2011. október 19., szerda

egy örök kedvenc s napsugár fonatok

"Elégedetté tesz, hogy így alakult az életem. Gazdag volt, és sokat kaptam tőle. Ennyi mindenre hogyan is számíthattam volna. Csupa előre nem látható dolog volt, ami történt. Némelyik másképp is alakulhatott volna, ha én magam másmilyen vagyok. De hát úgy történt, ahogyan történnie kellett; mert épp azáltal lett ilyen, hogy olyan vagyok, amilyen vagyok. Sok minden szándékoltan jött létre, és nem vált mindig javamra. De nagyrészt természetesen és sorszserűen bontakozott ki. Megbántam sok ostobaságot, ami a konokságomból származott, ám ha nem lettem volna konok, nem érem el célomat. Így hát csalódtam is, meg nem is. Csalódtam az emberekben, és csalódtam magamban. Csodálatos dolgokat tudtam meg emberekről, és többet végeztem el, mint amennyit magamtól elvártam. nem alkothatok magamnak végérvényes ítéletet, mert az életjelenség és az emberjelenség túlságosan sokrétű. Amint öregedtem, egyre kevésbé értettem magam, egyre kevésbé ismertem magamra, és egyre kevesebbet tudtam magamról.

Csodálkozom magamon, csalódtam magamban, örülök magamnak. Bánatos vagyok, levert, föllelkesült. Ez mind én vagyok, de nem tudom magam összegezni. Képtelen vagyok valamilyen végérvényes érték vagy értéktelenség megállapítására, nem tudom megítélni magamat és az életemet. Semmiben sem vagyok egészen bizonyos. Nincs végső meggyőződésem tulajdonképpen semmiről sem. Csak annyit tudok, hogy megszülettem és élek, és úgy érzem, mintha hordozna valami. Létezésem olyan alapon nyugszik, amit nem ismerek. De mind e sok bizonytalanság ellenére is szilárdnak érzem a meglevőt és szükségszerűnek, hogy ilyen vagyok."

(C.G. Jung, Gondolatok a látszatról és a létezésről)


Tegnap, a közös jóga előtt, ezt olvastam fel. Hogy a többiekhez mi jutott el, nem tudom. De engem mindig megérint. Most is, segített letenni valamit, ami már rég nincs is a hátamon, de én cipelem hősiesen. És ma már kacagva tudtam mondani Zsóka néninek, hogy ezzel a szövőszék vásárral talán még önmagam őrültségeihez képest is túl őrült voltam. Zsóka néni megnyugtatott, hogy nem is. Holnap, ha ragyog, lemosom őkelmét, no nem Zsóka nénit, hanem az osztovátát. És lemértük megint, és megnéztük és hümmgettünk és el fog férni a szobában és még táncolni is marad hely, ha nagyon muszáj. És zongorázni is. A pálkatapéter már egészen jól megy, és, ha lekerülök a zongorajavító listájáról, még szólni is szépen fog.

S a laptop mellett, amin szövöm a szöveget, lesz a szövőszék, amin a szövetet. ha

ha nem rezelek be a szövés végtelen mintát és kombinációt kínáló birodalmától, aminek Zsóka néni még csak a kapuját nyitotta ki, és én máris szédülök, és itt-ott, a hajam közül, kikandikál egy-egy kérdőjel

2 megjegyzés:

  1. egyszer volt, hol nem, volt egyszer egy szövegszövetem...

    (tényleg. ez volt az írásaim összefoglaló címe :))

    VálaszTörlés
  2. vajon miert nem csodalkozom :)

    VálaszTörlés