2011. szeptember 1., csütörtök

az idő természetéről (5)

nézd meg ezt a képet, látod, a házszámok között van egy jel, egy lapát jele. régen minden házon volt valamilyen jel, egyiken egy lapát, másikon egy villa, harmadikon veder. ez azt jelentette, ha tűz ütött ki valahol, vagy valami más katasztrófa történt, mindenki ment a neki kijelölt szerszámmal és végezte a dolgát.
a közösségben.

tudta, egyedül nincs esélye, sem a segítségre szorulónak, sem neki. nem viselkedtek rákos sejtekként, akik csak a maguk javát akarva felfalják az egészséges sejteket, de közben tönkreteszik az egész szervezetet így önmaguk pusztulását is okozva. tudták ezt, mert a jelenben éltek. keltek a nappal, megetették az állatokat, figyelem, nem kómáztak órákat a kávék mellett és nyavalyogtak, hanem megetették az állatokat! utána ki a mezőre. és igaz, hogy keményen dolgoztak, de legalább nem kellett sem jógázniuk, sem terembe járniuk. mielőtt elkezdték vágni a rendet, elég volt egy kalapemelés Isten előtt, nem kellett fesztiválozni, tudta az Isten is, és tudta az ember is. és délben volt ebédszünetjük, ők szabdták meg önmaguknak, hogy mennyi. mindig akadt egy fa, ahol a szieszta is megvolt. az a falat kenyér, szalonna, hagyma nyugodtan csúszott le az ember torkán, utána a pálinka is, nem rugták ki érte a munkából. hőguttában soha senki nem dolgozott, akkor pihentek. aztán estig folytatták ismét. és ott volt nekik a Nap mindenestől, reggel a napfelkelte, este a napnyugta. aki nem költötte a napot soha reggeli mezőn, és nem altatta soha esti mezőn, nem tudhatja, mennyi erőt tud adni. egész napi munkához, estéli elcsendesedéshez.

keresem a helyemet, pontosan úgy, mint te is. kereslek téged, pontosan úgy, mint te engem. keresem azt a helyet, alkalmat, eseményt, amitől mi elindulunk egymás felé, amitől megfogjuk azt a szerszámunkat, ami nekünk van kijelölve, és elindulunk elvégezni közös feladatunkban a részünk.
legjobb tudásunk és legjobb akaratunk szerint.

nézem a házon a lapátot. intő jel. mindenütt ott vannak a jelek. csak az nem látja, aki nem akarja. és lehet, már az utolsó utáni pillanatokat éljük, mi berezelt földlakók, de mi van, ha mégsem. ha azzal, hogy meghalljuk az ébresztő mondatot, hogy "kelj fel és járj!", elindul a kéz, elindul a láb, kifele, a másik fele, és egonk erejét nem arra használjuk, hogy mind magasabbra fonjuk házunk körül a kerítést, hanem arra, hogy oltsuk a tüzet, ha éppen, vagy szítsuk a tüzet, ha éppen.

nézem a házat. mosolyog rám. talán az utolsókat. látja szememben a mindenfélét. ne búsulj, ragyogja, ilyen az idő természete.

6 megjegyzés:

  1. Menni kell, mint Aladdin, és éjjel minden kapura ráfesteni a jelet :)

    [a mai eszemmel azt mondom: az ember nem tud nem a helyén lenni, akkor sem, ha maga az adott időt helybenszállásnak, mocsártaposásnak érzi]

    VálaszTörlés
  2. igen, Katám, ami a zárójelben, az így es van, és nincs es így.érted. na.

    VálaszTörlés
  3. Nem is Aladdin, Ali baba, régen volt az egyszer volt :)

    vitatkoznék, de most már késő, leszoktam róla :))

    VálaszTörlés
  4. Most ez a féle összetartás nemdivat, talán kínos a segítségnyújtás, hiszen akkor TÚL közel állsz a bajban lévőhöz.
    Szerintem.
    De majd szembejön még... ; ugyanúgy, mint a blogod, amit pont ezért olvasok szívesen :)
    Szia!

    VálaszTörlés
  5. a legutolsó az Eger utcában. az öreg harangozóéké volt, a református harangozóé, régen. lehet, hogy te már nem emlékszel rájuk.

    VálaszTörlés