2012. január 6., péntek

a fénylő útakról


31-én reggel elindultam egyedül, sétálni. Annyian voltak a fejemben, mint a rostalika. S a mellkasomon egy egész várrendszer. Menjek tovább, ne menjek, kapaszkodtam a dombon. Bár a keresztig. És akkor megláttam. Pont, amikor a csodák természetén gondolkodtam. Ott ültek ketten, a kereszt, rajta a hóember :) Igen, a csoda az, hogy nincs olyan út, amin valaki előttünk már ne járt volna, és mégis, mindegyik út azé, aki járja. Jeleket hagyunk egymásnak. Kőből, jégből, fénylő időkből. Utána már kétségem sem fért hozzá, hogy addig megyek, amíg koraestet nem hoz az aláereszkedő köd, amíg belém nem nő a köröttem lézengő
csend.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon szep iras. Szeretem.

    Boldog uj evet kivanok Neked, es koszonom az eddigi elmenyeket:) Remelem van meg..

    Eniko

    VálaszTörlés