2013. március 7., csütörtök

Hol a legény a gátról?



Legújabb kétségbeesésembe a legény taszított a gátról. Illetve a legény emléke. Nem tudtam, hogy viselkedjem órán, hogy megzabolázzam a fiukat. Lehettem volna kemény, de belefáradtam abba, hogy eljátszom a kemény nőt. Nem, nőként nem az a dolgom, hogy kemény legyek, még akkor sem, ha tudok, és volt idő, amikor könnyen ment nekem. Nőként az a dolgom, hogy befogadó legyek, odaadó, meghallgató, gyöngéd. Egy tizenkét éves fiúnak azonban éppen elege van ebből a nőből, és, azt hiszem, a másikból is, a szigorú, rátarti fajtából is, aki annyira jól játssza a vasfegyelmet, hogy már szinte férfi. De csak szinte. A fiúgyermeknek pedig ebből a szintéből van elege. Hogy Bakos Attila írót idézzem szabadon, a fiúgyermek megszületik, találkozik az anyjával, akit imád, aztán jönnek az óvonénik, tanítónénik és tanárnénik garmadái. Majd szerelmes lesz, általában egy lányba, ismét csak a nő hatása alatt van, a női erők alakítják. Lassan talán meg is házasodik, még gyermeke is lesz, és még mindig nem találkozott a férfival, kint. S mivel kint nem, bent sem. Nem tudja, mi az a férfi. Nem érti magát, nem beszéli a férfi nyelvét. Azt hiszi, az a baja, hogy őt nem értik meg, nyavalyog. Pedig egy férfinak más a szerkezete, más a testi-lelki anyaga, más anyagból van gyúrva és más a dolga, mint egy nőnek. 

Kétségbeesésemben beszélni kezdtem erről a témáról, itt-ott, ahol értem, akivel tudtam. Kényelmetlenül érint mindenkit. Rosszul esik hallani, hogy baj van, főleg tőlem, aki nem szoktam vészmadárkodni. De egyszerűen úgy érzem, a kamasz fiúk nevelése nem a nők dolga, hanem az apáké és a férfi nevelőké. De az apák hol vannak? Vagy dolgoznak látástól vakulásig, vagy, ha elváltak, nagyon ritka esetben kapják meg a gyermeket, még akkor is, ha fiúgyermekről van szó, tehát nagyjából vasárnapi apukák. És a férfi nevelők hol vannak? Mivel elnőiesedett a szakma, a fizetés is nőies lett, így egy férfi, ha ad magára, nem lesz tanárrá, mivel tanári fizetésből nem tudja eltartani a családot. A férfi tanárok mögött újabban összesúgnak a tanárnők (pedig inkább ne sugdolóznának, mert mindenki fején épp elég a vaj!), hogy hát szegény minden, csak nem férfias. No de hol vannak a férfias férfinevelők, férfias apák? Az utcán csak loholó embereket látok, az uniszex ruhákban alig lehet megkülönböztetni a nemü(n)ket, a buszon metroszexuális fiatal srácokat látok, akikbe nemhogy beleszeretni nem tudnék (sehogysem találván bennük a férfit), de egy pillanatra még jól le is frusztrálnak a tökéletes szemöldökeikkel. Lassan már évszázados ennek a témának az irodalma, kb annyi idős, mint az a jelenség, amit úgy hívunk, feminizmus. Ami valamikor teljesen jogos reakciónak tűnt ( a kiszolgáltatottság és megalázás megelégelése), mára már egyértelműen megmutatta a másik arcát is, tökön rughatják ugyan a nők a férfiakat, csak aztán ugyanezek a nők néznek körül álmélkodva, hogy jéé, eltűntek a férfiak (vagy ott vannak, de csak tévéileg, internetileg, melóilag), nem akarnak szeretkezni velük, nem bókolnak nekik, a gyermekek nevelését teljesen a nőre bízzák, és, ami talán az egyik legfájobb dinoemlék, eltűntek a lovagok. Eltűntek a kedves, udvarias gesztusok, a figyelmességek, az úriember modorok. Uniszex lett a viselkedés is, semleges, kilúgozott, hogy nehogy bárki is úgy érezze, diszkriminálják. 

Láttam egyszer egy karikatúrát, ahol a tanár azt mondja az előtte alló különféle állatoknak, hogy úgy tisztességes, ha mindannyian ugyanabból vizsgáznak: fára mászásból. Nos, a mi fiaink már nem kapnak férfias beavatást az életbe, és az azon felülibe vagy azon túliba, nem érezhetik meg saját erejük nagyságát és mibenlétét (mert kissé kerekdedebben kell folynia a nevelésnek, az esélyegyenlőség ürügyén), így aztán, ha az (ön)pusztításba fajul, mindenki csóválja a fejét, három napig. És sorolhatnám a többi féridolgot, amit manapság már szinte elavult egyáltalán elgondolni is. A lányaink pedig szintén nem találkoznak a teremtő erejükkel, - hacsak nem szülnek, de az is egyre nehezebben és ritkábban sikerül - (mert kissé szögletesebben kell folynia a nevelésnek, az esélyegyenlőség ürügyén) , így aztán ha férfibbak akarnak lenni a férfinál s nem sikerülvén összeroppannak, kiégnek, mindenki csóválja a fejét, három napig.

Nem tudom a megoldást. Kérdéseim vannak, kételyeim sok mindennel kapcsolatban, amire ma ráfogjuk, hogy normális. Számomra az normális, ami egészséges, és a férfi és a nő még mindig úgy lesz együtt ennek ez egész-ségnek része, ha mindegyik megmarad a maga neménél, feladatánál, dolgánál a világban. Vagy, ha nem is sikerül neki egyből, mint ahogy nekem sem sikerül, legalább odáig eljutni, hogy egy pár önáltatásunkat megnézzük közelebbről, a másikra vagy másik nemre mutató vádló ujjunkat leeresztjük, a kudarcot, a fájdalmat, a tehetetlenséget nevén nevezzük és innen, ebből a fájdalom nyitotta résből elindulunk egymás felé. Ahogy mondani szoktuk, megtesszük ezt a gyermekeinkért.

(Megjelent a februári vagy márciusi Közoktatásban)

1 megjegyzés:

  1. Kicsit bizonytalan vagyok, itt mondjam-e, amit, hiszen van nekem saját blogom, ahol megmutathatom a világot a szőke szemem szögéből :)
    Fodor Ákosnak van egy izéje, valahogy így szól: HÁROM NEGATÍV SZÓ:
    NINCS
    SEMMI
    BAJ
    Tényleg nincs. A világ végtelen számú modellt kínál arra, megéld magad annak, aki lenni szeretnél. Nem kell benne senkihez sem igazodni, csak magamagadhoz, azt is csak akkor, ha akarsz. Nekem tetszik ez a magamhoz való igazodás :) Amikor az ember a belsejéből él, hitelessé válik. Hiteles ember körül lenni jó :) A hiteles ember a legjobb példa a gyerek elé. Akkor is, ha az a hitelesség férfias, amikor pedig az ember nő :)
    Egyébként szerintem elsősorban ember az ember. Minden ún. férfi vagy női szerep művi cucc, nem légáteresztő :)

    VálaszTörlés