2011. október 3., hétfő

a saját farkába harapó kígyóról

azzal, hogy az ember blogot ír és vagy itt-ott közöl, kiteszi magát egy másfajta nyilvánosságnak, mint aminek úgy egyébként. ez a fajta nyilvánosság jó is, meg rossz is. végső soron, ugyanaz. tanítás elsősorban önmagamnak, képzés arról, hogy hogyan fogadom a bókot és a negatív véleményt. mindkettő az ego tápláléka, így egyformán hasznos (vagy haszontalan :))

mondjuk jobban szeretném, ha nem álnév alatt írnának az emberek. én már csak ilyen idealista vagyok :) de hát ez én vagyok. soha, sehol nem írtam álnév alatt. pont azért, mert vagyok, aki vagyok, elsősorban szellemben, lélekben, kicsi lélek a nagy közösben, fizikai szinten olyan, amilyen, és a blog meg a cikkek, a virtuális világ..., nos, miért lennék ott más, mint aki úgy általában? miért védekeznék pont ott? és mit védenék? írásomat, teremtményemet? hiszen az attól, ami, hogy közösen teremtjük. és, a szülő, miután elengedte gyermekét, miután kiengedte a keze közül, már nem nyesegetheti, csak szeretheti, közelről, vagy messziről, úgy, amilyennek ismerte, vagy már alig felismerhetően.

és igen, az írásaimba is olyan dolgokat magyaráznak bele, hogy néha már alig ismerem fel. de hát ez az útja. eleresztettem. én pedig visszavonom utána magam belőle, mindazzal együtt, amivé válik, és megemésztem, amit így visszakapok. és lám, így teremtődünk.

a kígyó a saját farkába harap.

1991, Nikulica bácsi, Kőhalom/2011, Sütő Zsolt, Kolozsvár

1 megjegyzés: