2013. május 1., szerda

Hejppilimppi és Puxamuxa



Lujzi csendesen üldögélt. Egyedül volt, és csendben. Éppen nem kopogott senki, nem locsantották szembe egy veder vízzel, nem visibált egy egész kölyöksereg a fülébe, s Samu sem nótázott, húsvét óta ugyanis elég gyakran nótázik, csak úgy. Holnap indulnak haza. Végül is, nem volt olyan rossz ez a nyaralás, bár nem éppen így képzelte el, amikor elindultak. Azt hitte, nyugodt lustálkodás vár rájuk, ehelyett még lélegezni is alig volt idejük. És éppen csak hogy találkoztak, mindenki állandóan valahol éppen volt. Samu a faluban csámborgott, a gyermekekről legtöbbször fogalma sem volt, hogy merre lófrálnak, ő pedig elég gyakran ruccant át a szomszédba. Lujzi, amikor idáig ért gondolataiban, elmosolyodott. Figura egy monyó ez a Jucika, és milyen jó barátnők lettek! Ekkor kopogtak, és már toppant is be Rózsika monyó. Lujzi örömmel fogadta. Rózsika monyóról kiderült, hogy ő a kolozsvári gyöngyvirág monyónak, Gyöngyikének a nagynénje. Ő a rózsákat rendezi. Minden télen megálmodja, hogy milyen legyen a következő nyár rózsáinak az illata. Tavasszal aztán megrendeli az illatokat a fő Illatmonyótól, aki május elejére el is küldi neki szélpostával. Rózsika monyótól az egész padlás megtelt édeskés, mégis könnyed rózsillattal. – Kedves Lujzi, nagyon fontos dologban jöttem. Tudja, a tegnap esszeült a kupaktanács és úgy döntöttünk, hogy nem mehetnek így haza a gyermökök.  Lujzi ijedten felpattant: - Miért, mit történt? Valami baj van az ikrekkel?!– Nyugodjon meg, kedves, nem történt semmi, de fog. S nem baj, csak keresztelő. Elkéröm a gyermökököt, szeretnék a keresztanyjik lenni.

Lujzi zavartan, csendben ült. Most jól fogna Samu, de bezzeg Samu valahol kódorog Lajival. – Ne izguljon, kedveském, magának semmit nem kell csinálni, csak készítsön egy jó nagy adag diókrémöt, olyant, amilyennel Jucikát megkínálta volt, s mü a többit intézzük. Tudja, nem illik az, megkereszteletlenül hagyni a gyermökököt. A gyermökelkérésről pedig annyit, hogy ez nálunk így szokás. Na, jöjjön pusziljam meg drága kománé, erősen örvendök, hogy nem utasította vissza, de, igaz, azt sem illik.
Azzal Rózsika monyónéni cuppantott kettőt Lujzi kipirult orcáira, s már csak az illatfelhő jelezte, hogy ott járt. Lujzi ott maradt az illatos csendben az illikek és a szokások társaságában.  Aztán úgy döntött, nekilát a diókrémnek, főzés közben majd csak kitisztulnak a gondolatai.

Amire készen lett, már kiabált is az udvarról Rózsika: - Lujzi kománé, jöjjön drága, mett elkésünk a keresztelőből.   
Lent már jó sokan összegyűltek. Ott volt Herrmonyó, mellette Jucika és Laji, no meg a házimonyó is, aki most teljes ünnepi önmagát megmutatta, Gyöngyike, a gyöngyvirágmonyó, aki hazasuhant a keresztelőre, mellette állt a nagybátyja, Nárcisz bácsi, aki Rózsika férje, Kicsisüsü és Nagysüsü legújabb barátaikkal, valami félsüsükkel, no meg egy rakás monyókölyök. És természetesen az ikrek, a monyólány gyönyörű fehér ruhában, fehér orgonavirág koszorúval a fején, a monyófiú pedig lila ruhában, fején lila orgonavirág koszorúval. Mellettük virított Samu, akkora mosollyal az arcán, mint egy felfordított szivárvány.  – No, mehetünk - adta ki a parancsot Rózsika,  - az orgonafánál vár münköt Boroszlán. Éppeg most van az orgonavirágzás ideje, s ezétt ez alkalommal ő lesz a tisztöletös. Amikor odaértek, Lujziba az ijedtségtől bennrekedt a szusz . Az orgonafa alatt egy igazi monyoroszlán ült, farkával idegesen seperte a földet.
-          Rózsika, biztos maga abban, hogy ez a monyoroszlán megkeresztelni, nem pedig
megebédelni fogja a gyermekeinket? kérdezte fogvacogva a monyóanya frissensült kománéjától.
 – Jaj, lelköm, hogy es képzöl ilyen bolondságokot, dehogy fogja megebédölni őköt, csak priccol réjik egy kicsi vizet, s osztáng készön es vannak. No s még az orgonák és összes monyók és összes lényök és összes összesök, és a mindezökön túli és feletti áldását kéri réájuk, s ennyi, ilyen egyszerű.
Lujzi nyelt egyet. Rózsikának lehet, hogy egyszerű, de neki nagyon is bonyolult. Semmit sem értett. S már megint ez a víz. Ezentúl csak olyan helyre megyünk nyaralni, aminek a nevében nem szerepel víz, döntötte el magában.

De ezúttal semmi vészes nem történt. Boroszlán egy fehér orgonavirág kelyhéből egy pici vizet priccolt a monyólány fejére: - Ezönnel béfogadunk a nevén nevezhető, és ezáltal megismerhető, és megvédelmezhető monyóvilágba. Monyóságodban a neved....öööö, mi legyen a léánka neve? nézett Boroszlán kérdőn Lujzira. – Hejppilimppi, vágta rá Lujzi gondolkodás nélkül, de hogy honnan jött a hirtelen ihlet, nem tudta volna megmondani. Boroszlán folytatta: - Monyóságodban a neved mostantól  Hejppilimppi lesz. Viseld egészséggel és örömmel ezt a csilingölő, szépön csengő nevet. Ezután a monyófiú fejére priccolt egy lila orgonavirág kelyhéből pár csepp vizet: - Ezönnel béfogadunk a nevén nevezhető, és ezáltal megismerhető, és megvédelmezhető monyóvilágba. Monyóságodban a neved....öööö, mi legyen a fiúcska neve? nézett Boroszlán kérdőn Samura. – Puxamuxa, vágta rá Samu gondolkodás nélkül, de hogy honnan jött a hirtelen sugallat, nem tudta volna megmondani. Boroszlán pedig folytatta: - Monyóságodban a neved mostantól Puxamuxa lesz. Viseld egészséggel és örömmel ezt a férfiason, határozottan hangzó nevet.

Márkus lelkendezve rohant be: - Anyaaaa, ünneplőben az egész monyótársaság. Ott vannak a szomszédban, az orgonafa alatt, vajon mit csinálnak? - Lehet, hogy búcsúbulit tartanak? Holnap elutazunk. Menj te is egy búcsújátszásra a szomszédokhoz. – Jóóóó, kacskaringózott a kiáltás eliramló kisfiam nyomában. Este aztán, már félálomban, azt motyogta: - Tudod mit csináltak a monyók? Kereszteltek. A monyólány neve valami Hejpalinta, a fiúé pedig valami Buxaruca, vagy valami ilyesmi.  No, ettől kiszökött az álom a szememből. Hogy tudtak ilyen furcsa nevet adni ezek a monyók a gyermekeiknek? Pedig eddig egészen normális monyóknak tűntek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése