2011. december 23., péntek

Engels püspökről

Derűje, ereje és nyugalma újra és újra meglep. Humora sziporkázik bele a reggelbe, kacagunk, kacagunk. Már, ha akarnám, se tudnám eldönteni, miért is járok hozzá. Hol úgy hallgatom, mint gyermek a mesét, hol pedig beszélgetünk, mintha csak a megnemszületettje lennék, máskor szemtől szembe, két egykorú kortalan. S miközben látszólag végekkel dolgozik, szedett-vedett anyagokkal, ujjai közé, szavaink mögé, állandóan beszövi magát az Isten.

Amikor felébredtünk, hogy itt Románia lett, és mi most már Romániában élünk, akkor a három püspök félretette mindenféle felekezeti dogmáját és összefogott. Képesek voltak eltekinteni a felekezeti problémáktól és azt nézni meg, hol, mit tudnak közösen csinálni. Nagyon sok mindent alkottak meg, indítottak el így együtt. Róluk nevezték el a Három püspök teret, ami most Agârbiceanu tér, de volt az Engels tér is. Így történhetett az meg, hogy édesapám hazajött és elmondta, no, tőlem is megkérdezték, hol is van az Engels püspök tér.

S miközben dűlöngélünk jókedvünkben, egymás szemében látjuk mindazt, ami e kacagás mögött, s amit talán csak így érdemes, és csak így lehet emberöltönnyire szabva, (el)viselni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése