2011. szeptember 6., kedd

találkozásáról a minden értelmek akadémistáival

az este úgy csöppentünk, hogy egy olyan asztalhoz, ahol már hárman ültek, egyikük várta közülünk egyikünket, ezért

öregember, nagyokat vigyorog erre-arra, sunnyogva, aztán nagy kegyesen mellettem ülő barátnőm felé fordul, hogy ugye egyetemisták vagyunk, mit tanulunk
vicces kedvünkben viccesen mondjuk meg a nemet, hogy régen volt, amikor ilyesmikkel, rámszól, előbb a barátnőm, aztán én következem (már sejtem, hogy hajaj, mert velem így ne, akkor se, ha vénsége erre, szerinte, feljogosítja)
és amikor én következem, hogy mivel foglalkozom, ami nálam mindig is a vörös posztós kérdések közé tartozott, azt válaszolom, hogy inkább azt mondom el, mik a terveim, és mondom
látom rajta, a jóga szónál bekattan, gerinctelen tartása méginkább kígyószerűvé válik, teljes testén végigrándul az el nem fogadás
aztán valahogy ismét csak egyetemre terelődik a szó és valahogy az lesz a kérdése, hogy doktorizni szeretnék-e
mondom, Isten őrízz, most hagytam ott, eszem ágában sincs
látom, erre begerjed, feszegeti, mi volt a témám, tudom előre, ez sem fogja közömbösen hagyni, mondom, azért is
faggat, miért hagytam ott, de faggatása csupa vád, nem is érdekli, hogy miért hagytam ott, inkább az, hogy egyáltalán ott merészeltem hagyni, egy év után, hogy valaki ilyet merészel tenni, horribile dictu, és próbálja rámerőszakolni véleményét, hogy biztosan a tanár miatt
egy darabig győzködöm, hogy a tanárnak semmi köze nem volt ehhez, erre lelustáz, azt vágja a képembe, hogy lustaságból hagytam ott
aha, nem ismersz, fogalmad sincs, ki vagyok, mit csináltam, mit tudok, és lustának nevezel. ezt kikérem magamnak. gondolom, jó erdélyi szokás szerint, ha, tegyük fel, valaki stréberségből begyűjt három diplomát és mellé még a doktorit is és megveregeti a saját vállát, hogy milyen ügyesen kinyalt annyi segget, de, jelzem, stréber, akkor őt, például, szorgalmasnak és kitartónak titulálod?
igen, volt a válasz, lehet, hogy stréber, de hát kicsit strébernek kell lenni, de szorgalmasnak és kitartónak tartom, mert vannak, akik csak stréberek és nem szorgalmasak és nem kitartóak, de a dicsőséget bezsebelik, mondja felháborodva
nézem, még azért se fogom egy ilyen embernek megmondani a valódi okot, amiért otthagytam a doktorit, semmit nem értene belőle
erre vizsgáztatni akar
milyen misztikusokhoz tartozott Hamvas? tudod, vagy nem tudod
nem tudom, mondd meg te, vágom rá és előre tudom a reakcióját
örül, dörzsöli a tenyerét, már kiabál rám, akkor miért vágod ilyen nagy fába a fejszéd, ha még ennyit sem tudsz
ekkor már biztosra veszem, valami egyetemi tanárral akadtam össze
mondd meg, erősködöm, ő meg tekergőzik, mondják meg a többiek, az asztalnál ülők, még ők is tudják
nem, te mondd meg
a szufistákhoz, Hamvas szufista volt, ennyi, hangzik diadalmasan
ezen elcsodálkozom, mert én soha, sehol nem olvastam eddig, hogy Hamvas azt állította volna magáról, hogy ő szufista volt és ennyi
szúfi, hallottál róluk?
ja, mondom, rémlik valami Rumi, de ekkor már a hangulat olyan s bennem az indulat, hogy Rumi hajnalig foroghatna az erejétől
valami olyasmit mond, hogy nincs amit tárgyaljon, ha még ennyit sem tudtam
erre én, egy jó tanár így sose kérdez, hogy felteszi a kérdést, de az ő fejében már ott van egy jól kialakított válasz, amibe a kérdező lehet, hogy beletrafál, de az is lehet, hogy nem, s azokkal, akik így akarnak vizsgáztatni engem, nekem sincs amit tárgyalnom
felállunk barátnőmmel az asztaltól s azzal pákópuki
hátramaradt barátnőnk utánunk jön, tőle tudom meg, hogy valami nagy mukival találkoztam, aki valóban egyetemi tanár, nevét továbbra sem bírom megjegyezni, annyira nem érdekel

és az este folytatódik, másik helyen, az asztaltársaság másik fele utánunk jön, és az amúgy rendben lévő fiatalember, szerencsétlenségére, szintén azzal akarja kezdeni a velem ismerkedést, hogy megkérdi, mivel foglalkozom
közben megtudtam róla, író
összehordok valamiket, aztán, arra a kérdésére, hogy de igazán mit csinálok az életben, jó erősen a szemébe nézve mondom neki, gyakran vagyok boldog
és az ő reakcióját is sejtem, látom a szemében a felháborodást
erre ő, van legalább egy önálló gondolatod egy hét alatt?
nincs, válaszolom, én kizárólag csak híres írók Kossuth-díjas műveit olvasom

és a történet folytatódik, de most ebből csak ennyit

azt hiszem, nagyon szépen tükrözi dióhéjban, hol tart az erdélyi értelmiségi elit
kiakad attól, ha valaki tud kacagni és arra a kérdésre, hogy mit csinál az életben, azt válaszolja, gyakran boldog, ahelyett, hogy elmondaná, mit gürcöl, milyen fizikai vagy szellemi prostizással keresi ki a betevőjét, vagy vagyonát, kinek a szolgálatában vagy árnyékában szlalomozik át az életen
az ilyen csak egy felszínes kispiskipuski lehet, akinek fogalma sincs a mélységekről, se a magasságokról, se a spleenről, hogy aztán a világfájdalomról, amiről, ha más nem, Ady halotti maszkja igazán tanúskodhatna ragyogó szememnek, ne is beszéljünk
és, ha nem hatódom meg a nevektől és rangoktól, nem sunyítok és mondom, igen, felség, parancsára felség, mutassa a seggét, felség, tüstént felség, hanem ellentmondok, netán vitába szállok, netán visszavágok és szó nélkül hagyom a másikat, akkor csak egy szemtelen, tudatlan fruska lehetek, vagy netalántán őrült

Arlequin, ó te drága Arlequin

7 megjegyzés:

  1. Nahát igazán jó kis beszámoló... 'gyakran vagyok boldog' magam es...:D

    Csak most tudnám, hogy miképepn is mûködött ez a bejegyzés, akkor a blogomhoz is hozzá tudna szólni, aki akar...
    http://transzperszonalis-ervin.blogspot.com/2011/08/tema-vilagcsoda.html Puszzz Örv'

    VálaszTörlés
  2. kinek [...] az árnyékában szalonnázik át az életen... olvasta Frajd a szememmel :))

    Bal volt a lábad, egyébként kinevetted volna bal szemmel is, jobb szemmel is :))

    VálaszTörlés
  3. Igazad van, Katám, miután kicsit csillapodott bennem az indulat, nevettem én, hajnalig :)

    VálaszTörlés
  4. pár éve(ed) múlva majd olvasd újra, jó? :)

    VálaszTörlés