2011. szeptember 14., szerda

a gyomorban lakó félelemfarkasról

nem érem utol a tárgyakat, dolgokat. folyton jönnek, mennek. lehet, nem is az a cél, hogy megállítsuk őket, hanem, hogy mozgattassuk. nagy a jövés-menés, könyvek, kiscipők, ruhák, szőnyegek, osztováták jönnek-mennek, miként az évszakok.

és, ahogy a lélegzetvételnyi szünetekben, a nagyon pontosan megszervezett életemben helyére küldök egy-egy tárgyat, kezembe akad egy könyv, tenném is fel a polcra, de előtte még, mint mindig (csípem nyakon egy eddig nem tudatosult szokásos mozdulatom), felütöm találomra, beleolvasok

Visszatérés

Ahonnan megszöktél,
amitől a legjobban féltél,
oda kell visszamenni.
Megéletlenül nem maradhat
mögötted semmi.

(Prakash)

mennyit féltem. falt fel a félelem, apránként. apránként felzabálta az élni nem tudót, és akkor szemberöhögött, itt vagyok, csupaszon előtted, kívánságod, úrhölgyem, parancs, amitől féltél, nem kerülhetted el, mert minden energiád oda ment, minden figyelmed. annyira szerettél engem, legfőbb félelmedet, hogy még a lábujjaidat is megtöltötted velem. itt vagyok, beteljesedtem, most. magadra maradtál, egyedül neveled Őt, drága elsőszülötted, egyszülött gyermeked.

muszáj volt szembenézni vele. leülni és nézni. holt magam szembeültetni az élő félelemmel, azzal, ami belőlem nő ki és belőlem táplálkozik. és, amíg őt táplálom, addig én csak mind holtabb leszek, ő pedig mind élőbb.

a szembenézést nem kerülhettem el.

most ez van. szembenézés. és minél inkább állom a tekintetét, annál inkább fogy el, semmisül meg. nézem, tudom, egyetlen úr van, a változás, és ebben egyetlen állandó, mégis mozgó, lüktető elevenség, a szeretet.

s miközben hallgatom a házat, ahogy régmúlt időkről mesél, nézem a hold fényében a falra vetülő gyöngyörű fényeket, árnyakat, érzem, most már csak lopakodva mer néha bekukkintani hozzám a félelem. mert látom, annyira megváltoztam, látom a változásaimat a körülöttem levő embereken. látom magam a cselekedeteikben és a nem cselekvéseikben. mert senki nem az, aki, hanem mindenki az, akit beenged magába. és benézhetnek hozzám a félelmeim is, de vendégsébe nem hívom meg őket.

2 megjegyzés: