2011. május 5., csütörtök

a Világ Kapujáról

Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy ember. Nem volt se szegényebb, se gazdagabb, mint más. Neki is volt családja, mindennapi kenyere, rá is ragyogott a nap, hozzá is beszélt a szél, őt is nyaldosták a hullámok, számára is nőtt virág. De ő mindezt nem tudta, azt hitte, neki mindenből kevesebb jut, mint amit érdemel, mint ami neki jár. Ezért elhatározta, hogy elindul és megkeresi a jussát. Ment, mendegélt. Elment a világ végére, megjárta a világ tetejét, lement a világok lemélyebbikébe, de azt, amit keresett, sehol se találta. Az ő részét.
Pedig nagyon sok minden történt vele, találkozott a hosszú szakállú, bölcs öregemberrel, szebbnél szebb, illanó tündérekkel, pajkos manókkal, mérges ördögökkel, hatalmas varázslókkal, sőt, még olyanokkal is találkozott, akik szintén a maguk jussát kutatták, és mégis. Azt, amit keresett, amiről úgy gondolta, hogy az övé és csak neki van félretéve, sehol se találta.
Ekkor úgy érezte, ha most, ebben a pillanatban nem ülhet le, összeesik a fáradtságtól. Épp egy folyó partján találta magát. Fölé hajolt, hogy igyon. De, amikor megpillantotta magát, elborzadt. Vénséges vén öregember nézett vissza rá a víz tükréből. Az ijedtségtől lehúnyta szemét, s kiszáradt, megkövesedett arcának medreiben lassan, nagyon lassan elkezdett csorogni a könny. Hirtelen hangot hallott, gyengéd, suttogó hangot. A szél dalolt neki. - Hol voltál eddig? – kérdezte a vándor, miért nem daloltál, amikor elkeseredetten, magányosan róttam az utakat? - Daloltam én, neked is, pont úgy, mint mindenkinek, - felelte a szél, de te annyira csak a saját szavadat hallottad, hogy az én dalomra nem jutott füled. Ekkor finoman cirogató, meleg érintést érzett az arcán. A nap simogatta a meggyötört, fásult arcot. – Hol voltál, amikor fáztam, amikor szemem mindenütt csak a sötétséget látta? – kérdezte a vándor, - miért nem törődtél akkor velem? – Végig simogattalak, ragyogtam rád, pont úgy, mint másra, hogy ne botorkálj olyan nagyon, de te csak a saját pislákolásoddal foglalkoztál, - felelte a nap. Ekkor lábán csiklandozást érzett, a folyó hullámai nyaldosták körül pajkosan talpát, lábujjait. – Folyó hullámai, hol voltatok, amikor egy kis nyugalomra, felüdülésre vágytam? – kérdezte a vándor. – Öleltük, vigasztaltuk, vidítottuk egész testedet, de te ezt nem vetted észre, mert vágyaidban éppen az Óceánnál jártál. Ekkor, a fölötte álló fáról ölébe hullott egy virág. – Virágok, világok szépségei, hol voltatok, amikor minden elhervadt a lelkemben, amikor nem találtam a jussomat? – kérdezte a vándor, és, hosszú idő óta először, nyújtózkodni kezdett szemében egy kicsike mosoly. – Előtted, alattad, fölötted, körülötted, mindenütt ott voltunk, nyitogattuk előtted a Világ Kapuját, de a mi színünk túl fakónak tűnt számodra, illatunkat nem érezted, erősebb színeked, illatokat, kavalkádot akartál. A vándor megcsókolta a virágot és beledobta a folyóba. – Eridj, szólt, érezd te is, milyen jóleső, amikor a hullámok csiklandoznak. Ekkor onnan, ahová a virágot dobta, egy kapu emelkedett ki a vízből. Egyszerű fakapu, de aranyos fényben ragyogott. A vándor még egyszer, utoljára megmosakodott a naptól csillámló vízben, és átsétált a kapun. Utána a kapu bezáródott, és a parton többé már semmi nem emlékeztetett arra, ami ott történt.
Csak a szél dala gazdagodott egy új hangszínnel s a nap szemében nyújtózkodni kezdett egy kicsike mosoly. De, ahogy a parti fa hallgatta ezt az új dalt, s ragyogtatta leveleit a napmosoly fényében, egyik ágán nyiladozni kezdett egy új virág.
(Bak Sára rajzai)

3 megjegyzés:

  1. Amikor véletlen vezeti ujjaim.... és elolvasom az írásod. Nagyon szépen írsz. Ja és érzem amit írsz- a Sors úgy hozta, hogy én is élem. Nem tudod ki vagyok, talán csak fényképről... Nem mondok és nem kívánok Neked semmit, mert bármerre megyünk, az zegzugos Út. Egy ismeretlen ölelésével: B.B.

    VálaszTörlés
  2. zegzugos ut, az tuti. ez benne a plane :) lattad mar a satantango filmet? nos, abban vagy fel orat baktatnak egy egyenes uton. az ilyen egyenes uttol is kirazna a hideg.

    ugyhogy inkabb zeg-zug, aztan igazitjuk, ahogy tudjuk/lehet :)

    VálaszTörlés
  3. Amikor már nem akarsz valamit görcsösen hirtelen észreveszed, hogy mindened megvan amire csak szükséged van. Jó lenne ha ezt inkább előbb mint ősz öreg emberként tapasztalnánk meg :)

    VálaszTörlés