2012. augusztus 5., vasárnap

ne zárd el szíved mosolyát és napfényét

ősztől Petőfi Sándorról kell vitézkednem. keresem szüleim házában a Petőfi kötetem, rémlik, hogy elantikváriumoztam anno, mint olyat, ami nekem már úgysem kell. közben matatok a poros könyvespolcon, s az unatkozó könyvekről leverek egy szép, színes noteszt. felveszem, valami rémlik. elnyel az időkapszula, visszamegyek '99-be, első finnországi utazásomba. nevek, címek kerülnek elő. és még valami.

ülök a buszon, nézem az autópályán a hideg, fagyos semmibe merevedett fenyveseket. a szerelem lufiján repültem abba az országba, még lógnak rajtam a gumicafatok, s a hirtelen csattanás után még mindig kissé süketen, riadtan. idegen szaga van a busznak, keresem az ismerősséget az összemosódó, egyhangú tájban, ekkor írom:

amikor súlyossá válnak a szavak
a csend nesztelen fakad
elemzi önmaga létét
a zaj temetését
fenyvesek ölének neszén
érzem lelkednek terhét
szerelmünket

később is néha eszembe jutott ez a hangulat, ez a pillanat, és mintha emlékeztem, hogy mintha írtam egy mintha verset

a követkeő noteszlapon ez áll: älä sulke sydämesi hymy ja auringovaloa
lufieregető, kergető kezeírásával pedig a javítás: älä sulje sydämesi hymyä ja auringonvaloa

(ne zárd el szíved mosolyát és napfényét)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése