2011. június 6., hétfő

egy gyerekvárás történetéről, pár régi posztban

(mert ma három éve ilyenkor elment a vizem, és másnap, egy szerdai nap reggelén, 9 óra 20 perckor megszületett az egyik legszebb ajándék, amivel az élet valaha)
ntek, október 19, 2007

metamorphosis edomanie

boldogság az is
ha mostly vega pocid
hirtelen carnivor
élet rulez

kedd, november 06, 2007

beszélgetés három gyermekkel egy felvonásban

Déneske: neked is lesz kisbabád.
Edó: igen, honnan tudod.
D: mondta édesanya.
E: igen, itt lakik a hasamban. Most még csak ekkora, né. De minden nap nő egy kicsikét és amikor már eléggé megnőtt, akkor a doktorbácsival kivesszük belőlem és hazahozzuk, mint ahogy téged és Bandikát is hazahozott édesanyátok.
D: és idehozod hezzánk s nekiadom a játékaimat.
E: és vigyázol rá, úgy, mint Bandikára?
D: iiigen.
E: és megitatod, ha szomjas?
D: iiigen (Bandika, aki még nem tudja mondani az igent, végig buzgón bólogat).
E: s ha kislány lesz, akkor is fogsz játszani vele?
D: hááát... igen :)

(D még nincs 3 éves, B még nincs 2, E még nincs 30)
________________________
Hogy miert pont engem valasztott anyjanak ez a kis lelkek, aki most bennem vendegeskedik, nem tudom, csak azt, hogy ot biztos nem erdekelte, hogy nezek ki. Minden csecsemo uzenetet hoz, a szeretet uzenetet, kikoveteli a szeretetet, a torodest, a lelki melegseget. Kinyitja berozsdasodo kapuid, ablakaid, megtanit feltetel nelkul szeretni, mert ugyan mifele felteteleid lehetnek egy benned lakozo kisbabaval vagy egy megszuletett kisbabaval szemben. Hogy aztan, amikor a serdulokor utvesztoiben szeretetmisszioja veszelybe kerul, te tudj az a szulo lenni, aki a hatterbol ragyog fele, bevilagitva utjat, hogy el ne tevedjen, szivenek szeretete a maganyban meg ne kovesedjen.

csütörtök, november 22, 2007

mutasd meg arcodat, s fogalmam sincs, ki vagy

ahány ember, annyi edót ismer

tudtam, hogy lesznek, akik meglepődnem majd a Csumpitász híren, de hogy ennyire, azt nem gondoltam volna
volt, aki azt mondta, hogy ezt sose képzelte volna rólam, hogy pont én, hogy pont nekem lesz családom, gyerekem, netán unokám
hogy vagyok ilyen bátor
hogy ennyire megszelidülök

hehe
ezek az emberek általában ítélni és ítélkezni szeretnek, veszekedtek velem, meg akartak menteni s hiába magyaráztam nekik, szépen, csúnyán, hogy higgyék el, nem kell engem megmenteni, a szabadon önmagad utad járása nem egyenlő a zülléssel, s még ha az is lenne, akkor is, ha szabad és őszinte, jobb, mint a sok konvencionális hazugság
és hiába magyaráztam, hogy ezt az edót te nem ismered, mert nincs honnan, mert nem mutattam meg neked, nem volt, akivel beszélni

most pedig jött a meglepődés
de, aki vette a fáradságot, hogy egy kicsit szétnézzen edólandben, az látta a sok gyereket, annyian vannak, verik le egymást

kezdve egyik unokaöcsémtől, akit 11 éves koromban kezdtem nevelgetni, 7 hónapos korában született, 9 hónapos volt, amire hazahozták, csak akkorra lett igazi babaméretű
első perctől két éves koráig pesztráltam, etettem, pelenkáztam, játszottam vele, tanítottam, ahogy hazaértem, leírtam a házit s nyomás babázni, egy éves korára már folyékonyan, mondatokban beszélt, imádtam vele lenni, kitöltötte minden délutánomat, aztán, mivel fizikai sérült, elköltöztek egy szanatórium közelébe
ekkor veszítettem el első "gyerekem"

aztán jött sok más, rokon, kisbarát gyereke

aztán a kis Elina, két éves volt, alig csöppség, négy éves koráig voltam pótanyja, nagyobb testvére, amiután elváltak útjaink még sokáig vele álmodtam, ő volt a második gyerekem

igen, aki látta ezt az arcomat, az a hírre, mint természetes dologra bólintott rá, igen, ez volt szíved vágya, végre teljesül

aki pedig csak azt volt hajlandó látni belőlem, amit ő akart, vagy azt, amit én akartam megmutatni, az most áll, hökken

mit iszik edó, ha nem sört? hát tejet, vizet, teát, igen, ilyet is tudok élvezni, mégpedig rettenetesen

hol bulizik edó, ha nem klubban? cukrászdában, biza, mégpedig kacagógörcsök közepette, mert omul sfinteste locul, az ember megszenteli a helyet és bármit lehet, ha van, akivel

hánykor fekszik edó, ha nem éjfél után? sőt, tízkor már alszik, egyszerűen követi a természet rendjét és az új rend most ezt diktálja, igen, ilyen egyszerű, csak figyelni kell befele, a belső jelzésekre, és tudod, merre, hogyan, s azt is, hogy összes arcodat úgyis csak egyvalaki láthatja, az EGYarcú, mégis millió :)


és olyan is van, aki bátorságot nyert ettől a hírtől, biza ;)

csütörtök, december 06, 2007

... csípős vesszőt popsijára!

Ezt kaptunk, kettőt, egy hosszú virgácsot és egy rövidet :) A hosszú nagyobb masnival átkötve, a rövidebb kisebbel. Nagyon jól esett, főleg, hogy én még sose kaptam pálcát Mikulásra, vagy már nem emlékszem. Csokikat is kaptunk, csókokat nem, mert most nem lehetett.

De a Csumpi pálcáját bedugtam a köldökömbe és ott masiroztam vele fel-alá meg táncolgattam, hogy tudja ő is odabenn, micsoda vigasság van idekint :)

szerda, december 12, 2007

épkézláb

ma elmentünk babanézőbe, a saját babánk nézőjébe
egy kicsit furcsán sikerült, mert véletlen nem táplálták be az ultrahangos vizsgálatot az adatbázisba, így aztán épp csak elcsíptük az orvost
s az orvos, sietségében, nem kotyogta ki, hogy fiú lesz-e vagy lány, tiszta szerencsére, mert én a nagy izgalomban elfelejtettem szólni, hogy nem akarjuk megtudni
és sietségében elfelejtette felém fordítani a képernyőt, így én csak a csubiapa kikerekedett szemében, ragyogó arcában gyönyörködhettem, ami jól is van így, mert hiszen én tudom, érzem, hogy bennem van, minden belső rezdülésemmel "látom" őt, de az apja csak rajtam meg saját szívén keresztül látta eddig
azt mondta, hogy igazi show-t rendezett, csuklott, mozgott, azt nem mondta, hogy szamárfület is mutatott volna, de lehet, hogy eltitkolta előlem :)

13 hetes és 6 napos, 77,8 mm és nagyon szép :)

na, egylőre ennyit, a többi csudaságot egylőre megtartom magunknak, például azt, hogy a szemöldöke melyikünkére hasonlít :))

ágyesz bugyesz, ágyé pepik hetet mindenkinek, mert elmentem nyaralni s csak jövő hét elején kerülök ismét virtulandbe :)

kedd, december 18, 2007

szemem fénye, fények szeme

Kicsim, amíg még nem tudsz olvasni, ide írhatok bármit, utána talán nem. Majd meglátjuk, addig még sok víz lefolyik az Olton.

Hogy találtál ránk, ki által, csak te tudod. Valami kópé angyal lehetet, megtréfálom ezt a két lököttet, egyébként legszebb éveiket képesek eltéblábolni, menj, adj nekik fejvakarnivalót, hogy egy kicsit térjenek észhez.

Te nem tudod, mekkorát fordult a világ, amikor megtudtam, hogy érkezel. Hirtelen kinyílt minden, kitolódtak a határok, eltörpült a sok kis törpeség, a jelentéktelen marhaságok talajt vesztettek, nem találtak bennem kapaszkodót. Megerősödött ott a középpontban valami és ragyogott, ragyogott a világ.

De a ragyogás kegyelmi állapot, minden ragyogás. A híred is. Hamarosan megijedtem. Nem tőled, hiszen neked még a megálmodott képed is bizonyosságként élt bennem. Igen, tudtam, ez az én misztériumom, az ajándék, amit átélhetek, aki belém költözött, aki általam akar életre jönni. A szeretetet, a fényt és a ragyogást aggodalmam törte meg. Hiszen pont te, gyerekkívánságom azáltal teljesülsz, hogy valamit, amire mindig nagyon büszke voltam, feladtam. Mégpedig a férfi vágyainak tiszteletben tartását. Mindig csak úgy tudtam szeretni, hogy fejet hajtottam a férfiúi célok, elvek, vágyak, hatalmak előtt. Amikor nem így tettem, nem szerettem, csak voltam valakivel, hogy ne legyek egyedül. Amikor igazán szerelmes voltam, igazán szerettem, akkor mindig szem előtt tartottam: szabadon hagyni, úgy szeretni, hogy elengeni, nem kapaszkodni, nem bojtorján nő lenni, nem keresztbe tenni bármit is, a férfi boldogságát, ha az edótlan, nem megzavarni.

Keresztbe tettelek. Először életemben. Ez az én konfliktusom, Kincsem. Egyszemélyes drámám.

Ezt nem mondhattam el neked, hangom eljut hozzád, le sem nyelhettem, gyomrom szomszédságában laksz. Most hagyd a gondolataimat, ne olvass bennük. Csak a szívemben olvass, csak az jusson el hozzád. Az elméletek, az aggodalmaim, a szorongásaim, minden, ami nem a szívből ered, lefolyik az idő folyamán, mint a víz az Olton. De a szívből jövő ragyogás, még a te pici szívedé is, egy szikumát nőveszt a világ fényén, tudom mit beszélek, hiszen láttam már ezt a fényt az emberek szemében, amikor rólad beszéltünk.

hétfő, január 14, 2008

legújabb kedvenc örvendezésem

hogy figyelem, hogyan rugdos a kicsi
néha csak egy aprókát, mintha éppen fordulna a másik oldalára
máskor meg dögönyöz rendesen, amennyire csak a 20 centijéből telik

van, aki azt mondja, hogy olyan, mint valami buborék, más simogatáshoz vagy pillangóhoz hasonlítja

én azt mondom, hogy semmihez sem hasonlítható, mint ahogy az öröm sem, amely ilyenkor végigurgulázik bennem :)

csütörtök, január 17, 2008

a mi mindennapi csicsergésünk, add meg nekünk ma (de, ha nem, legalább egy bejegyzést)

miután telefonon értesítettem minden közelebbi finn barátomat (ó, customer, mycustomer) hasam, jókedvem és szerelmetes érzéseim méreteiről, legutóbb Mirjával diskuráltunk, aki, ha férfi lenne, szerelmes lenne belém, de még csak nem is leszbikus, így csak barátok vagyunk

most is elkápráztattam vágtázásommal, hiszen ő még az egy évvel ezelőtti eseményeknél tartott, még ott, hogy májustól nem tudom, hol lakom, mi lesz velem, hol dolgozom, stb.
ez a helyzet az idén sem változott, látszólag még mindig lógok a levegőben, fejjel lefelé, mint egy jóféle denevér, de ott belül, ahol a lélek állandó fénye világít, rend van, olyan rend, mint még soha, amióta megszülettem

hát az úgy volt, hogy három hónapig vártam, képzeld, három hónapig, aztán megjött s hozott nekem egy kisbabát
óóóó, te csak három hónapot vártál Csoltra (a finnek semmi sziszegő hangot nem tudnak kiejteni: s, zs, c, dzs, ds, z), egy barátnőm férje tengerésztiszt, odarekedt egy évre Kongóba és a barátnőm várt rá, pedig nem lehetett tudni, hogy mikor szabadul, aztán mégiscsak hazajött és összeházasodtak

miután ilyeténképpen megvigasztalódtam, hogy cseppet sem vagyunk nem normális esetek, fogtam magam, hasam és mindenem és elcocókáztam egy csoltra, ööö, izé, egy csókra

lányok, csak semmi pánik, valahogy kisütöm, hogyan főzzem meg egy publikus hasfotó erejéig

s remélem vasárnapig lesz jobb dolgom, mint blogot írni, nektek meg jobb dolgotok, mint blogot olvasni, de, ha nem, az se baj, nálam nyugodtan lebzselhettek, ez a blog is olyan, mint a konyhám volt, a giulesten, s a laptopom, még most is, nyugodtan használhatja bárki, az se baj, ha rendetlenség lesz utána, csak otthon érezzék magukat a vendégeim

Csilla, most sóhajtol egyet, ugye? :)))

kedd, január 22, 2008

kismamagamról


orvosi időszámítás szerint holnapután lépünk át a 20. hétbe (a 40-ből), emberi időszámítás szerint valahol pont a 4,5 hónapnál tartunk

eddig a szerencsés kismamák csoportjába tartozom: még egyszer sem hánytam, nem voltam rosszul, álmosság is csak az első két hónapban ragadozott, nem vagyok kívános, mármint ami bizonyos kaját/kat illet, csak figyelnem kell a szervezetemre és naponta megadni, amit éppen követel (pl. húst, C/D/B vitamint tartalmazó kaját, ilyenkor tekerem be a kukoricát, brokkolit, kiwit, stb), aránylag fürgén szaladgálok fel lépcsőkön, jól alszom, főleg, ha hármasban, a szagokat egy kilóméterről megérzem, gondolom ezzel függ össze, hogy étvágyam is van bőven, mindenféléhez ;), pocakom gyönyörűen kerekedik, de sok kollegám még mindig nem látja, elvesz a hosszú derekamban a magasságom miatt, jonatán almamellem goldenbe kerekedett, arcom sápadt, de szemem annál ragyogóbb, a lelkiismereti dolgokat nehezebben dolgozom fel, bőgtem kettőt nagyot, de azon kívül oké, nem kerülget depresszió (adnék is neki, hajjoda!), nincsenek hisztirohamaim, csak türelmetlenebb vagyok, amit eddig szemernyi diplomáciai érzékemmel még eltűrtem, most már nem, nő és hullámosodik a hajam, a végén még megnő, a gyermekem mocorgási és alvási-ébrenléti szokásait kezdem megismerni, szerelmes vagyok.

csütörtök, január 24, 2008

Reggeli mese helyett

"Mert az Én a hamis pont, amely nem ég: ahhoz, hogy valaki éljen, égnie kell, fókusszá kell lennie, meg kell gyulladnia és gyújtania kell. Át kell élnie a gyújtópont-létet, hogy aztán ismét középponttá lehessen, vagyis az Egybe ismét beleolvadhasson.
(...)
A férfi Énnek meg kell gyulladnia egy női Énen, és a női Énnek a férfi Énen, mert ha zárt marad, sohasem lép viszonyba a kettővel, nem éghet el és nem válhat soha Eggyé: örökre pont marad és felület, örökre kettő marad.
Csak a kettőn lehet a kettő ismét egész: Castor és Pollux jelképe, a barátságé, az ikreké; ez a polarizált élet titka, kényszere és feladata, hogy a zárt Énnek pólussá kell lennie és tüzet kell fognia. Ez a nász jelentősége: csak a kettő együtt, kettősségben érheti el azt az Egyet, amelynek már nincs két pólusa, hanem egyetlen középpontja.
(...)
A kettő a nyílt és a kinyílt élet jelképe, és amikor az őskori király, vagy főpap az országot és a népet Istennek felajánlotta, a népet Istennel polarizálta: Isten a nép égi párja, felső fókusza. Isten tüze gyújtja a népet, ahogy a férfi tüze a nőt, a barát tüze a barátot. Így lesz a nép az isteni idea eidalónja: az eredeti őskép másolata. Így lesz a nép Isten elliptikus duálja - ikre. Mert a kettő az, ami megtöri a hamis középpont köré vont felületet. A gyűrű ennek a hamis pontú, vagyis középponttalan, merő felületnek a jelképe, a gyűrű a farkába harapó kígyó analógiája. A jeggyűrű nem egyéb, mint az emberi Énnek, amely a gyűrűcsere idejéig középponttalan, merő felület volt, középpontot adni, úgy, hogy fókusszá tenni és meggyújtani: az emberi Ént elliptikus duállá tenni. A nőnek középpontja a férfi és a férfinak középpontja a nő lett, ahogy az ikreknél Castor középpontja Pollux és Pollux középpontja Castor. Mindannak, ami a kettő körébe tartozik, kettős jelentése van, és mindaz, ami kettő, az embernek mind a két életére vonatkozik; ezért mindannak, ami kettő és mind a két életre vonatkozik, örök jellege van. Ezért a kétneműség az öröklét jelképe, ahogy a kétélű balta és a kétélű kard és a kétarcú Janus és az Ikrek az örök élet képei. A szóma, a théleszma, a manna jelentik ezt az örökéletet, ahol a kettő, a földi élet és a túlvilági élet, az élet és a lét, az idő és az örök találkozik."

(Hamvas Béla, Scientia sacra, II, Az ikrek)

"Ahhoz, hogy a kettőben levő ellentét és feszültség, kétség és kettősség és szembenállás feloldódjék, nem az Egységbe kell visszatérni, hanem az Egy újabb haladványába kell lépni. Ez az új haladvány: a három.
A három a tézis, az antitézis és a szintézis. Az Apa, az Anya és a Gyermek.
Ozirisz, Ízisz és Hórusz. A hármat mondja ki a hindu szent szótag: az A, az U, az M, a betűsor első, középső és utolsó betűje, az élet, az ellentmondás és a kiegyenlítés; az igen, a nem és az összefüggés. Az Egy az erő, a kettő az anyag, a három az idő száma. A kettészakadt két tört és fél rész a háromban találkozik újra, új egységben, kiegyenlítve. A három a poláris feszültség feloldódása: a három a közösség száma, ahol a kettészakadt lények ismét találkozhatnak és egésszé válhatnak."

(Hamvas Béla, Scientia sacra, II, A három kaszt és a négy évszak)

péntek, január 25, 2008

ideális ház? csak a fejben

hévízen óriási volt a tér, kint is, bent is, de télen mindez leszűkült
szentgyörgyön sose voltam egyedül, de nyolcan voltunk egy szobában
a március 6 bentlakás a központban van, az opera mellett, de szar volt a közös fürdő
a harmadévi bentlakásban szereztem, beraktam ajtót, ablakot, saját deszkurkörecségemen kívül semmi nem volt jó
a giulesten megvolt az intimitásunk, de csöpögött a víz a fejünkbe
helsinkiben magánházban laktunk, de enyém volt a leghidegebb szoba, tönkre is tett
móninál minden jó lett volna, de az emeleten nincs fűtés
ahol most lakom, villanegyed, meleg van, de van az egyik szomszéd állandóan dobol a pincében, mintha csak az én halántékomon

azon kívül meg teljesen egyetemista életet élünk Csumpival. Hét évvel azután, hogy kikerültem az egyetimsta környezetből, most ismét a velejébe bele. Mindig jövés-menés van, jönnek az unokatesom és lakótársa csoporttársai, barátai. Simogatják a hasamat, ha már alszom, megpróbálnak csendben csicseregni, eszünk együtt, teázunk, borozunk (én főleg teázom), az éjjel fél kettőkör is nagy örvendezésre ébredtem, épp megjött egy lány Braziliából, ösztöndíjjal volt ott. Kezdem látni a műépítész munka nehézségeit, ez nem balettegyetem, mint az enyém volt. Végigszurkolom a szessziót.

Filmsorozatban érzem magam: Edó és az egyetemisták. Szerencse, hogy aránylag bárhol, bármikor elalszom. Az este éppen rockzenére aludtam édesen. Máskor, teljes csenben is képes vagyok riadozni s forgolódni. Néha kicsit fáraszt ez a nyüzsgés. De nem nagyon. Jobban fáraszt a szomszéd dobos.

Jóegyetemista módra nincs mosógépünk. Ma a nagy hátizsákommal jöttem munkába, megyek haza, gondoltam hazaviszem, otthon kimosom a cuccokat. Erre az egyik kolleganőm felajánlotta, hogy ezentúl mos ő nekem. Csak hozzam el munkába a szennyest, ő hazaviszi s másnap hozza is nekem, mert szárítós mosógépe van.

Ma reggel még mindig tél van, de a hangulatom még mindig tavasz. S kíváncsian várom a következő lakást, ahol lakni fogunk. Vajon mik lesznek az előnyök, hátrányok...

kedd, január 29, 2008

csiribú, csiribá

kezdem érezni, hogy a kisbabások valóban köztünk vannak, meghívókat kapok meg kacagságos linkeket
a kacagságos szót direkt Kisen miatt küldtem, hogy hátha még él s még nem ették meg a rézfaszú baglyok (nagyon későre értettem meg, hogy mit is jelent a rézfaszú bagoly, sokáig azt hittem, hogy valami bagolyszerű ártó szellem, ami a templomtoronyban lakik)

azon tűnődtem, hogy vajon az intenzív befele figyelésemnek köszönhetően éreztem meg nagyon hamar (3 hónaposan és 3 hetesen) a pici mozgását, vagy ez egy ilyen vasgyúró kölyök
néha jól megdögönyöz, ha úgy van kedve, ha nincs úgy kedve, akkor meg a világ minden kincséért sem mozdul meg, de még csak meg se moccan, csak kuksol ott s alszik, vagy ki tudja mit csinál (mint pl az este Móniéknál, bezzeg, ahogy hazaértünk, kezdődött a buli)
néha már játszani is lehet vele, válaszol a bökődésemre :))))

én pedig szépülök
eddig is minden kismamán láttam, hogy a babától kivirult, megszépült, csak arra nem gondoltam, hogy magamon is fogom ezt észlelni
és lőn, kolleganőim nagy-nagy örömére, akik reggelente alig várnak, azt mondják, izzok, sziporkázom, ragyogok :)

csiribú, csiribá, tavaszodik a világ

szerda, január 30, 2008

to movie, or not to movie

amikortól filmben kezdtem érezni magam, jöttem rá, hogy igazából vagyok
tehát úgy vagyok, hogy nem magamban, nem egyedül, nem köröttem forog a világ, mégis én (is) vagyok a világ köldöke
izgatottan figyeltem a kockákat, a következő vajon kit, mit hoz az életembe
és vajon a főszereplő milyen változásokon megy keresztül
néha erősen éreztem a főszereplő Én akaratát, kőkemény volt, és csakazértis, és rendíthetetlen, hehe
hehe, mert közben már a szemlélő Én látta, hogy valahol, egyelőre még csak sejthető és be nem látható messzeségekben elindult valami, ami a szemlélő Én akaratával egyezett
a dublőr Én néha berezelt, ilyenkor kikiabált a filmből, hogy ő ezt már biztos nem vállalja, ez a robbantás vagy akármi, túl veszélyes, de már késő volt, a főszereplő Én már bele is dobta a történések kellős közepébe
(ilyenkor mondták a barátaim, edó, ha csak negyedannyit éltem volna át, mint te, már rég belehaltam volna)
aztán egyszer eltűnt ez az áldott szuprarealitás körülem, elszakadt a film
vagy megakadt
a lényeg, hogy már nem éreztem a filmet, csak anyagot, anyagot, anyagot
már nem éreztem, hogy igazából vagyok, sem, hogy történek, sem, hogy létezek, csak azt, hogy az összes szereplő eltűnt, a főszereplő sincs, s ami a legrosszabb, a rendező sincs sehol
hirtelen pusztán a csak realitás maradt, eltűnt a tudatos káprázat, ami maradt, az kemény volt és hideg és beton és élettelen

aztán kis katt hallatszott, csak akkora, mint amikor egy angyal óvatosan résnyire nyitja az ajtót, vagy amikor a gépbe beakasztod a filmet
a képek ismét forogni kezdtek, a film filmesedni

most megint itt ülünk, a főszereplő Én, a dublőr Én, a szemlélő Én, a mellékszereplő Ének, a rendező Én és még ki tudja hányan s izgatottan várjuk a következő részeket :)

hétfő, február 04, 2008

Chère Edo que d'eau - egy vicces (?) congrat

"I see you've been busy growing and multiplying :-)))) Congrats on your developing offspring... the little one, boy or girl (who cares, pääasia "human"!), will likely be a mix between a singer, a dancer and a poet along with the free spirit of a positive-thinking citoyen du monde and a nomad/globe-trotter... Enough predetermination for a poor yet unborn individual who will want to make his own choices..."

hétfő, február 18, 2008

vacok

bekopogtak, beléptek, álmélkodtak, azt hittük, nincs senki itthon
ültünk öten a konyhában és olvastunk nagy csendben, mindenki a maga könyvét, mégis együtt, a család, a legnagyobbtól a legkisebbig

anyám egyszer késő este ment fel a nővéremhez, belépett, nagy csend, azt hitte, elment a lánya esze, ilyen későn kódorog a gyerekekkel
belépett a gyerekszobába, feküdtek az ágyban, a kicsi még nem volt egy éves, a nagyobbik is alig kettő, ketten kétfelől, középen az anyjuk, olvastak nagy csendben, mindhármuk kezében a saját könyve

tegnap este bevackoltuk magunkat az ágyba és olvastunk, külön-külön, mégis együtt
beszóltam, ne búsulj, Kicsicsumpi, te is kijössz s majd te is olvasol

nem tudom, hol kezdődik a család, a vacok, talán valahol a meghittség melegében

kedd, február 19, 2008

nagybaba

lassacsán nem merek ekora menni, mert attól félek, azt mondják, na, hölgyem, itt marad s ehejt megszül
ugyanis a baba mérete és súlya alapján egyre közelebb és közelebb hozzák a születési dátumot
kiszámoltam a születési dátumot a könyvek és útmutatások és menszesz alapján, június 19 jött ki
aztán az első ekon azt mondták, júnus 14
a másodikon, hogy június 12
a harmadikon már június 8
ekkor az orvos azt mondta, hogy vagy az van, hogy a baba nem tud olvasni és nem tudja, hogy neki ebben a korban mekkorának is kellene lennie, ezért aztán nő, mert úgy van kedve s van helye, vagy pedig terhességi diabeteszem van
ma megjöttek a véreredmények, a vércukorszintem több, mint normális (bár az)
tehát a baba nagy
és erős
és szép :) naná
legutóbb, amikor láttuk, játszott, a kezével fogta meg, majd engedte el a lábát, tátogtatta a száját és mintha mosolygott
néha nagyon levadul, ugrál és döngöl, egyszerre több helyen is
az apjával azért már most másképp viselkedik, szótfogad :)

ha igaz az, hogy a nő a gyerekszüléssel kiveszi a részét a teremtésből, akkor az én esetemben ez tökéletesen igaz, minden inspirációm befele mosolygom el, lementem egyszerű anyába :)

csütörtök, február 21, 2008

gyertek, fiúk, menjünk a kocsmába

nótám akár a himnuszom is lehetett volna hajdan, annyira illet rám, hozzám

de most már nem

eddig, és netovább (mondta Csipike)

mert, mint ahogy ma reggel olvastam hamvasbélabácsitól: "A szeretet paradoxona: a szeretet az ember legmélyebb lényének a megnyilatkozása, éspedig abban, hogy a legmélyebb lény önmagával szembeszáll és maga ellen dönt (Oetinger). A szeretet az ember az által szabadítja fel, hogy megköti."

itt egy kép drága kötelékemről
százezer szálból font szeretethálómban hol a pók vagyok, hol a légy :)

hétfő, február 25, 2008

király lett a császár

amikor először kérdezték meg, hogy s akkor természetes módon akarsz szülni vagy császároltatod magad, még naivan rácsodálkoztam, hogy ugyan miért császároltatnám magam, hiszen ezt tudtommal csak végső esetben teszik

azóta már tudom, király a császár

és még valamit megtudtam, sok fiatal nő szemében egy hősnő vagyok
mitől is?
kacagni fogsz
attól, hogy nem félek, hogy természetes, hogy természetes módon akarok szülni, hogy egyáltalán merek gyereket vállalni, hogy nem féltem a mellem-hasam-seggem-pinám, hogy, hogy...

igazából nem is tudom, sírni kéne ezen, vagy kacagni
talán mindkettőt

elolvastam egy könyvet, egy híres francia doksorozat nyomán írták a különöző szülési módokról, pro és kontra, a szerzők inkább a természetes, anya-gyerek viszonyát erősítő szülési módok, helyek, helyzetek mellett szavaztak, tehát nem sikerült teljesen objektíveknek maradniuk

nem tudom, mitől kellene félnem, nem hiszem, hogy olyasmi törtéhetik velem, ami még soha senki mással nem
a fájdalomtól? azt csak kibírom
a haláltól, enyémtől vagy a babáétól? az szörnyű lehet, mármint a babáé, de erre inkább nem gondolok
a magamétól pedig nem félek
a felelősségtől? hiszen én eddig is mindig felelős voltam valakiért/valakikért, talán amióta kinőttem a gyerekkort egy napom nem telt el az úgynevezett "felhőtlen" felelőtlenségben
nem is, már gyerekkoromban felelős voltam a kutyánkért, hiszen első napi dolgom volt (valahol a 4-5 év táján) enni, inni adni neki
attól, hogy gyökeresen megváltozik az életem? hiszen most is állandóan gyökeresen változik
ha csak az embereket nézzük, akik ki-besodródnak az edózónába, mindegyik egy-egy gyökér, épp tegnapelőtt kezdett egy új ember csírázgatni

mitől is kellene félnem? miért néznek rám úgy, mint egy hősre? miféle világban élünk, hogy úgy néznek rám, mint egy hősre?

sokan álmodnak velem, úgy látszik, legtöbbjüket az izgatja, hogy fiúnk lesz vagy lányunk, azt álmodtam, fiad lesz, azt álmodtam, lányod lesz, álmomban rátettem a kezem a hasadra és a baba pozitív energiát sugárzott, rég nem dumáltunk kolleganőm egyik nap egy csokor hóvirágot hozott, már pár napja készült rá, átnyújtva fejezte ki hódolatát és úgy nézett rám, mint egy csodára

eszembe jutott a Gattaca, lassacskán vajon tényleg odejutunk, vajon freak lesz az, aki szülni akar, nem pedig még csak nem is császároltatni magát, hanem egyenesen burokbabébit?

én nem érzem furcsának magam, se hősnek, se semmi ilyesminek, egyszerűen csak anyának, aki normális, mégha sokszor úgy is tűnik, hogy nem az
s kalap

szerda, március 19, 2008

ha kismama, ne járjon pirosban s budipapír nélkül budira

nem mintha a piros ártana, csak ha valakinek annyi piros, bordó cucca van, mint nekem (ruha, blúz, szoknya, fehér(piros)nemű, pokróc, zokni, harisnya, stb.), akkor elkerülhetetlen a sok kis piros szösz, ami alapjában véve nem baj, csak kerül belőlük a bugyira is
még ez sem lenne baj, ha terhességkor nem számítana egyetlen vércsepp is vészjelző felkiáltójelnek
ezért aztán még mindig kicsit bepánikolok, míg rá nem jövök, hogy ez sem pecsételő vérzés, csak egy kis szösz a bolyhokról, innen-onnan

a legnagyobb ijedtség eddig mégsem a piros flangáim miatt ért
hanem még az elején, az első három hónapban
hazértem, tél volt, hideg, első utam a fürőbe vezetett, már készültem belépni a kádba, amikor gondoltam, előbb a kötelező kismama pisi (rengeteget kell ilyenkor pisilni, még jó, hogy a vesém rendben, hála a sok sörnek)
már megint nem volt budipapír, ez, míg a csajoknál laktam, szinte normális volt, gondoltam, nem baj, az a kis lé ha lecsordogál a combon, úgyis zuhany jön
megfordultam lehúzni a vécét és véres volt a víz, a budipapír

fordult velem a világ, megroggyant a térdem, azt hittem, elájulok, egy pillanat alatt a legkegyetlenebb kétségbeesésbe estem
hogy aztán, míg igyekeztem ismét lélegzethez jutni, beugorjon, de hiszen nem is volt budipapír
valamelyik lány menstruált és elfelejtette lehúzni a vécét

péntek, március 28, 2008

s az évek szálltak, mint a percek

ma két éve felment a vérnyomásom a nagy örömtől
aztán pár napra rá szabadnapot vettem ki, hogy én is jelen lehessek, amikor a nagy öröm elindul a korházból hazafelé
mára a nagy öröm nagy lurkó lett, ma felköszöntöttem a telefonban s a maga mély hangján, alapos tempójában el is csicsergett velem

miközben ezt írom, a másik nagy öröm buzgón konrázik a hasamban, szerintem nem tudja, hogy az anyja vagyok, a viselkedése alapján extrém sporttelepnek néz, még mindig :)
na, Isten, Isten :) kocc, kocc

kedd, április 01, 2008

búcsúharapás

hamm, mart bele a lábamba, csak nem gondoltad, hogy elhúzod innen a csíkot egy árva kutyaharapás nélkül, hogyne, hogy aztán ilyeneket mondhass, hogy mrrr, izé, Bukarestben még a kutyáknak sem kellettél

már szinte hazaértem, a sarkon voltam, otthoni kürtőskalács, pánkó illata csapta meg az orrom, szétnéztem és felfedeztem, hogy az út túloldalán péksüteményeket árulnak, átmentem, egy darabig ácsorogtam, aztán, mire eldöntöttem volna, hogy mit kérek, kivettek egy tepsi friss dobrogeanát
kértem egyet, hátat fordítottam a butiknak, tettem három lépést s azzal hirtelen fájdalmat éreztem a lábikrámban
hátrafordultam, erre már ugatni és morogni kezdett rám, készen az újboli támadásra
a butik melletti udvarról fordult ki, utánam settenkedett, nem is morgott, nem is támadott, csak hamm, egy jó nagyot harapott a lábamba
annyira hihetetlen volt, hogy az égből odapottyan a hátam mögé egy kutya és megharap, hogy elsőre csak megrökönyödtem, aztán beugrott, hogy terhes vagyok és úgy megijedtem, hogy úgy sírtam, de úgy, mint még soha

egy férfi gyorsan elkergette a kutyát, a boltosnéniktől kért vizet, támogatott, akarta látni a sebet, nem nagy, csak kicsit vérzik, nagy tanakodás lett, hová is kell hirtelen mennem, orvoshoz, vagy direkt a kutyaharapást oltással oltásra
a nénik szerint dokihoz, közben sopánkodtak, hogy ez a kutya már megint, itt lakik a szomszédban és mindig ezt csinálja, ez a hobbija, csak úgy megy és bele-beleharap egy-egy lábba
a férfi ellenkezett, egyenesen a Colentina korházba kell menni, ő tudja, taxis, s a fiát is odavitte, amikor megharapták a kutyák
erre kicsit lecsendesedtem, kértem, azonnal vigyen oda

a kocsiban végig bőgtem, főleg Csumpi miatt, de Csumpi egy hős volt, mihelyt megsimogattam, odabújt a kezem alá, mocorgott, simult, mintha csak vigasztalni akart volna, hogy miatta ne aggódjak, vele minden rendben

aztán adtak tetanuszt, bekötöttek, kifertőtlenítettek, ugyanott, ahol annakidején Marikát is, veszettség ellen nem adtak oltást, mert kismamáknak nem szabad, de megnyugtattak, hogy, ha házi kutya volt és bukaresti, akkor nincs gond, mert évek óta nem volt veszettségi eset
más választásom nagyon nem volt, mint hogy megnyugodjak

ma itthon maradtam, pihentetem a lábam, mert azért fájni fáj

míg kerülgettem a parkokban a kutyafalkákat mindig az motoszkált bennem, hogy jaj, csak meg ne harapjon valami kutya amíg terhes vagyok, mert mi lesz velem
most már legalább ettől sem kell félnem, mert már tudom, hogy ezt is túl lehet élni és kész

ez már a harmadik tetanusz, amit kutyaharapás miatt kapok
még jó, hogy nem kell minden emberharapás után is kapni, bérletem lenne a korházban

remélem a baba emiatt nem fog félni a kutyáktól, kár lenne, főleg, hogy egy boxer is lesz az udvaron, ahol lakni fogunk :)))

a dolog pikantériája, hogy ez amcsiszimpatizáns kutya volt, ugyanis egy Egyesült Államok zászlaja színű kendő volt a nyakában

welcome nato, marakodások melegágya

csütörtök, április 03, 2008

a baba nagyobb, mint egy vonalzó (30 centis) és több mint másfél kiló
a 29. hétben vagyunk, vagyis vagyok én, mert ő két héttel előbb van a nővésben
azt hiszem, ő jól van, habár agyonstresszeltem szegényt az utóbbi három napban
a fizikai vagy lelki megterhelésektől, vagy mitől, de volt méhüsszehúzódásom, ezt ma következtette ki a doki, amikor megvizsgált s kiderült, hogy valami megrövidült, a méhnyak talán, hábárnám
ennek következtében megtiltotta a cipekedést, a hosszú gyaloglásokat, az emelgetést
idegeskednem sem szabad, sírnom, ilyesmiket, mert koraszüléshez vezethet s ez biza nagy kár lenne, ha ilyen szépen kibírtuk eddig

a baba ma 10 percen keresztül szerepelt az új kolleganőmnek, ami nagy szó, általában, ha nézik, direkt kussol

közben húzzuk a vonalakat keresztül kasul az életünkben s igyekszünk kibogozható ábrát rajzolni vele

tegnap azt hittem, hogy világvége van, de aztán kiderült, hogy nincs olyan nagyon világvége, csak nehéz időszak éppen

ennek nagyon örülök, mármint annak, hogy mégsincs világvége, mert ma megint hallottuk apa jó hangját, degeszre ettük magunkat, papanasi-t is, és egy kommentelőmtől kaptam egy érdekes levelet, nézd: "a blogokról elkezdtünk beszélgetni. Elmeséltem hogy mennyire bírom a tiedet s erre a kollegám, Kreso, modta, várjál de nem ő az a bizonyos Edit aki velünk volt Debrecenbe, vmi '98ban vagy ilyesmi.
Én nem eméxem az Editere, de a Kreso nygon jól emlékszik Edóra"

én is nagyon jól emlékszem Kresora, a horvát srácra, mert olyan nyelvzseni volt, hogy pár hónap román tanulás után megszégyenítően jól eldiskurált velem románul az akkori politikai és gazdasági helyzetről, ha jól emlékszem 19 évesen már több mint 10 nyelven beszélt :)

no meg ma jutott eszembe az is, hogy valamikor most van Zolikaamerikában és Sultanusböjátusz és Hangok bloggerek és Fülignyúl kommentelő barátném s fiókája szülinapja is, mert ők mind kosok (mint pl. Bartók, József Attila, Csoma, Hamvas nagyokosok is, de őket nem a blogon zargatom, hanem másutt)

szóval, jó, hogy nincs egészen világvége skész

tanuljunk bátorságot Kassietől, így április havában :)

szombat, április 05, 2008

csak a derű óráit számolom

tudod, könny sétál a szememen
egész nap, ki sem hull, be sem fagy
csak ott lebeg, békén se hagy
hogy még csak egy simogatást se küldhetek
se semmit
csak ülök itt magamban, cirógatom kedves gömböm
mely úgy zárt be, hogy végleg megnyitott
s jelenemnek ígér sok jövő titkot
ezerszép csudát
pici kezet-lábat, lombos ragyogást

barátaimmal nagyokat kacagok
akkorákat, hogy néha belereped az ég
s hull a nyakunkba a kék
mint szilánkokra tört tükör
tükrei egymás szemének

a millió sziporka közt
szinte teljesen elveszek
tudom, magamra csak úgy lelhetek
ha azt az egy fényt, aprócska sugarat
mellyel először világítottad be kallódó árnyamat
ismét rám sütöd
s kibomlasztod belőlem az embert, az anyát, a nőt

kint arany tavasz van
lobban az ágban a rügy
virágban kucorog a gyümölcs

tudod, könny sétál a szememen
egész nap, s egybemosódik tekintetemben
ég és föld, tér, idő

vasárnap, április 06, 2008

A terhesség legnehezebb leckéje: kiszolgáltatottnak lenni

Pici koromtól önállóságra törekedtem, erre neveltek is, igaz, de bennem különösen erős volt a hajlam mindent egyedül csinálni. Ha nem sikerült valami és be akartak, kellett segíteni, dühömben sírtam. Amilyen áldásos ez, pont annyira átkos is. Nézem kicsi unokaöcsémet és végigélem vele kisgyerekkori bánataimat-örömeimet, a mélységes felháborodást, a te még kicsi vagy, te ezt nem értedekkor, a kudarc szinte elviselhetetlen szégyenét és fájdalmát, az egyedül, segítség nélkül sikeresen véghezvitt dolgok utáni szédítő mámort, a mérget, ha valaki kigondolt tervembe beleavatkozik és kénytelen vagyok a mások diktálta terv szerint cselekedni.

Nagyon korán kikerültem a világba, élveztem áldását, szenvedtem átkát ennek a nagy önállóságnak, szabadságnak. Véremhez ez a jellem, ez az életmód illett a legjobban. Erősnek tudtam magam, mint lelkileg, mind fizikailag. Főleg fizikailag. Mindig első voltam, ha valakinek cipelni, tolni, emelni kellett. Már kicsi korunktól végeztük mind a házimunkát, mind a kőművessegédét apánk mellett, persze, szigorú felügyelete alatt, mindig ránkszólt, megszidott, ne egyedül emeld, várd meg, hogy valaki segítsen.

És most, harminc év után, felébredtem egy számomra idegen helyzetben: kiszolgáltatott vagyok. Meg kell tanulnom pihenni, semmitteni, csak úgy üldögélni, heverészni, mégpedig sokat. És hagyni másokat intézni a dolgaimat. Lótni-futni, cipelni, költöztetni, intézkedni, az ő legjobb belátásuk szerint, nem az enyém szerint. Hajóskapitányból egyszercsak utas lettem, siklik velem a hajó, nekem semmi dolgom, mint hogy élvezem az utazást. Ha ellenkezem, ha bele akarok szólni, kiabálnak velem, mindenki. Mindenki csak szid és mondja a magáét, neked most pihenni kell, nem szabad idegeskedni, majd szülés után, de most nem. Kapkodom a fejem. Hiszen attól, hogy kényes dolgokról most nem beszélnek velem, a gondolataimban csak ott forognak ezek.

Nehéz helyzet ez. Ez a passzív, elfogadó, belenyugvó egy ilyen embernek, mint én. Igyekszem, tanulok.

Először gondoltam bele igazából, milyen lehet nagybetegnek lenni. Milyen lehet úgy élni, hogy tudod magadról, teher vagy. Hogy mindenki kímél s hátad mögött merik csak megbeszélni igazi helyzeted. Szemedbe jópofiznak és úgy tesznek, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, miközben tekintetükre sötét árnyékot vet a fáradt rettegés. Milyen lehet ez a kiszolgáltatottság, az enyémhez képest?!

Remélem lesz türelmük az embereknek velem. Ha elfogadták az önállóságomból, szabad és aktív életemből eredő jó dolgokat, most lesz türelmük velem akkor is, ha elszakad a cérna s néha megbukom az új leckéből és nyűgös vagyok és sírok tehetetlenségemben, s ráadásul bánatomban, hogy ahelyett, hogy segítenék, keresztbe teszek jóakaróimnak.

péntek, április 18, 2008

szigetlakok

mult penteken betoltottem a harmincat
mult pentek ota nem dolgozom
es azota nem hianyzott a net

ma sem hianyzik, de jol esik
ez ervenyes szinte mindenre, szinte semmi nem hianyzik igazabol, de, ha van, jol esik
jol esett benezni veralinnhez, csak nala bolongolodtam kicsit, sorozni andival es kisennel mult heten, kisennel sorozni, meg akkor is, ha en csak nezem a sort, hatarozottan jobb, mint a blogjat olvasva sorozni
ugy latszik, megiscsak van remeny s hatralevo eveim szamaval egom is csokken, ugyanis az egologora ra se neztem

ellenben neztem nagyobbik unokaocsemet a konyhabol, mig en ebedeltem, o az udvaron jatszott, aztan egyszer csak felult a padra es atvaltozott
harom eve kitagult, megoregedett, megkonnyebbult, atlatszova valt, amint csak ult ott es nezett, hatrafele, ki a kertbe
irigyeltem
igy csak gyerekek es nagyon oregek tudnak ulni
hogy semmi mas ne legyenek ules kozben, csak az ules maga

meg nem tudatosult bennem, hogy megkezdodott a "ketevi vakacio", olyan, mintha csak par nap szabadot vettem volna ki
amikor neha bevillan, hogy ez mas, hogy hetfon nem megyek bukarestbe, hogy at kell rendeznem lassan hetkoznapjaimat, a fejemben tancolo gondolatokat, hogy ez egy teljesen uj helyzet, akarcsak a verne regenyben a fiuk szigete, amely elzarja oket ugyan a vilagtol, az otthontol, de egy teljesen uj vilag, onmaguk felfedezesenek vilaga nyilik meg elottuk, egy onmagukert es a masikert felelos uj elet, a legbelsobb otthonuk sejlik fel elottuk, nos, ilyenkor nagyon sokat tudnek irni, gondolatban telepirkalok lapokat, mikozben simogatom a legkisebbik szigetlakot, tekintetemmel megerintem a legnagyobbik szigetlakot, aztan elalszom, varatlanul, a legfurcsabb idopontokban alszom el

hat igy

talan en is megirom az en keteves vakaciomat, kituggya, hej

csütörtök, április 24, 2008

nirincs narancs

az egyik kedvenc színem
ma megvettem a legszebb kismama narancsnadrágot
de ne hidd, hogy ez a legszebb narancsszín, nem

a legszebb narancs az, amikor fehéren bújsz társad mellé, hajadban apró napocskák szikráznak és lassan minden, a bőröd, az illatod, a levegő, a fények, talán még lelked csücskei is átváltanak meztelen, gyertyalángmeleg narancsba
és ez így marad, hosszasan, mintha ráérősen sütkéreznél egy narancsfaligetben, szemhéjad alatt napnaracs bársonnyal s egyetlen elfoglaltságod ujjbegyeddel megszelidíteni társad minden pórusát
és ez így marad, hosszasan, nem lobban át a szeretkezés féktelen, fájjó vörösébe, eszméletlen feketeségébe

most a baba is narancsszínt lát, a beszűrődő fény így jut el hozzá, ebben nem vagyok biztos, de azt hiszem, így van
a baba egyébként jól van, ma legalább fél órán keresztül moziztuk őbabaságát
két és fél kiló csupa mozgolódás, az orvos szerint jó lenne, ha kibírná még két hónapot, de ha csak egyet bír ki, már akkor is ügyes
és igen, Vhelyt maradunk, egyelőre

s hogy nekem milyen itt Bukarest után?
hmmm
amit már most elárulhatok, állandóan meghökkent a kétnyelvűség, vagy inkább, kellemesen meglep, de most már kezdek leszokni arról, hogy taxiban, orvosnál csak románul szólaljak meg :)

"Szereti a világ, ha újraköltik:
hisz objektív valósággá válik az
újraköltés is -:
így lesz a világ halhatatlan.
Mit számít a Te, az Ő, az én halhatatlanságom -
egyedül küzdelmünk számít az egyetemes megmaradásért.
Értetlenül él-hal, ha ki az érzelmek dialektikájához nem ért.
Sajnálhatod a hímnős fajokat - kettős: tehát
kettőzött magányukért,
kik sose tudják fölfogni, hogy az élet, a
reménytelenül szeretett:
egymásra-utaltság -, s az egymásra-utaltság
legmagasabb fokon szervezett
formája a szeretet."

péntek, április 25, 2008

felköltöttük a reggelt

ahogy pirkadt megébredtünk, nem mind a hárman, csak mind a ketten, így is elegen voltunk, hogy szavakban fürdessük a reggel arcát

ez lett

Dombocskás dal

hasad a hajnal hasa
rikkant a rigók hada
álmosat ásít a hajnal
paplanba bújt az éjszaka
kacag a nap az égen
jó kedvben jó remények

kunkori macskafarkak
háztetőket faggatnak
borzasan vakkant a kutya
nem tudja, mi is a baja
kacag a nap az égen
nagy szemekben nagy lélek

harmatot kortyol a fű
reszket a százlevelű
megfázott a szegény nyárfa
elkelt volna egy kabátka
kacag a nap az égen
könnyektől zeng az ének

dombokon szalad a zöld
dombomban kisgyerek nő
minden nap annyi sok csoda
nincs annyi kéz- és lábujjam
kacag a nap az égen
testekben harangélet


aztán kicsit később


Babóca

babóca, babóca
hova lett a lóca
hova üljön anyukád
míg a hasa táncot jár

dudorodik köldöke
nőttön nő a gyereke
itt egy popsi, ott egy láb
kis fejecske, domborhát

simogatlak, becézlek
én ideki, te ott bent
így épül fel a világ
a sokburkú szivárvány


és ez


Dúdolócska

alma vagyok, karika
nem guruló Marika
pocakomban napocska
bingyóalma, magocska

bikfic vagy te, zakota
kicsicsumpi, bambita
kincsem, fényem, csillagom
mindenségből szaggatott

kedd, április 29, 2008


ékszerek

A barátok. A barátok az ünnep. Megszépülök tőlük és megszépülnek tőlem. Ha csak rájuk gondolok valami meleg fény áraszt el. Azt hiszem, a barátság a világ egyik mozgatórugója. Mert képtelenség megmagyarázni, miért szereted a barátaidat. Családtagjaim között is vannak barátaim. Valami olyan vonzalom, ami független vértől, kötelékektől, ami nem erőltetett, nem kötelező. Amikor barátokkal vagyok olyan, mintha ülnék egy kád vízben, teljesen ellazultan, jó bort iszom, miközben valami kellemes zene megy a háttérben. Ellazulok, minden gát felemelve, hagyom, hogy hülyeségek kacskaringózzanak csilingelve elő belőlem. Hogy őrült kacagáshullámok csapkodják körül minden testi-lelki porcikámat. Kicsit lebomlok, kicsit felépülök és minden találkozástól egy árnyalatnyival jobb leszek. Ha csak szikumányit kételkedem valamelyik barátomban, utána mélységesen megbánom, bántva bánt saját kicsinyhitűségem. Persze, ez csalódásokhoz is vezetett és valószinüleg még fog vezetni, hiszen ezzel egy ravaszabb, számító elme könnyűszerrel vissza tud élni, hasznára tudja fordítani. Talán a gyermekek szeretnek így, mint én a barátaimat. Ők az én ékességeim. Talán Hamvasnál is olvastam, hogy aki nevet ad neked, annak hatalma lesz rajtad. Egyébként van egy szép Tove Jansson mese is errol, egyszer talán lefordítom. Pont azon a napon, amikor betöltöttem a harmincat, egyik barátommal vonatoztunk. Amikor a huszat töltöttem be, akkor is péntek volt, akkor is ezzel a vonattal vonatoztam haza, akkor útiköltséget és virágot kaptam egy ismeretlentől, most egy új nevet: Ma’at. És még kaptam valamit, egy másfajta (?) ékszert, mint amiről fennebb írtam, olyat, amilyen sokmindenkinek van, mégis, pont ilyen senki másnak nincs a világon rajtam kívül, csak még annak, akitől kaptam. S hogy azzal, aki belőlünk is alakul, nővöget és egyre inkább ember formát ölt a hasamban, sikerül-e összebarátkozni, megismerkedni, nem tudom. De izgatottan várom a kinti találkozást is. Vajon mit hoz magával, mivel gazdagít és mit hív elő belőlünk, milyen kapukat nyít meg bennünk, amiről még sejtelmünk sincs? Vajon milyen felnőtt érik belőle, vajon a kamaszkora elmúltával leszünk-e barátok?

szerda, május 07, 2008

bezzegek a nemkívánt gyerekekért
én is nemkívánt gyerek vagyok
kamasz voltam, amikor megtudtam, kikotyogta nényém
elég idős és erős, hogy ezt fel tudjam dolgozni, elég fiatal, hogy hazamenjek s faggatóra fogjam szüleimet
szegények, azt a tekintetet nem lehet leírni, nagy, meleg szemükben szégyen, megbánás, önvád, szenvedés tükröződött
meséltek, amit tudtak, mesélt anyám, akadozón, szűkszavúan, a mit is lehet ilyenkor mondani tipikus kínosságával
akkoriban tiltott volt az abortusz, tudod, sok nemkívánt gyerek született, a nagy korkülönbség általában ezeket az eseteket jelzi
de hát miért nem akartak engem??? kérdem, hangomban nincs vád, csak értetlenkedés
elég jól látom akkori magam, komoly, talán túlságosan is komoly, felnőttes és felelősségteljes kamaszlány voltam, tudtam, úgy általában nem okozok gondot, gyerekként sem volt sok baj velem, miért nem akarhattak egy ilyen gyereket???
csak az akkori magamban tudok gondolkodni, nehéz belehelyezkednem a fogantatásom idejébe, a szorongásba, félszbe, mégegygyerek, mileszvele-mileszvelünkbe
anyám a tényeket mondja, éles, száraz, élettelen tények, hogy miért, ő is, mint sokan mások, döntött úgy, hogy nem jöhetek
látom rajta, most is szenved ettől, talán nem lelkifurdalása van, de valami olyasmi, valami mélységes megbánás, ugyanakkor hála Istennek (?), az Életnek (?)
apám hozzátesz valamit, amitől a történet kiszínesedik, csuparomantika fiatal fejem kitágul, szívemből elmúlik a tehetetlen sajnálkozás
tőle tudom meg, külön voltak vagy fél évig, aztán anyám visszafogadta apámat, aki nem tudott nélkülük, asszonya, gyerekei nélkül élni (tényleg nem tudott, most sem tud), ekkor fogantam én
te a mi kibékülésünk, szerelmünk gyümölcse vagy, ragyognak felém a szavak s valami bársonyos melegbe ágyazódnak bennem
később még előkerül pár kocka, hogy anyám az állatorvostól valami magzatelhajtó injekciókat szerzett be, amiket éjszaka adatott be valakivel, egy tehenet is megölhettek volna ezzel a szerrel, nekünk kutyabajunk nem lett
én antinevralgikot dugtam fel a hüvelybe, rengeteget, mert azt mondták, hogy ettől elvetélsz, kontrázik anyám barátnője, s most értem meg a nagyon nagy korkülönbséget a legkisebbik gyerekük s a nagyobb testvérek között
bizony, nagyon sokan megakadtak akkor, s mindenki kipróbált mindent, életveszélyes dolgokat, volt, akinek sikerült, volt, akinek nem, volt, aki belehalt
anyámnak nem sikerült, nekem igen
vagyis anyámnak is, mert még azt is elintézte, hogy beutalják korházba, ami akkoriban, ha az orvost rajtacsípték, börtönbüntetéssel járt
már az asztalon volt, előkészítették a kaparáshoz, éjszaka, mert csak úgy lehetett, amikor meggondolta magát, leszállt az asztalról, az orvos döbbent kérdésére, hogyhogy, miért gondolta meg magát, azt válaszolta, ha valami baja lesz, otthon hagy két árvát, így még egy száj elfér a többi mellett
nagyon sok minden történt érettem-ellenem, már amíg a méhben voltam
élni akartam, valamiért csak, meg kellett születnem
mintha az istenek mérkőztek volna, de megmarad, de nem marad meg, pro és kontra
aztán az első évem, amit végigidegeskedtek, hogy nem lett-e valami bajom, normálisan fejlődöm-e
az azt követő megkönnyebbülés
az azt követő harminc év

most itt, egy kis titokzatossal a hasamban, erős akaratában rejlik titka, meg a szeretetben, szerelmes Isten
ha valakinek meg kell születnie, akkor megszületik, túlélő lesz, valami erős fonal tartja, minden hajaszálán angyalok hintáznak

meglepetéseket hoz, változásokat és különleges érlelését az érzelmeknek, emberi kapcsolatoknak


________________________________________

vasárnap, május 11, 2008


Több, mint szerelem (?), kevesebb, mint megvilágosodás (?)


Ez a cím így viccesen hangzik, tudom, de mégis, ez motoszkál bennem. Rejthet némi igazságot, főleg, ha ügyesen otthagyom a kérdőjeleket.

Egy éve valami tört-ént bennem, valami gyökeresen megváltozott. Csak álltam, dadogtam, nyekeregtem. Ésszel felfogni valahogy még csak fel tudtam, de szavakkal elmondani képtelenség volt. Mozgásom lelassult, látszólag bizonytalanná vált. De csak látszólag. Mert minden a helyén volt. Sok évi rágódásom, töprengésem, válasz keresésem egy pillanat alatt megoldódott. Ez a lápszusz tünet. Amikor feladod, feloldódik a görcs, beérleli az idő a pillanatot és megtörténik. Mi? Az, ami. Az én esetemben a minőségi változás. Egy találkozás volt. Megláttam valakit, megérintettem valakit, meglátott valaki, megérintett valaki. És én tudtam, hogy, ha soha többé nem látnám őt viszont, akkor sem lenne már soha többé semmi sem ugyanaz, ami volt. Mert állapot, minőségi változás állt bennem be. Visszafordíthatatlanul. Hogy mi volt a sok évi rágódásom, töprengésem, válasz keresésem? Valami olyasmi, hogy hogyan tudnám megőrzni magamban a szilárdat úgy, hogy közben cseppfolyós maradok? Hogyan őrízhetem meg a gerincességem, egyenességem, erős akaratom, elszántságom és szabadság vágyam úgy, hogy ez bennem és másokban is a jót szolgálja és ne essek feminista túlzásokba, ne legyek bărbata, miközben sikerüljön tetőtől talpig nőnek maradnom, megőríznem magamban a női princípiumot, az odaadást, a gyengédséget, a szépséget, üdeséget, a patakcsobogást, a szomjat oltást? Kudarc kudarcot követett. Minden azt bizonyította, hogy a kettő összeegyeztethetetlen, kizárja egymást, nem lehetek egyszerre hű mind a szilárdhoz, mind pedig a cseppfolyóshoz.

És akkor jött valaki, aki maga volt a válasz. Tudtán kívül. Egyszerűen csak ő volt a villanás, ami megértette, hogy olyan kérdésre keresem a választ, aminek megoldásához kettő kell, hogy egyedül ez megfejthetetlen, de, ha a megfelelő pillanatban a megfelelő embertől vagyunk ketten, akkor a válasz magától jön. Talán az egyetlen, amit én „tettem”, az volt, hogy tudatában voltam annak, ami történik. Erős és mély pillanatok voltak, mégis, ragyogó tiszták, mintha hirtelen olyan szemüveget kaptam volna, amivel az óceán fenekére láthatok.

Visszamentem Bukarestbe. Kollegáim részéről jöttek a kérdések, mi történt veled, Edó? Semmi, mondtam, és mosolyogtam. Talán még meg is nehezteltek rám, hogy mit mind titokzatoskodom. Ugyanígy a barátaim, akiknek kérdésére, hogy mi ez az arc, mi történt, mesélj, hogy volt, ki ő, ugyanezt válaszoltam, semmi, nem tudok mit mesélni. A főnököm pár nap után azt mondta, hogy nem tudja, mi történt velem, csak azt látja, hogy jól vagyok és nagyon örül nekem. Nem voltam hektikus, elszállt, ugrabugra, féktelenke, szertelenke és kicsattogó, nem voltam extázis, sem instázis. Móni mondta, sok időre rá, amikor egyszer hármasban üldögéltünk, visszajöttél, Edó, s megnyugodtam, mert te is nyugodt voltál, nem kellett kérdeznem semmit, zen voltál.

1 megjegyzés:

  1. Nnnna. A három közül nekem is valamelyik Csumpitáz volt (csak nekem zével) :))

    VálaszTörlés