2011. július 12., kedd

a hattyúkról és a gesztenyefa nyitott tenyereiről

utoljára akkor éreztem ezt, amikor igazából elkezdtem finnül tanulni. ezt a figyelmet, lelkesedést, kíváncsiságot, szenvedélyt valami új iránt, valami iránt, amiről úgy éreztem, hosszú távú kapcsolat lesz belőle. és pillanatok alatt meg is tanultam finnül, fél év után már képes voltam csak ezen a nyelven társalogni.

amikor 2008 telén megkérdezte valaki, ha lenne minden nap fél órám magamra (ekkor Márkus fél éves csecsemő volt, bőszen szopizott és még bőszebben igényeltük egymás társaságát), ebben a fél órában mit tennék? gondolkodás nélkül válaszoltam, mennék.

mennék, mozognék.

számomra a gyaloglás felér egy terápiával (most is az esti, teraszos találkozások egyik legnagyobb vonzereje a gyaloglás oda, gyaloglás vissza). ha sokáig nem mozgok, az indulatok megrekednek, felhalmozódnak bennem, agresszióvá, emberkerüléssé fajulnak.

amióta eljöttünk a táborból, csak két nap nem jógáztam. egyébként minden nap minimum fél órát. harminc, negyven perc olyan intenzív szerelem, amelyben a gondolatok, félelmek, szorongások és kudarcok csapdájából, amelyek rögtön megrohannak, mihelyt kicsit magadra maradsz, minduntalan visszatérsz a lelkedben kitárulkozó égre, a szemedbe zuhanó kékbe. ahogy hajlítgatom testrészeimet, a fájdalmas pontoknál gyengéden, a rugalmasaknál örömmel, figyelmem által mind közelebbi viszonyba kerülök saját testemmel, melyből biztosan nem véletlenül lett a szállásadóm.

Erdélyben és Romániában a túlnyomó többség még mindig hülyének vagy, jobbik esetben, különcnek nézi azt, aki jógázik vagy meditál. A jógáról Bivolaru ugrik be, hogy valami szektások, akik ki tudja, milyen perverz dolgokat művelnek. Mindenre, ami azt szolgálná, hogy apatikus, pesszimista, önsajnálkozó és önpusztító szokásaidat megtörd, ráfogják, hogy valami ezo cucc, anélkül, hogy tapasztalták volna jótékony hatását. Nincs kedvem senkivel vitatkozni, senkit meggyőzni, sem a jóga és meditáció, sem a Hellinger családállítás, sem pedig más "ezo" szerek hasznosságáról. Mindenki úgy teszi tönkre az életét, magát, ahogy tudja, akarja, sikerül neki. És ahhoz, aki nem akar élni, talán a leginkább a hallod-e te szelidecske nótája szólhat:

"kinek nincs kedve itt lakni, menjen menyországba lakni. építsen az égre házat, ott nem éri semmi bánat. építsen az ég szélére, ott nem éri semmiféle. építsen az égre házat, ott nem éri, semmi bánat."

igen, ott nem ér bánat, és nem ér semmiféle. azonban addig, amíg itt lakolunk, addig mindenféle ér. nyáron meleg, télen hideg. néha hideg zuhany, máskor meleg csombolyodás. és, ha hozzászoktatjuk magunkat a gondolathoz, hogy legtöbbször a nemszeretemet kapjuk, már nem is ér olyan váratlanul, már nem is tör olyan nagyon össze, hanem inkább mindig ott lapul az éppen aktuális helyzetben is a kaland csücske.

ma, miközben két gyakorlat között pihenő helyzetben feküdtem a gesztenyefák alatt s szemem a lombkanyarból nekem nyíló égen pihent, egyszer csak a messzi magasban beúszott a kékbe vadlúd ívben hat ragyogó, fehér madár.

2 megjegyzés:

  1. A menésröl Forrest Gump jutott eszembe. ;) S ahogy olvastam tovább tünt fel, hogy biza Forrest is jógázott volna. :)

    VálaszTörlés