2012. augusztus 16., csütörtök

Mese a tíz kicsi dinóról


Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy Olt. Ennek az Oltnak a partján élt mindenféle nép, most is él pár féle, ha nem is olyan sokféle. Még a partjára kiránduló nép is akad közöttük, mi is közülük valók vagyunk. No, ne gondoljátok, hogy olyan igazi nagyot kirándultunk, nem, csak egy kicsikét, egy hajításnyit. Ugyanis az én szülőfalum, Olthévíz, pont az Olt partján fekszik. Amikor otthon járok, mindig, kötelező módon lesétálunk megnézni az Oltot. Mintha csak egy kedves rokon lenne ő is, és igyekeznénk rokonlátogatóba. Van amikor jobban van, tisztább a vize vagy bővebb a hozama, máskor rosszabbul van, apadozik, hogy a régi, fahíd lábai is kilátszanak a tovahömpölygő, sebes sodrású vízből, s úgy merednek ránk, mint egy öregember csonka fogai.
Édesanyám idejében még gondosan karban tartott strandja is volt, de aztán beleengedték vizébe  a gyárak szennyét, nem lehetett már fürödni benne. Most már tisztább a vize, bele is lógatta a kisfiam a lábát, örömmel gyúrta az iszapot, s örvendett meg szerre minden kavicsnak.
-          Ni, egy dinótojás, kiáltott fel, amikor egy jókora, lúdtojás nagyságú és formáju fehér követ
talált. Ezt hazaviszem, és addig kotolok rajta, amig kikelnek a kicsidinók.
Jó súlya volt a kőnek, gondoltam, hát csak cipelje, én biztosan nem fogom. Hazafelé ideadta, hallgassam meg én is, hogy már a héján keresztül is hallani a mocorgást. Kisfiam nagy dinószakértőnek bizonyult: - Tízen vannak, állapította meg ellentmondást nem tűrően. Amire ezt megállapította, bizony már meg is pattant a tojás héja, s amire hazaértünk, ki is kelt sorjában tíz kicsi dinó. Épp a csordát vártuk, gondolom, emiatt érkeztek ők is csordában. A szomszédok fejcsóválás közben hallgatták a hírt, hogy az Olt partján talált tojásból kikelt tíz kicsi, láthatatlan dinó. – Csak anya meg én látjuk, - nyugtatgatta Márkus a megszeppent szomszédokat.
Ez igaz, hogy én is láttam őket, de én inkább sárkányfiókáknak láttam ezeket a kicsi lényeket, mintsem dinóknak.
-          Ezek sárkányok, mondtam.
-          Nem sárkányok, dinók.
-          De sárkányok, erősködtem. – Ha nem sárkányok, hanem dinók, akkor mondd meg, mi a különbség a dinó és a sárkány között.
-          Nem tudom, te mondd meg, - vitatkozott vissza a kisfiam.
-          Szerintem az, hogy a sárkányok tüzet okádnak.
-          Na, mondtam, hogy ezek dinók, mert nem okádnak tüzet, - diadalmaskodott Márkus.
-          Majd fognak, ha megnőnek, - diadalmaskodtam vissza, - majd meglátod. Egyelőre még kicsik, ezek még csak csecsemősárkányok, azok pedig nem tudnak tüzet okádni, esetleg csak szikrákat tüsszenteni.

Döntetlenre alakult a vitánk. Mindegy, gondoltam magamban, úgyis itt laknak Olthévízen, itt pedig van bőven víz, ha mégiscsak bebizonyosodik, hogy sárkányok és tüzvész lesz a tűzokádás nyomán.
Visszajöttünk Kolozsvárra. De már másnap este nagy meglepetés ért. Amint kísértük ki a vendégeket és már csuktam volna be a kaput, Márkus odaszaladt, belekapaszkodott a kilincsbe és résnyire megnyitotta. – Itt jönnek a kicsidinók, mondta örvendezve, - látod, anya, ők is megérkeztek.
Látni láttam, de különösebben nem örültem nekik. Vagyunk mi már nélkülük is elegen. Aztán a tegnap este a történet tovább bonyolodott. Addig csak kint lebzseltek az udvaron, de az este, miután már bezártam az ajtót, a kisfiam az előszobában rázendített:
- Anyaaaa,  a kicsidinók is be akarnak jönni.
– Miért? – kérdeztem csodálkozva.
– Azért, mert ők is bent fognak aludni, itt, velünk, mint a macska.
– Akkor jöjjenek be ők is ott, ahol a macska, a konyhaablakon.
– De rövid a lábuk, nem bírnak felmászni.
 – Akkor kint alszanak, dacoskodtam.
– De anya, hát ők még kicsik, csecsemődinók, félnek a sötétben.
Erre már beadtam a derekam, meglágyult anyai szívem. Kimentem az előszobába, kizártam az ajtót és beengedtem a tíz kicsi dinót. Boldogan ugrottak fel az ágyba. Ma kiderült, hogy nekik is a vajaskenyér a kedvencük, igaz, egyelőre még nagyon keveset esznek, tízen ettek meg egy harapásnyit. Lehet, hogy a végén őket is megszeretem. Azt már biztosan tudom, hogy egyre kevésbé érdekel, sárkányok-e, vagy dinók, láthatóak-e, vagy láthatatlanok. A fő, hogy együtt vagyunk, s vigan vagyunk együtt. S ha netalántán mégiscsak sárkányok és tüzet okádnak, hát itt van mellettünk a Szamos.

1 megjegyzés: