2013. december 10., kedd

A pókszabadító


    • Mondj egy mesét a szájaddal. Jó?
    • Jó.
    • De legyen benne pók, pókháló, szarvas, őzike, nyuszi és erdő. Jó?
    • Jó.Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy rengeteg nagy erdő. Olyan hatalmas ez az erdő, hogy csak mész, mész benne, végig a patak folyása mentén, és már sokadszorra kelsz át a patakon, a sok kövön, átugrálsz és visszaugrálsz, és már századszor ugorsz át az erdőn keresztülfolyó patakon, és még mindig nem ér véget az erdő. De aztán ugrassz egy százegyediket, és lám, egyszeriben véget ér az erdő és ott csillog valami sejtelmes, valami ködös szürke, kicsit fémes, kicsit lágyan hullámzó. Azt hinnéd, hogy egy tó, igaz? Egy tó, amint lágyan ringatózik a szélben.
    • Igen, mosolyogsz.
    • De nem tó az, hanem egy sűrűn szőtt hatalmas pókháló, akkora pókháló, hogy se vége, se hossza neki, valahol a végtelenségben ér véget, ha egyáltalán véget ér. A pókháló mélyén pedig ott gunnyaszt egy hatalmas pók.
    • Ott ül pókica és várja, hogy fogjon valamit a pókhálója, hogy legyen, amit egyen.
    • Igen, ott ül és várja, hogy elfoghassa és hatalmas szájával jól belakmározhassa az áldozatait. Szóval, a patakátugrálások után megérkezel a tónak vélt pókháló partjára, s amint éppen azon tűnődnél, hogy miféle furcsa tó lehet ez, látod, amint egy őzike érkezik melléd, inni szeretne, de, ahogy lassan belelép a pókhálóba, bele is gabalyodik egyből. Sírni kezd, segítségért kiabálni, a hatalmas pókszörnyeteg pedig, hírt kapva a pókhálószál rángáson keresztül az ígérkező lakomáról, lassan egyre közelebb jön a síró őzikéhez. Te pedig elrohansz az erdőbe segítséget keresni.
    • Jaj, mondod, és arcod elé húzod kispárnádat, takaródat.
    • Igen, segítséget keresel, és találkozol is egy gyönyörű szarvassal. Miközben mondod neki, hogy milyen nagy bajban van az őzike, egy nyuszi is meghallja a szavaidat.
    • És a nyuszi jól tud rágni, elrágja a pókhálót, kotyogsz közbe.
    • Elrág valamit a nyuszi, de nem a pókhálót, felelem.
    • Én odaadom az agancsom egy darabját, mondja neked a csodálatos szarvas, - színaranyból vagyok, arany az agancsom is. Használhatod késként vagy kardként. De hogyan törjük le?
    • Lerágom én – pattan készségesen a nyuszi, és már le is rágja egy ágát az agancsnak.
Nosza, felpattansz a csodaszarvas hátára, a nyuszi meg mögéd, és vágtattok vissza a patak mentén a hamis pókháló tóhoz. Ahogy közeledtek, egyre erősebben hallatszik az őzike kétségbeesett sírása.
    • Jaj, meg fog halni az őzike, nyögöd elcsukló hangon és fejedre húzod takaródat.
    • Nem biztos, inkább hallgasd a mesét, hamarosan megtudjuk, mi fog történni.
Éppen akkor érkeztek a pókhálóhoz, amikor a szörnyeteg pók hatalmasra tátott szájjal készül bekapni az őzikét. Ekkor te megmarkolod az aranyagancs kardodat, odaugratsz a szarvas hátán, és …
    • Beleszúrom a kardom a pók szívébe!
    • Igen. És ekkor a pók meghal. De, láss csodát, gyönyörűszép királykisasszonnyá változik át rögtön, s a pókháló helyén igazi, csodálatos tó támad, amibe vidáman csordogál bele a patak vize. Egyből kivilágosodik az erdő is, s a ragyogó napfényben csak úgy csillámlik, sziporkázik az egész táj.
    • Kedves királyfi, szólal meg a királykisasszony. Köszönöm, hogy megmentettél. Egy gonosz boszorkány varázsolt el egyszer, s az volt az átka, hogy addig éljek csúf pókszörnyeteg képében és kövessem el galád lakmározásaimat, amíg valaki le nem győz, s ezáltal meg nem ment.
      Hej, nagy öröm kerekedik a tóparton. Egyből egymásba szerettek, felpattantok az aranyszarvas hátára, a nyuszi is odaül közétek, az őzike a nyomotokban, és meg sem álltok az Üveghegy tetején ékeskedő kacsalábon forgó várig. Még ma is ott éltek boldogan, ha meg nem haltatok. És lám, nem haltatok meg, mert itt kucorogsz mellettem, és már nem húzod a fejedre a takarót. Itt a vége, aludj el véle.

      Bak Sára rajza

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése