2012. július 30., hétfő

A lányok, a lányok, a lányok asszonyok

A nyolc mérettel nagyobb hippi cuccokba bújt rút kiskacsa énem közben vágyott a hattyúlélek után. Persze, titokban, bevallatlanul, mert nyíltan csak megvetni és lenézni tudtam mindent, ami a szememben női fifikának, rafinériának számított.



Bár nem voltam az a tipikusan fiús gyermek, vagy legalábbis felnőtt koromban nem állítottam soha gyerekkoromról azt, hogy tipikusan fiús lány voltam. Nem játszottam csak fiúkkal, sem autókkal, se nem háborúztam, se nem ücsörögtem egész nap a fákon, öltem a békákat, nyúztam a macskákat, mégis, ezek hiányában is,


inkább fiúgyermek szerepben éltem sokáig, mint lányszerepben.

Elég sokat verekedtem, ha volt kerítés, inkább azon másztam át, mert minek kapu, szédítő magasokból ugráltam le, mert az ejtőernyő csak annak kell, aki nem tud jól esni, a szoknya pedig jól fogott vasárnap. Ha az olvasmányaimat nézem, az is csupa kalandregény, nem is tudtunk mi akkoriban arról, hogy létezik lányirodalom is. Legalábbis én nem tudtam. Ötödikes koromban felfedeztem, hogy van asszonyregény is, Maupassant-tól az Egy asszony életét olvastam el titokban, de úgy felfedeztem, hogy attól koldultam. Leányálmaim a regények szintjén ott véget is értek. Utána már csak a nagyágyúk jöhettek, például Orvos voltam Auschwitzban és hasonlók. Minden egyebet, ami rózsaszínben fénylett, szkeptikusan fogadtam.

A szerző felvételei



És közben a nyolc mérettel nagyobb hippi cuccokba bújt rút kiskacsa énem vágyott a hattyúlélek után. Persze, titokban, bevallatlanul, mert nyíltan csak megvetni és lenézni tudtam mindent, ami a szememben női fifikának, rafinériának számított. S közben, persze,


úgy irigykedtem, hogy sápadtam bele.

Az irigység fokozatosan múlt el. Egyenes arányban saját bimbózásommal. Az első élmény, amire emlékszem, teraszon ülünk, nyári, ragyogó délelőtt, szinte mind fiúk ülik körül az asztalt, közeledik hozzánk egy idegen lány, elmegy mellettünk, én pedig úgy bámulok utána, majd lefordulok a székről. Láttátok, ezt a szépséget láttátok? Kiáltottam fel. De nem látták, csak azt, hogy feldúlt vagyok és izgatott. Itt sétált el mellettünk két lábon a megtestesült szépség. Nem láttátok? Ejnye, Edó, kacsintottak rám meg össze. De izgatottságomnak semmi köze nem volt a kacsintáshoz, csak a szépséghez, a pillanathoz, amelybe, a fák sugarai alatt a legtökéletesebb harmóniában sétált be egy gyönyörű lány.

És innen már nem volt megállás. Ha szép nőt láttam, vagy megláttam valakiben a szépet, s aztán pláne, ha kapcsolatba is kerültem vele, értésére kellett adnom, hogy szépnek találom. S mivel nem vagyok sem heteroszexuális férfi, sem pedig leszbikus nő, nem kellett attól tartanom, hogy félreértik szavaimat, gesztusaimat. Ha egy férfi őszinte bókját esetleg tolakodásnak, bevágódásnak vette volna az illető szépség, az én bókomtól bársonyos lett körülöttünk a meleg. Tudta annak venni, ami, és


együtt örülni az én örömömnek.

Láttam sokféle szépet, sokféle nemzetiségű nőt. Felfedeztem rajtuk népük jellegzetes arcvonásai mellett azt, ami a sajátjuk, amitől ők másképp ragyognak számomra, mint a többi többmillió. És mégis, talán, mert románok között élek, a top tíz legszebb nő listám élén – bár a lista állandóan változik –, mindig van pár román nő is. Hétvégén egy egészen frissel találkoztam. Most már sejtem, mire gondoltak a romantikus írók, amikor elefántcsontszínű bőrről írtak. Azt is, milyen az ébenfekete hajzuhatag. És a szemek, amelyek színét, bármennyit is bámulj bele, rögtön elfelejted. Bár gyakran fedezek fel olyan szépséget nőkben, amit a férfiak meg se hess, ebben az esetben egy igazi, regény- vagy filmszépséggel találkoztam.





Csapatunk legújabb tagja. Miközben néztem, ahogyan táncol, hirtelen izgatni kezdett, hány éves lehet. Hiszen kevés nő tud igazán, éretten bánni szépségével, pláne, ha ennyire, mindenki számára nyilvánvaló. Ez a lány pedig, úgy tűnt, tisztában van a keltett hatással, s talán pont ezért szerény, visszafogott, megfontolt. Megkérdeztem a korát. Huszonkettő, mondta. Belemosolyogtam a szemébe és gondolatban kalapot emeltem előtte. Eşti o femeie foarte frumoasă. Mivel a román nyelvben nincs nőt, csak lányt meg asszonyt jelölő szó, úgy éreztem, annak a bölcsességnek, amivel ezt a születésével kapott ajándékot hordozza magában ez a fiatal lány, kijár az asszony szó. Megköszönte. Láttam, örül neki. És jól esett, hogy tudott örülni neki.


Tanulom a nőktől a szépet.

A nőiség millió árnyalatát. Van, amikor sikerül is tanulni valamit, megtanulni előcsalogatni a bennem is rejtőző ezerarcú asszonyt. Amit már gyerekkorom óta gyakorolok, a gondoskodót, a hatalommal bírót, azt könnyű, abban már régiségem van. A törékenyt, a kecsest, az illékonyt, a sejtelmes fényűt, a napbűvölőt egyelőre csak másokban látom fényesen tisztán. És, a találkozásokkor, szemem és lelkem kacskaringóin keresztül megszólítják a bennem is játszó tündért. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése