2012. július 10., kedd

A nő "alvilági homálya"

ittuk a teát, beszélgettünk. már este és csend volt körülöttünk. csak lassan lopakodott körénk, macskaléptekkel, nehogy szétriassza közülünk a szelidet. szinte semmit nem tudtam róla, mégis ismertem, régtől fogva, azóta, hogy a barátságot az ember túlélésére kitalálták.

végigrettegtem a gyerekkoromat anyám miatt, ezért még most is viszolygok a nőktől. no nem mindig, persze, de gyakran. mert kiszámíthatatlanok. mindig résen vagyok, mert nem tudom, hogy amögött, amit kimondanak, milyen hátsó gondolataik vannak. és anyám is ilyen volt, gyakran sötét, félelmetes, nem értettük, mi van vele, féltünk. te más vagy, türelmes és nyugodt, ahogy itt ülsz, semmit nem érzek belőled ebből.

pedig bennem van, kacagok fel. mindaz, amiről anyád kapcsán beszélsz, bennem is bennem van. de én tudom, hogy ez is részem, valamikor közelről megismertem a boszorkány énem, a sötét erejű asszonyt, tudom ki az, és azt is, hogy lehetne használni az erejét, de értelmetlen, nem ez a cél. a cél a nem félelem.

megrökönyödve néz rám, látom, nem ilyen válaszra számított.
és akkor mit lehet tenni?
nem tudom, hogy te férfiként mit tehetsz. talán annyit, hogy szoktatod magad ehhez a gondolathoz, és ahhoz, hogy ettől nem kell félni. talán ezzel segíthetsz te a nőknek. a nők pedig azzal maguknak, hogy ezt az oldalukat ki- és be- és megismerik. van egy kedvenc részem a Boldizsár Ildikó könyvéből, azt kimásolom és elküldöm neked.

nos, itt van, ajánlom minden férfi és nő és anya figyelmébe, sőt, mindenki figyelmébe, akit anya nevelt, s főleg madárasszonytársaimnak, akik azt hiszik, szárnyalni bűn.

"Az anyához fűződő kapcsolat mindenki életében a legfontosabb, és a fogantatás pillanatától meghatározó. Anyának lenni, anyává válni éppúgy egy folyamat eredményeként valósul meg, mint nővé válni. Ez a folyamat nem zökkenőmentes, talán épp ez az oka annak, hogy több száz mese őrzi azt az ambivalenciát, amellyel az anyák kötődnek gyermekeikhez, és több száz mese mutatja meg ennek másik oldalát is: a gyerekek ambivalens viszonyát édesanyjukhoz. A mesékben megjelenő "mostoha" kiválóan érzékelteti ezt az ambivalens viszonyt, valamint az anya - legalább - két arcát: a szerető, kedves, odaadó anyáét, és a haragos, szenvedélyes, sötét indulatokkal terhelt másikét. Az utóbbiból mintha több került volna a mesékbe, s ennek oka elsősorban az, hogy a valóságban általában nem a "jó" anya jelent problémát, hanem a jó anya hiánya. A mostoha egyébként viszonylag későn került a mesékbe, ugyanis a mesék keletkezése idején ez a státusz még nem létezett. Az archaikus mesék nem szépítették a dolgot: az anya volt minden szerencsétlenség okozója, nem a mostoha.
A pszihológia oldaláról megközelítve az anya alakját, Carl Gustav Junk is a mesékhez hasonlóan vélekedik róluk. Jung az anya három aspektusát nevezi meg. Az egyik a parttalan jóságos rész, amit szerencsés esetben minden gyerek ismer az anyjával kapcsolatban. A másik részt Jung orgiasztikus indulatiságnak hívja, s a nő azon részét érti alatta, amely a féktelen indulatok, a harag, a düh otthona. A harmadik lélekrész neve: alvilági homály. Ez a két utóbbi rettenetes a férfiak és a gyerekek számára. A parttalan jósággal tudnak mit kezdeni, de az, hogy a nőknek vannak indulataik, amelyek váratlanul kitörhetnek, nehezen kezelhető számukra. A gyerekeket pedig az anyák alvilági homálya tölti el szorongással. Amikor érzik az anyában, hogy van benne valami megfoghatatlan, megérthetetlen, amit tulajdonképpen maga az anya sem ért. Probléma általában abból szokott keletkezni, hogy a nők igyekeznek elnyomni az indulataikat, azt a bizonyos "alvilági homályt" pedig föl sem merik ismerni magukban. Bennünket, nőket évszázadok óta úgy nevelnek, hogy „parttalanul jóknak” kellene lennünk. Mi, nők pedig évszázadok óta érezzük, hogy erre tulajdonképpen eredendő természetünknél fogva képtelenek vagyunk, és bűntudatunk lesz attól, hogy vannak indulataink, és van egy sötét arcunk is. Viszont sokkal boldogabbak lehetnénk, ha tudnánk, hogy ez teljesen természetes, ettől nem kell megrémülni. Sőt a párkapcsolatok is jobban működnének, ha a férfiak is ismernék a nők kevésbé „parttalanul jó” lélekrészét, és tudnának róla, hogy egy nőben még az egymással ellentétes érzelmi struktúrák is jól meg tudnak férni egymás mellett. A kiteljesedett, érett nő többek között arról ismerszik föl, hogy az ellentétes érzelmeket és indulatokat kézben tudja tartani, és harmóniába tudja rendezni. Az nem baj, ha időnként dühös, üvölt és olyan, mint a mesebeli mostoha, sőt az sem tragikus, ha időnként elvágyódik onnan, ahol van, és madárasszonnyá válik. A benne lévő fény és „sötét” aránya, keveredése határozza meg, hogy milyen minőségű kapcsolatot tud kialakítani a férfiakkal és a gyermekeivel.” (Boldizsár Ildikó, Meseterápia)

3 megjegyzés:

  1. Nem tudom, Edóci... Előbb-utóbb minden (édes)anya fölfalja a gyermekeit. Hacsak nem áll időben félre. De talán azt is hiába. Mert addigra már benne él a gyerek fejében. Jobb esetben a szívében

    kb

    VálaszTörlés
  2. Köszi, ez jól esett.
    Andi

    VálaszTörlés
  3. Éppen erre a megerősítésre volt szükségem az iménti dühkitörésem után :)

    VálaszTörlés