2012. szeptember 12., szerda

levelemből barátnémnak

ami tart és megtart, az a jóga, a meditáció, újabban leülünk csak ketten is Zsolttal. ettől repes a szívem. tegnap bepottyant egy román fiú is, teljesen ismeretlen, a FB-n csatlakozott Zsolthoz. nagyon szép volt az is. tudod, az a megkönnyebbülés, amikor leül veled egy ember, előbb csak egy kávéra, aztán meditálsz, aztán diskurálsz, és minden szó a helyén van. és érzed, nem kell körülírni, magyarázni, játszmázni, mert mindenki jelen van, éber és ugyanakkor laza. ilyen lehetett az aranykor, az egység. vadidegen ember. érted? és minden a legnagyobb rendben van. Zsolt is, ő is, én is. na, ezekért érdemes végigcsinálni az életet, ami óhatatlanul előnkbe hozza a kudarcot és intrikát és buktatót is. valamiért csak, mert az egónk még ott tart, hogy ezt megcsinálja és ezzel szembesülnie kell. tanulom az elengedést, az örömet, a fényárasztást. néha fájok és sajgok és kétségbeesek. mindig olyankor, amikor a jövőm, újabban főleg a közeljövőm miatt pánikolok. pedig eddig is sok minden szépen volt, és, ha ilyen csodák történnek velünk, mint a jóga és általa a belső út, akkor igazán butaság beleesni ezekbe a csapdákba. de még beleesünk. ami jó, hogy már látjuk a csapdának a csapda jellegét. és fogjuk egymás kezét. ott vagyok neked, te is nekem. haladunk az életünkben, és néha meggyújtunk egymás szívében egy-egy gyertyát. no ezért. mert nem magunkért vagyunk ezen a világon, hanem egymásért.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése