába, s ott gondolta a csendet. Na de ennek az embernek s ennek az asszonynak volt egy szép, csendtörő, szófonó, izgágán mozgó, igézve szóló gyermeke. Meghallota apja, anyja beszédit s felkiáltott, engem kenjél bé, édesanyám, csak kenjél, csak kenjél, s én aztán mondom, hogy egy kicsit feljebb, egy kicsit lejjebb, egy kicsit jobbra, egy kicsit balra. No, megfogta az asszony gyermeke kicsike vállát, s jól megkenegette, egy kicsit fent, egy kicsit lent, egy kicsit jobbra, egy kicsit balra. Mit tettél reám, édesanyám, olyan kaktuszolajat? csacsogott közben a gyermek, s izgett a kenegető kezek alatt jobbra, mozgott balra. Nem kaktuszolajat, hanem kókuszolajat, s benne cseppecske levendulát, úgy fogsz aludni tőle, mint egy hibernáló bunda. De bezzeg a gyermek esze ágában sem volt felcsapni hibernáló bundának, hanem inkább hajtogatta egyre, jaj hogy felfrissültem, jaj milyen jól érzem magam! De nem fért el benne ez a csudajóérzés, felállt az ágyára, s ugrálta ki magából nagy kiabálva a frissensült felfrissüléseket mind. Addig-addig ugrált, szökdécselt s rikkantott mellé nagyokat, hogy a korcmorcok szedték a sátorfájukat s mind elsompolyogtak a háztól. Még az ember arcán is csak úgy hintázott a mosoly, kétfelőlről két fülibe jó erősen megkapaszkodva. Az asszony pedig akkorát aludt a család hirtelen felfrissülésiben, hogy majdnem idáig ért az illatos vége.


Hogyan lett Józsefből fáraó

Egyszer volt egy ember, s bár se szakálla, se haja nem volt kender, sőt, néha egyáltalán nem volt neki ilyesmilye, azért csak megmosta néha nem csak a más, de még a saját fejit es. Az asszonya, mert az es akadt neki, egyik nap kiókumulálta, a nagy hálóból kibogozgatta, köbözgette, hogy ha esszekever egy kotyvalékot, az az urának éppeg jó lesz, hogy dörzsölgesse vele a fejit. Vitte nagy esszevissza szaladgálós vigyorral az urának, de biza jól elcsudálkozott, amikor kiderült, hogy az a hírös-neves háló nem mindentudó, hanem csak egy háló. Mert biza a kotyvalék nem vált bé. Pedig selymes-édes kókuszolaj, csípős-ropogós borsmenta, lepkekendő levendula volt benne. No, félretette nagy szontyolin, s gondolta, majd csak felkerül egyszer. S jól es gondolta, mert egyszer csak eljött az az egyszer. Volt ugyanis egy kicsike gyermekik es akkora üstökkel, hogy ha bármelyik tisztességes vadoroszlány meglátta, akkora hümmgetésbe fogott, hogy az már valamiféle keleti mantrázásnak tűnt. De még milyen bömbölésbe, ordítozásba fogott ez a csöplec, ha valaki nekimerészkedett megnyírbálni az üstököt. Biza, ki-kifordult a világnak mind a négy sarka. Ezért aztán csak nőtt, nőtt a gyermek ékessége, s alatta gyűlt, gyűlt a sok kicsi korpás rétegecske. De már egyszer az asszony nem álhatta tovább, s ez az egyszer pont egybeesett az előbbi egyszerrel. Éppen a teafácska csudás dolgairól olvasott megint a majdnem-mindent-tudó hálón, amikor azt olvasta, hogy ez még az ilyen hívatlan korpás termőtalajocskát es képes eltakarítani az útjából. Nosza, belecseppentgetett a már kész kotyvalékba egy pár cseppet, s után felit a gyermekecse nagy sűrű sörénye közé löttyintette. Jól bédörzsölte, utána jól megferesztette, hogy ragyogott es a kicsi csillag rendesen. De még a haja hogy fénylett, jó zsírosan, mint akinek egy éve nem mosták meg a fejit. No, nézegette az asszony jobbról, nézegette balról, ez már ilyen marad. Holnap karácsonyi szerepléskor lehet, azt fogják gondolni az asszonyok, hogy ej, ej, miféle szülei vannak ennek a gyermeknek, hogy még szereplésre sem mossák meg a fejit, a férfiak lehet azt fogják gondolni, né, igazi József, milyen szépen béolajozták a fejit. Hogy aztán mit gondoltak, mit nem, nem lehessen tudni, mert József fejire felkerült egy szép, háziszőttes dörgölő, s se nem úgy nézett ki, mint egy olajjal felkent, se nem úgy, mint egy koszos oroszlán, hanem mint egy igazi fáraó. Aki nem hiszi, csiszonkázzék utána.
 

2 megjegyzés:

  1. Jaj ez nagyon jól esett, az az ízes beszéd, még olvasni is élvezet:) Eszter

    VálaszTörlés