2011. május 2., hétfő

az akarnokokság megbosszulja magát

végül is, kilendülni a holtpontról csak áldás lehet. a legnagyobb éberséget ez igényli, a szomorúságunkat magunkhoz ölelni, a fájdalomnak teret adni, megélni, ami történik, hogy utána elereszthessük azt, aminek mennie kell.

eleresztettem.

amikor kitárom karomat, kinyitom tenyeremet, madárrá válok, a zuhanást repülésbe mentem s mivel már semmit nem szorongatok görcsösen, zuboghat rám az áldás. az energiák áramlása. trappoltam, gürcöltem, húztam és toltam és nyögtem, hogy működjék ez a kapcsolat. most, hogy immár nem kell attól félnem, hogy, ha jobbra lépek, az lesz baj, azért nem fog szeretni, ha balra lépek pedig az lesz a baj, táncolhatok.

táncolhatok.

táncom még szomorú és lassú és bizonytalan. a sok görcstől elszoktam tőle. de már mocorog bennem. mocorog bennem az a sok erő, amivel születésemkor megáldottak. emeli fel a fejem, egyenesíti ki a hátam, pezsdíti véremben a székelyt, gyöngyözteti szájamon a kacagást, harmatok mossák fényesre szemem.

már nem akarok. Csoma szava int, az akarnokokság megbosszulja magát.

számomra ez a legnagyobb kihívás. nem akarni, akarnokoskodni. létezni. hullámozni a vízben, szárnyalni az égben, égni a tűz szívében, megnyugodni a földben.

két napja nem tudok aludni. erre is figyelnem kell, valami stratégiát kitalálni, hogy elalhassak, mert most nem kellene kidőlnöm. de, ha kidőlök, hát kidőlök.

az evésre is figyelnem kell, apám azt mondta, olyan sovány vagyok, mint egy agár. minden ruhám esik le rólam. más megoldást nem látok, csak a tornát. figyelni testemre, lelkemre s közben nyitni, nyitni, újra és újra felszaggatni magam, a lét áramlásától nem elzárkózni, köldököm mögé a derűnek fészket rakni.

a nagy elengedésekkor megnyílnak az addig betömött csatornák, amikkel azt hisszük, hogy az örök változót megragadhatóvá, rögzíthetővé, állandóvá változtathatjuk. és az ilyen semmi közepében álláskor bármi, bármi megtörténhet. ilyenkor elindulhatnak felém azok, akikkel dolgom van, akikhez közöm van. ilyenkor indultak el felém pár éve ők is, előbb a nagy, aztán a kicsi. hogy elhalmozzanak egy új minőség gazdagságával.

most vajon mi fog történni? bármi történhet, bármi.

10 megjegyzés:

  1. Hajaj, szörnyen sajnálom, hogy ez történt Veletek.

    VálaszTörlés
  2. ne sajnáld :) ismered a tornyot raktam c. verset :)

    VálaszTörlés
  3. Úgy tudsz (s)írni, majd' kedvet kaptam szenvedni :)

    VálaszTörlés
  4. adok en neked. vagyis na, tolem. de utana kacagjunk egy akkorat, hogy meg az eg is gurgulazzek bele.

    VálaszTörlés
  5. Bevallom, nem ismertem, de most elolvastam, fő az optimizmus!! :-)

    VálaszTörlés
  6. :) kicsi voltam, amikor először hallottam. és apám is ilyen volt, állandóan így edzett. de sokszor utáltam emiatt, igen, jött, hogy megöljem őt, hogy hiúságomat, hatalmas egomat állandóan megpiszkálta. és a torony ott van, valahol várja, hogy kezdjem el rakni :)
    ölellek

    VálaszTörlés
  7. Edo, te egy tuzmadar vagy, nem feltelek, de azert kivanom, hogy legyen erod kisirni is magad... K

    VálaszTörlés
  8. Kedves Edo! valamiert a sors ugy intezte hogy erre a blogra keveredtem es e bejegyzest elolvastam es egyszerre sirtam es mosolyogtam. nagyon erzem azt amit irsz es koszonom ezeket a sorokat. sok erot az elengedesekhez! nem konnyu de a feszket a koldokom mogott en is elkezdtem rakni... ismeretlenul is de olellek, Kinga

    VálaszTörlés
  9. most azon gondolkodom, hogy vajon nem az a baj a tuzmadarral, hogy a feszek, amit rak, talan szinten tuzbol van...? kepes a deru megszeliditeni a tuzet? tuzhellye valtoztatni egy tuzhanyot?

    VálaszTörlés
  10. "Csiga,maszd meg a Fuzsijamat,de csak lassan ,lassan.":-)Reka

    VálaszTörlés