2012. március 29., csütörtök

a testről a léleknek

Lájkold a tested, s lesz egy új barátod
Ép testben épp hogy élek, szoktuk kicsavarni viccesen a mondást, amikor éppen kifacsart mosogatórongykodik a lelkünk. De mi is az, hogy ép? Egészséges? Fitt? Erős? Nádszál vagy atléta alkat? És lehet az, hogy a testünk ép, de a lelkünk benne alig? El lehet választani a kettőt? Amíg élünk, nem igazán. Gyakrabban halljuk, hogy a lélek felől, tehát belülről hatunk kifele, a testre. Hogy, ha valaki csúnyának érzi magát (és megsúgom, még a legszebbeknek tartottak is érzik gyakran csúnyának magukat), és elkezdi azt gondolni magáról, hogy ő szép, akkor meg is fog szépülni. Erről szólnak a gondolat és a hit teremtő erejéről szóló tanítások. De én most inkább a testtel akarok foglalkozni.
Mert a testtel vagy túl sokat bajlódunk, vagy lenézzük, megvetjük. Vagy istenítjük és fél napunkat töltjük a fürdőszobában, hogy hátha hátha ettől az új sminktől vagy tusfürdőtől kibújik belőlünk egy Angelina Jolie vagy egy Brad Pitt, vagy utáljuk a kinézetünket,s a testünket hibáztatjuk miatta . Látni sem szeretnénk azt a kelyhet, amely minket hordoz. Pedig nagyon hálás tud lenni, ha normálisan foglalkozunk vele. Úgy lesz hálás, hogy örömérzettel tölti el a lelkünk. Jártok tornaórára, edzésre. De van, aki azt mondja, utálom a sportot, a mozgást, hagyjon mindenki békén, egyedül vagy a barátaimmal akarok ülni a sötétben és zenét hallgatni. Vagy pedig bütykölni a számítógépet, a csetten legalább könyebben kivédhető a gúnyolódás, nem úgy, mint az utcán, ahol összenevetnek az ember háta mögött.
Nos, van egy rossz hírem és egy jó. A kettő ugyanaz, mégpedig, hogy ilyen helyzetek mindig lesznek. Meg kell tanulni ezekkel együtt élni. És ezt nem lehet úgy, hogy elkerüljük a bántó embereket, fájdalmas helyzeteket, mert az élet állandóan hozza ezeket elénk. De azt meg lehet próbálni, hogy állandóan ismerkedünk magunkkal.
Az én egyik ismerkedési módom a torna, a nyújtások, a jóga. Pár egyszerű gyakorlatot te magad is elvégezhetsz otthon, amikor van pár perced. Azt javaslom, hogy az egyes gyakorlatok után húnyd be a szemed, figyelj egy kicsit befele, hallgatózz, mit mond a tested. Figyelj arra, mi történik benned. Mi változik, hol enyhül a fájás, hová kucorodott be a feszültség. És minden kilégzéssel eressz ki egy kicsit a gőzből, a feszültségből. Lazíts. Ne kínozd magad, ne versenyezz és ne bizonyíts. Csak te vagy, önmagaddal, nyugodtan lehetsz őszinte. És ez az ismerkedés idővel át fog fordulni barátságba. Akkor meg mondhat a világ bármit, lepereg rólad, mert a szó szoros értelmében jól érzed magad a bőrödben. Jól érzed magad abban a bőrben, amely lehet, hogy pattanásos, azzal a hajjal, amely túl göndör, vagy túl sima, vagy túl zsíros, az eget meszeléseddel, a csöplecségeddel, a túlsúlyoddal, a véznaságoddal, a hosszú orroddal, vagy bozontos szemöldököddel együtt. A testünk jó útitárs, megérdemli, hogy legalább fele annyit foglalkozzunk vele, mint a legjobb közösségi oldalas barátainkkal.
(megjelent a Cimborában)

a remeteségről

ki hinné, hogy van bennem egy jó kövér remete. senki. aki rámnéz, inkább az aszkétát láthatja meg bennem. de ott van a kövér remete is. igen, kövér. azoktól a pillanatoktól hízik, amikor jól van. az ember akkor van jól, amikor szabad. ott van minden köteléke és dolga és feladata és felelőssége benne. hogy akkor hogyan szabad? úgy, hogy tudja, ezek benne vannak és az életével járnak és kész. ettől fogva se nem bíbelődik, se nem bajlódik velük. vannak. ennyi. ezáltal lesz szabad tőlük.

az én kövér remetém ma mutatott egy képet a jövőből. ahhoz kapcsolódik, amikor megmutatta egy őszi napsütéses verandás napon a következő helyem. a mai ugyanazt mutatta, csak időben kicsit később. és jött vele egy megértés. megértése annak, hogy miért nem kívánkozom vissza sem Bukarestbe, sem Helsinkibe, sem Olthévízre. mert ez már a múlt, és amiért ott kellett lennem, az beteljesedett. éreztem, ott, azon a helyen, a következő állomásomon sem fogok visszakívánkozni abba, ahol most vagyok. és hirtelen meghatványozódott bennem a MOST öröme :)

2012. március 15., csütörtök

a boszorkányról

(levélrészlet egy barátomnak írt levélből)

egyik kedvenc népmesei jelenetem, amikor a boszorkány nem enged tovább, ha nem állod ki a próbát. nos, minden népmesei alak mi vagyunk. ki akkor ez a bennünk lévő boszorkány? valami gonosz lény? nem, ő az őr. aki kíméletlen és nem részrehajló. aki csak akkor enged tovább, ha készen vagy rá. ha kiállod a próbát. nézd meg, hogy neked merre nyílnak a kapuk. mert nyílnak. Ő jönne most hozzád vissza, kopogtat, de a boszorkány, az őr még nem engedi hozzád. még nem. ki kell állnia a próbákat (egyedüllét, magány, fázás, hideg, reménytelenség, pokol), azt a helyet kell megjárnia, ahol te már voltál, egyébként nem fogja tudni, az mi, és hiába kerültök össze, ő mindig gyengébb és kevesebb marad melletted. meg kell járnia a poklát, hogy megerősödjék a járás által, hogy szembesüljön a félelmeivel, megküzdjön a sárkányaival, és újjá tudjon születni.
és akkor talán megint tudtok találkozni, mint két felnőtt.

2012. március 9., péntek

apasági bizonyítvány

a Cimbora olvasóinak a gondolatok természetéről

Csavargások a becsavarodások útján
Néha ékes anyanyelvem igazi ékként beáll a fejembe. Mondok valamit, megértem, amit mondtam, és megtorpanok. Az egyik ilyen nagy megtorpanásomat a becsavarodik szó jelentése okozta. Becsavarodunk, de mibe is csavarodunk bele? Ki az, aki becsavarodik? Általában azt az embert illetjük ezzel a jelzővel, aki egy kicsit meghibbant. De, ha egy kicsit elcsavargunk a szó mentén, rájövünk, gyakran csavarodunk be mi magunk is saját gondolatainkba.
Leginkább sétálás közben fordul ez elő velem. Bár sétálni indulok, azon kapom magam, hogy lábam alig képes tartani a lépést a gondolataimmal, és a sétálás könnyen átbillen javában loholásba. Ilyenkor lefárasztom saját magam. Belegabalyodom gondolataim hálójába. Bevillan egy kép, megcsap egy illat, meglátok egy ismerős arcot, és hihetetlen gyorsasággal ugrok egyik témáról a másikra. Nem figyelek a lépteimre, a környezetemre, a lélegzetemre, pedig sétálni indultam, kiszellőztetni a fejem. Erre fel befüllesztem magam a monológjaimba, a vitákba, mert hajaj, milyen jól lehet magunkban vitázni másokkal, és, ami még rosszabb, képes vagyok bepánikoltatni saját magam.
Mondok egy egyszerű példát arra, hogyan ronthatsz a saját teljesítményeden például felmérő előtt. Tegyük fel, van már egy négyesed, tanultál, de az önbizalmad nem éppen ragyogó. Izgulsz, még pár perc, és bejön a tanár. És beugrik a gondolat, mi lesz, ha nem írom meg a hatost? Akkor biztosan elvágnak, és, ha elvágnak, akkor nem mehetek bulizni, vagy ki a városba a barátokkal, mozizni, kirándulni, stb. Ennek következtében ismét elúszik egy esély, hogy az Ő társaságában lehessek, és akkor lőttek mindennek. Mire bejön a tanár, olyan sikeresen felhúztad és felizgattad magad, hogy lehet valóban összehozod, és nem írod meg az átmenő jegyet.
Mit lehet ilyenkor tenni? Bár én most már nem állok vizsgák előtt, attól még így működnek az én gondolataim is. Ha nem vagyok résen, bizony becsavarodom, és oda a drága jelenlétem, elpocsékoltam energiáimat, figyelmemet, jöhet a letargia. De rájöttem, ha idejében elcsípem a becsavarni készülő gondolatom, és olyankor visszatérek a jelen helyzetbe, abba, ami konkrétan akkor és ott történik velem, akkor van esélyem, hogy összeszedett, és ugyanakkor laza maradjak. Ha nagyon izgulok, segít, ha elszámolok tízig, iszom egy korty vizet, becsukott szemmel pár percig mélyeket lélegzem, és közben ezekre figyelek, a számolásra, a víz útjára, a lélegzetemre. Eleinte nehezen megy, mert a gondolatok nagyon erőszakosak tudnak lenni, ragadnának rögtön magukkal, de egy kis gyakorlattal sikerülhet. Érdemes kipróbálni, elsőre talán nem pont felmérő előtt, hanem egy nem túl rizikós helyzetben. Könnyű, tiszta lélegzeteket kívánok!