2012. május 12., szombat

Királylány? Macerás. Nem megyek sehová.

"A leggyakoribb útnak indulási forma azonban a "szerencsepróbálás". Elindulni szerencsét próbálni régen nem jelentett mást, mint elindulni megkeresni a boldogságot, tartja a hagyomány. Vagyis akár saját elhatározásból, akár kényszerűségből teszi meg valaki az első lépéseket, annak egyetlen oka van: boldogan szeretne élni.
Ugyanez a vágy hajt mindannyiunkat, a megoldási technikák eltérései abból adódnak, hogy ahányan kergetjük a boldogságot, annyiféleképpen képzeljük el azt. A mese ezért is nem foglalkozik a boldogság természetrajzával, nem akarja megmutatni, hogy hol található és milyen, hiszen ezt még senkinek sem sikerült megnyugtató módon rekonstruálni. De azt határozottan állítja, hogy bárhogyan képzeljük is el, meg kell dolgoznunk érte. Egyetlen olyan mesehőst sem ismerünk, aki elméletben oldja meg a problémákat. Egyetlen olyan mesehőst sem ismerünk, aki elakad a tervezgetés szintjén, és már akkor lemond a megvalósításról, amikor az első akadályba ütközik. "Nem mászom fel az égig érő fára, mert olyan magas". "Dehogy megyek el az Üveghegyen túlra, túlságosan is messze van". "A sárkány nagyon veszélyes állat, inkább itthon maradok"."Királylány? Macerás. Nem megyek sehová". Ismerjük az ilyen és ehhez hasonló kifogásokat. A meseterápia segít megszabadulni saját magunk felmentésétől azzal, hogy szembesít ezekkel a kifogásokkal, és megtanít az első lépések megtételére. Ezért van olyan nagy jelentősége annak, hogy honnan is kell elindulni. Csak a pontosan megnevezett és látott helyszínről mutatkoznak meg a továbbvivő utak, és csak ebből a pontból gyűjthető össze az út megtételéhez szükséges erő." (Boldizsár Ildikó, Meseterápia)

Amikor eddig értem a könyvben, meglepetten jutott eszembe a saját mesém Az öt lánytestvérről, akik elindultak megkeresni a boldogságot. Egy délelőtt írtam, egy szusszra. Épp az egyik poklom fenekét jártam, és már nagy szó volt az, hogy jártam, mert sokáig csak ücsörögtem benne. Ebben az ücsörgésben hozzá is szoktam a poklomhoz, már nem tűnt elviselhetetlennek, sőt, már-már bebeszéltem magamnak, hogy jó hely ez a pokol, s ott aztán nincs egyedül az ember, az tuti. Hiszen a mai ember szinte hobbiként űzi az önsajnálatot, önostorozást, másostorozást, és egyéb izgalmas mazó játékot. De ezzel a mesémmel, ahogy eljutottam a reménytelenség fájához, megláttam magam. Ahogy ott játszom a nagy egómmal életellenes játékaimat. Mint valami taknyos, dacos kölyök. És megszégyelltem magam. Amire a mese végére értem, az alázat lazított nyakszirtem csavarán. Elindultam, és, az elindulás, ahogy a fentebbi idézetből is kiderül, már valami. Kelj fel, és járj, mondta Jézus, és számomra ez a mondata az elindulás, felébredés, járás, mozgás, változás csodájáról szól.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése