2012. december 27., csütörtök

Szolgálóból fő kávékóstoló

Azt hittem, bébiszitter leszek. De a bébi ritkán volt otthon, napközibe járt. Az én dolgom az volt, legyek otthon, amikor a két kiskamasz fiú hazaér az iskolából, és takarítsam ki a házat. Fél év után már köszöntek is, nem csak böffentek.

Egy tökéletesen beprogramozott öttagú család életébe pottyantam be, illetve hattagú, mert ott volt a kutya is. Ki volt biggyesztve a határidőnapló, mindegyikük neve alá beírták decemberben, hogy mi fog történni velük a következő évben. Kérdezték, nekem szorítsanak-e helyet a kalendáriumban. Inkább ne, mondtam, valahogy nem vonzott ez az összeszedettségnek beharangozott előre eltervezés. Túlságosan ketrecnek tűnt számomra. Az én életemet nem is akarták olyan nagyon előre tudni, csak annyira, amennyire nekik kényelmes volt.

Kirakták a húszféle tisztítószert és megmondták, melyik nap kb. mit csináljak, mivel, hogyan. Ez eleinte így is történt, annyi különbséggel, hogy a húszféle tisztítószerből használtam kettőt. Aztán még egy hibaüzenetet kidobott a rendszer(em). Miután a fiúkkal köszönőviszonyba kerültem, kezdtem azt érezni, hogy talán nem is utálnak annyira.

A kisebbik ügyes szakács volt, gyakran sütött finomakat. Azt azért szégyellte volna, hogy nevemen szólítva meghívjon a sütijére és egy kávéra, de, amikor készen lettek a finomságok, elkiáltotta magát, kész a kávé. Egy idő után főleg olyankor történt ez, amikor a bátyja nem volt otthon, csak mi ketten. Ilyenkor én hagytam csapot-papot, porszívót, vasalót és rohantam kávézni. Másfél-két órás kávézások voltak ezek, akkora beszélgetésekkel, hogy az eget meszelték, a világot átérték. Általában kedélyes semmiségekkel kezdtük, aztán szerre eljutottunk a drogokig, alkoholig, szexig, a mi leszek ha nagy leszekig.

Nem tudtam eldönteni, ez most az én dolgom-e, vagy sem. Hogy ezzel most átveszem-e a szülő helyét, szerepét, vagy csak a tanárok, iskolapszichológusok munkáját egészítem ki. Házimunkámban ennek persze a csap és a pap látta kárát, ott ácsorogtak félig koszosan, mikor, ahogy hagytam, mert, amire a kanyargós kávéduma végére értünk, általában már igen kevés időm maradt. Csodálkoztam, hogy a szülők soha bele nem szólnak abba, miért nem olyan a ház, mint egy pohár, hiszen mégiscsak ezért (is) fizettek (volna). És azon is csodálkoztam, hogy egyre gyakrabban felejtik el, amit a kalendáriumba írtak. Egy idő után a szülőkre telefonáltam a munkahelyükön és figyelmeztettem őket, hogy ma szülőértekezlet van, holnap kutyaoltás, holnapután születésnap stb.

A második év decemberében is megvették a kalendáriumot. Nem írtak bele semmit, csak kiakasztották a falra. Gondoltam, biztosan majd januárban írnak bele. Amikor ősszel eljöttem, még mindig üresen állt. Valahogy már nem féltek attól, hogy esetleg elfelejtenek valami találkozást, hogy a dolgok nem pont úgy fognak alakulni, ahogy előre eltervezték, hogy hibák támadnak a rendszerben és esetleg az egészet újra kell írni.

A ház úgy nézett ki, ahogy, gyakran mi is benne, néha egészen szépen levetettük a frakkot. Válságok söpörték végig őket, amiknek akarva, akaratlan, én is valamelyen szinten, már csak a gyermekek miatt is, főleg a családi kávézások közben, részese voltam. Érzelmi viharok tépáztak meg, amiket, főleg amikor az esti vagy a reggeli kávézások otthon értek, egyáltalán nem titkoltam előttük. Eredetileg azért alkalmaztak, hogy sokat takarítsak és vigyázzak egy kicsit a kicsire. Errefel keveset takarítottam és sokat vigyáztam a nagyo(bba)kra.

A kicsire nem kellett vigyázni, ő még tudott vigyázni magára. Amikor végül elbúcsúztunk egymástól azt mondták, hogy eleven lett tőlem a ház. Kiszámíthatatlanabb, hangosabb és mozgalmasabb, mint addig volt. Gondolkodtam rajta, hogy ezt most bóknak vegyem-e, hiszen tudtam, mi az, amit nem végeztem el, mi az, amit csinálhattam volna sokkal jobban. Aztán rá egy évre, amikor meglátogattam őket, a soros bébiszitter éppen pucolta az ablakokat. Panaszkodott, hogy milyen sokat kell dolgoznia. Pucolta mindazt a csapot és papot, amit én mindig otthagytam a kávék kedvéért. Én pedig azután is, hogy tőlük eljöttem, gyakran kávéztam velük, főleg a középső gyermekkel, álmomban.(transindex cikk)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése