2011. december 18., vasárnap

a szemrecsók százcsipetnyi erotikájáról

...miután jól kihallgattam szíve fecsegését, azt mondtam a fejem fölött tornyosuló sok bajusznak és szakállnak, puszild meg a szemem. Melyiket? - kérdezte a bozótban lakó láthatatlan száj. Ezt, toltam fennebb a fejem, és találomra odatartottam egyik szemem. A puha pamacs futó puszit adott a szememre, aztán lejjebb hajolt és a másikra is egy hosszat. Majd vissza az elsőhöz, és arra is adott egy hosszabb puszit. Nehogy aztán kancsin ébredjek.

A világ látfalásába belefáradt mohó szemem felsóhajtott, a mindent tudni és látni és megfejteni akarás visszaszembolygott a szemfenékbe, összegomolyodott és dorombolni kezdett.

Szemhéjam alól apró, színes lepkék röpködtek elő.

Volt, amelyik sokáig a szempilláimon billegtette leheletszárnyát. Erre a billegésre aztán az arcom fölött motozó bajuszból meleg virágok hulltak meztelen vállamra, kulcscsontomra s csontszög keménységembe virágpor ízek nyíltak.

Mielőtt elment, testét még rámterítette paplannak, mert mégiscsak tél van, s én mégiscsak egyedül.

Amikor felébredtem, egyik szemem nyitva, a másik csukva kukucskáltam a világok között, s arra gondoltam, micsoda rövid álom volt.

Vagy talán mégsem...

1 megjegyzés: