2011. október 6., csütörtök

vall(om)ásairól


egy ideje az unitárius címer jár a fejemben, a farkába harapó kígyóban egy galamb áll. "Legyetek szelídek, mint a galambok és okosok, mint a kígyók." Mondta Jézus.

szelídség és okosság. alázat a lélekben, okosság a fejben, valami ilyesmi vihet el a bölcsességhez, nem? régen azt tartották, ha az Isten valakit el akart veszejteni, először az eszét vette el. nos, azt, hogy az Isten szándékosan valakit el akar veszejteni, nem hiszem, de azt látom, hogy elég sok ember azért fut, mert elhagyta az esze. vagy elhagyta, vagy lemaradt. valamelyik a kettő közül.

tetszik nekem ez a címer. minél inkább látom, annál inkább nézem, minél inkább nézem, annál inkább látom.

gyerekkoromban, amikor még anyámtól jött a református tanítás, a paptól az unitárius, apámtól pedig a mindenség ölelése, egyszer, amikor éppen a paradicsomi kiűzetésről hallottam valahol, otthon megkérdeztem, ha Isten tökéletes, és a saját képmására teremtette az embert, akkor hogyan lehetséges, hogy az ember, tökéletességében, bűnt kövessen el. ezek szerint Isten sem lehetett tökéletes, ha ilyen tökéletlen embert teremtett. aki képes bűnbe esni. miért nem teretmtette olyannak, hogy ne tudjon bűnbe esni? nos, azért emlékszem annyira határozottan erre az esetre, pedig még nagyon kicsi lehettem, mert szüleim arca teljesen kusza lett. a csend is körülöttünk. néztek egymásra, rám. nem tudták, mit válaszoljanak. valamiket mondtak, de nem válasz volt az, mert akkor emlékeznék rá. de, amire én emlékszem, az valami nyögés csak, kinyögése annak, amire ők sem tudták a választ.

az, hogy ilyen szülőkkel és ilyen vallásban nevelkedtem, erősen meghatároz, még mindig. bár most már, ha rákérdeznek, hogy milyen vallású vagyok, pont olyan nagyon nem szeretek válaszolni rá, mint arra a kérdésre, hogy mivel foglalkozom. mert már nem vagyok egy bizonyos vallású, régóta nem. egyszerűen csak hitben élek. ennyi.

az unitáriusok szimbóluma a fáklya. igen, fáklyák vagyunk. és, ha létezik bűn, akkor az talán az, ha elfelejtem ezt a fáklya létezést. és nem azért, mert valami isten vagy istenek ezért valahol megsértődnek s aztán jól elvernek. nem. hanem mert az életemet rövidítem meg. saját magammal babrálok ki, mégpedig alaposan.

nemrég megismertem egy nénit, akiről sokat hallottam. barátnőm nagymamája. élete, a barátnőmön keresztül beépült az én életembe is. barátnőmtől tudom, azt szokta mondani ez a néni, hogy ne várd, hogy múljék az idő, mert a te időd múlik.

lehet ennél nagyobb bölcsesség? figyelmeztetés? hogy arra figyelj, ami van? erről szól a buddhizmus is, a meditáció is, legalábbis számomra. az itt és mostról. erről szólnak az időtlen szimbólumok, amelyekről Jézus beszélt, Buddha beszélt, a címerek beszélnek, a mindenség beszél.

és legfőképpen a szívem, amikor olyan csodák történnek velem, hogy arra ébredek éjszaka, Márkus kacagógörcsöt kap álmában :)

3 megjegyzés:

  1. emlékszel Editkém ,hogy a hévízi szószeken az van kivarrva,hogy A hit Isten ajándéka.én is megkérdeztem édit annakidején,hogy gogyis van ez,mert akkor aki hitetlen az nem kapott ajándékba egy szemernyi hitet sem?én sem kaptam konkrét választ rá,de lehet hogy nem is fontos,a lényeg a hitünk ,a kapaszkodónk a mindenhatóba ,vagy Budhába,vagy krisnába.te is így gondolod ?

    VálaszTörlés
  2. Tudod-e a kérdést miért vagyunk?

    VálaszTörlés
  3. nem tudom, hogy kapaszkodó-e...tegnap ültem a küszöbön, az őszi verőfényben, és pont ez a kérdést jött-ment bennem. hogy kapaszkodó-e vagy sem a hit? hogy kegyelem-e, ajándék-e, vagy mi a csuda? nem érzem kapaszkodónak. talán, ha kapaszkodó lenne, kevesebbet szenvednénk. hogy mi a hit? talán az állandó tudatosítása és felismerése isteni természetünknek. és állandó törekvés, hogy ez a felismerés újra és újra felébressze életünk. ez nagyon sok szenvedéssel jár. cseppet sem szülinapi buli és boldogság. hanem állandó kényelmetlenség. és itt, ebben a kényelmetlen utazásban, talán az lehet a boldogság, amikor felismered, nincs más út, csak az élet útja :) talán... Betond, nem értem, amit írtál.

    VálaszTörlés